A tűrőképesség határán állunk

A mai gendernyomulás már nem arról szól, hogy a szexualitását mindenki szabadon élje meg.

Budapest, 2019. július 6. A 24. Budapest Pride résztvevõi vonulnak a Bajcsy-Zsilinszky úton 2019. július 6-án. Balra Steiner Kristóf újságíró. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kaptam egy e-mailt az Emberi Méltóság Központ (EMK) vezetőjétől, aki arról tájékoztatott, hogy az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalához kapcsolódó SOGI (Sexual Orientation and Gender Identity) szakértő kérdések hosszú sorára várja a választ civil szervezetektől, szakértőktől és akár kormányoktól is a nemzetközi helyzet felmérése érdekében. A kérdőíven olyan kérdések szerepelnek, hogy kik azok, akik szembeszállnak a genderideo­lógiával vagy a lelkiismereti szabadság nevében akadályozzák a szexuális jogok érvényesítésének előmozdítását.

Elszomorodtam és elgondolkodtam. Hát mit kell még eltűrnünk? Meddig lehet süllyedni? S persze arra is gondoltam, hogy mit lehetne s mit kellene tenni. Hiszen Bethlen Gábor erdélyi fejedelem mondása szerint nem lehet mindig megtenni azt, amit meg kellene, de mindig meg kell tenni azt, amit meg lehet. Ébresztő! Meg kell tenni mindent, amíg nem lesz késő! Amíg lehet!

Szóval készül egy újabb lista (feketelista!) azokról, akik a családot védik. Akik úgy gondolják, hogy a házasság egy férfi és egy nő szerelmi kapcsolata, egysége, s a gender fogalma alatt férfiakat és nőket értenek, azaz nem a társadalmi nemek sokszínűsége jut az eszükbe.

Most akkor féljek a listázástól, attól, hogy én is felkerülhetek erre a feketelistára? S aztán bármikor megkapjam bárkitől a homofób minősítést? Hogyan juthattunk el idáig? Hogyan lett a valamikor keresztény európai közösségből egy más vallásoknak és ideológiáknak behódoló, meghunyászkodó, tehetetlen, gyáva népesség?

Tudatában vagyok annak, hogy az EMK részletes választ küldött az ENSZ szexuális orientáció és nemi identitás szakértőjének, amelyben kiemelte, hogy a gyermekek védelmének prioritást kell élveznie és az iskolai nevelésnek messzemenően figyelembe kell venni a gyermekek érettségét, a transzneműségről szóló mesekönyvek az óvodákban pedig elfogadhatatlanok. Az állásfoglalás azt is rögzíti, hogy a gyermekeknek joguk van megismerni a származásukat, ami ugye a homoszexuális párok gyermekhez jutásának biztosítása esetében sérül. De elég-e ez az elhatárolódás és az elutasító udvarias válasz?

Megadom a választ: nem, nem elég!

Hiszen már itt Magyarországon is folynak érzékenyítő tréningek fiatalkorúaknak, hogy felnyíljon a szemük, hogy milyen lehetőségek (LMBTQ-mozgalmak) állnak előttük a korábbi ósdi, meghaladott, korszerűtlen, a családot apából, anyából és gyermekekből elképzelő felfogással szemben.

Azzal, hogy a szexualitást nem csupán az örömszerzéssel, de a fajfenntartással is összekapcsoljuk (az élőlények két alapvető jellemzője az önfenntartás és a fajfenntartás igénye), és fajfenntartás csak különböző nemű egyedek között lehetséges. Nem elég az egyszerű, szenvtelen elhatárolódás, ennél sokkal több kell! Komoly, kemény, következetes kiállás szükségeltetik. Mert már Magyarországon is kapható a Meseország mindenkié című kiadvány (átírt, átértelmezett, nem heteroszexuális hősökkel), s nagy múltú, országos hetilapban is megjelent olyan egész oldalas hirdetés (a Háttér Társaságé), amelyben a képen két férfi között áll háttal egy fiatal fiú, s a kép illusztrálására az a szöveg olvasható: „Több száz magyar azonos nemű pár teremt szerető otthont gyermekeinek. Állj ki mellettük te is.” Hát én nem állok ki az ilyen elvek mellett!

S úgy véltem, hogy a felháborodásomnak, tiltakozásomnak akkor tudok hangot adni a legközvetlenebb módon, ha tiltakozó levelet írok a hetilap szerkesztőségébe. Ott közölték, hogy a szerkesztőségben nem cenzúrázzák a hirdetéseket, a tiltakozó levelem leközlésétől pedig eltekintenek. Itt tartunk. Idáig jutottunk. Akkor, amikor a magyar alkotmány fehéren-feketén rögzíti a család fogalmát. S mindez persze része a kultúrharcnak, de sajnos nem csupán elméleti vitákról van szó, hanem olyan valóságról (a poliámor esete Kaliforniában, amikor három meleg férfi fogadott örökbe két csecsemőt, akiknek három apjuk van és nincs anyjuk!), ami már a hálószobák intimitását is zavarja. Ez a genderideológia már arról szól, hogy több mint százféle társadalmi nem létezik, s a kellően felkészített fiatalok majd felnőve szabadon választhatják meg, hogy hová akarnak tartozni.

Nem érthetjük félre: a mai gendernyomulás már nem arról szól, hogy a szexualitását mindenki szabadon élje meg. Már régen túllépett azon a problémán, ami egy-két évtizede még az egyszerű leszbikusság, a férfi homoszexualitás elfogadásának problémaköréhez tartozott. Ez egy jól felépített, alaposan kigondolt, hatalmas pénzekkel alátámasztott, a nyílt társadalom kereteihez kapcsolódó, rendkívül tudatosan végrehajtott művelet.

Befolyásolási műveletek sora, amelynek valódi célja a keresztény kultúrkör alapjának bomlasztása, nevetségessé tétele. Ez az ideológia úgy mutatja be a családot, amely a számunkra meghatározó jelentőségű férfi-nő együttélését jelenti, mint egy maradi kultúrát, egy avítt világképet, amit nem szabad értékként a következő generációknak átadni.

Meddig lehet tolerálni a tolerálhatatlant? Meddig lehet eltűrni, hogy gúnyt űznek belőlünk? Nem tudom a választ, de tudom, hogy a tűrőképességnek is vannak határai. Én egyébként magamat határozottan toleráns embernek tartom, nagyon sok mindent el tudok fogadni egy másik embertől, akkor is, ha az nem egyezik az én nézeteimmel. Egy példa. Van egy közeli ismerősöm. Rendes, segítőkész, nálam fiatalabb, értelmes, megbízható ember. Meleg. De nem büszke rá, nem kérkedik vele, nem vesz részt a meleg büszkeség (Pride) felvonuláson. Egyébként küzdött a homoszexualitása ellen, ma elfogadja a helyzetet, s erről tud a közvetlen környezete is. Mert a nemi vonzalmát a saját neme iránt magánügyként kezeli. Ez így helyes.

Azt hiszem, azoknak van igazuk, akik úgy vélik, hogy a genderelmélet olyan végrehajtandó terv, amely éppen a gender leple alatt fog behatolni a klasszikus társadalom alapvető sejtjébe, a családba, s azt tönkretéve átprogramozza a világot. Ha így van, akkor nincs hová tovább hátrálni. Fel kell venni a kesztyűt, a bokszkesztyűt is, s harcolni kell! A józanságért, a racionális, keresztény, családbarát értékek megmaradásáért. Ha kell, tűzzel és vassal! Nincs tovább hová hátrálni. Mert ha nem teszünk semmit, csak ölbe tett kézzel várjuk a sors újabb csapásait, akkor a genderelméletben lefektetett „szép új világ” beköszönte lehet, hogy csak rövid idő kérdése. Pedig én a korábbi, családbarát világot szeretném megőrizni. S annak kifejezetten örülök, hogy vannak saját gyermekeim és annak is, hogy a gyermekeimnek is vannak gyermekei. Így vélem normálisnak, kiegyensúlyozottnak, elfogadhatónak a világot.

Ezeket a sorokat egy Niedermüller Péter szerinti „rémisztő képződmény”, azaz egy fehér, keresztény, heteroszexuális férfi írta. Akiben azért van némi optimizmus, hogy a világ még pár nemzedéken keresztül fennmarad (ez a feladat a heteroszexuális emberekre hárul), s lesz majd helye a nap alatt az olyan embereknek is, mint e cikk szerzője. Ha hajlandók vagyunk kiállni az értékeink védelmében.

Teljesen egyetértek Földi László A nyílt társadalom modelljének kritikája című írásában megfogalmazottakkal (Magyar Nemzet, 2021. március 12.). Földi azt írja: „Adott tehát a feladat, újrazárni a társadalom mint az emberi közösség alapformátumának ajtaját a torzult ideológiák elől.” Igen, ez ma a nemzetben gondolkodó, a konzervatív értékeket becsülni tudó emberek feladata.

A szerző egyetemi tanár

(A borítóképen a 24. Budapest Pride résztvevői vonulnak a Bajcsy-Zsilinszky úton 2019. július 6-án Fotó: MTI/Kovács Tamás)