A tűrőképesség határán állunk

A mai gendernyomulás már nem arról szól, hogy a szexualitását mindenki szabadon élje meg.

Szabó S. András
2021. 03. 22. 6:58
Steiner Kristf
Budapest, 2019. július 6. A 24. Budapest Pride résztvevõi vonulnak a Bajcsy-Zsilinszky úton 2019. július 6-án. Balra Steiner Kristóf újságíró. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

S úgy véltem, hogy a felháborodásomnak, tiltakozásomnak akkor tudok hangot adni a legközvetlenebb módon, ha tiltakozó levelet írok a hetilap szerkesztőségébe. Ott közölték, hogy a szerkesztőségben nem cenzúrázzák a hirdetéseket, a tiltakozó levelem leközlésétől pedig eltekintenek. Itt tartunk. Idáig jutottunk. Akkor, amikor a magyar alkotmány fehéren-feketén rögzíti a család fogalmát. S mindez persze része a kultúrharcnak, de sajnos nem csupán elméleti vitákról van szó, hanem olyan valóságról (a poliámor esete Kaliforniában, amikor három meleg férfi fogadott örökbe két csecsemőt, akiknek három apjuk van és nincs anyjuk!), ami már a hálószobák intimitását is zavarja. Ez a genderideológia már arról szól, hogy több mint százféle társadalmi nem létezik, s a kellően felkészített fiatalok majd felnőve szabadon választhatják meg, hogy hová akarnak tartozni.

Nem érthetjük félre: a mai gendernyomulás már nem arról szól, hogy a szexualitását mindenki szabadon élje meg. Már régen túllépett azon a problémán, ami egy-két évtizede még az egyszerű leszbikusság, a férfi homoszexualitás elfogadásának problémaköréhez tartozott. Ez egy jól felépített, alaposan kigondolt, hatalmas pénzekkel alátámasztott, a nyílt társadalom kereteihez kapcsolódó, rendkívül tudatosan végrehajtott művelet.

Befolyásolási műveletek sora, amelynek valódi célja a keresztény kultúrkör alapjának bomlasztása, nevetségessé tétele. Ez az ideológia úgy mutatja be a családot, amely a számunkra meghatározó jelentőségű férfi-nő együttélését jelenti, mint egy maradi kultúrát, egy avítt világképet, amit nem szabad értékként a következő generációknak átadni.

Meddig lehet tolerálni a tolerálhatatlant? Meddig lehet eltűrni, hogy gúnyt űznek belőlünk? Nem tudom a választ, de tudom, hogy a tűrőképességnek is vannak határai. Én egyébként magamat határozottan toleráns embernek tartom, nagyon sok mindent el tudok fogadni egy másik embertől, akkor is, ha az nem egyezik az én nézeteimmel. Egy példa. Van egy közeli ismerősöm. Rendes, segítőkész, nálam fiatalabb, értelmes, megbízható ember. Meleg. De nem büszke rá, nem kérkedik vele, nem vesz részt a meleg büszkeség (Pride) felvonuláson. Egyébként küzdött a homoszexualitása ellen, ma elfogadja a helyzetet, s erről tud a közvetlen környezete is. Mert a nemi vonzalmát a saját neme iránt magánügyként kezeli. Ez így helyes.

Azt hiszem, azoknak van igazuk, akik úgy vélik, hogy a genderelmélet olyan végrehajtandó terv, amely éppen a gender leple alatt fog behatolni a klasszikus társadalom alapvető sejtjébe, a családba, s azt tönkretéve átprogramozza a világot. Ha így van, akkor nincs hová tovább hátrálni. Fel kell venni a kesztyűt, a bokszkesztyűt is, s harcolni kell! A józanságért, a racionális, keresztény, családbarát értékek megmaradásáért. Ha kell, tűzzel és vassal! Nincs tovább hová hátrálni. Mert ha nem teszünk semmit, csak ölbe tett kézzel várjuk a sors újabb csapásait, akkor a genderelméletben lefektetett „szép új világ” beköszönte lehet, hogy csak rövid idő kérdése. Pedig én a korábbi, családbarát világot szeretném megőrizni. S annak kifejezetten örülök, hogy vannak saját gyermekeim és annak is, hogy a gyermekeimnek is vannak gyermekei. Így vélem normálisnak, kiegyensúlyozottnak, elfogadhatónak a világot.

Ezeket a sorokat egy Niedermüller Péter szerinti „rémisztő képződmény”, azaz egy fehér, keresztény, heteroszexuális férfi írta. Akiben azért van némi optimizmus, hogy a világ még pár nemzedéken keresztül fennmarad (ez a feladat a heteroszexuális emberekre hárul), s lesz majd helye a nap alatt az olyan embereknek is, mint e cikk szerzője. Ha hajlandók vagyunk kiállni az értékeink védelmében.

Teljesen egyetértek Földi László A nyílt társadalom modelljének kritikája című írásában megfogalmazottakkal (Magyar Nemzet, 2021. március 12.). Földi azt írja: „Adott tehát a feladat, újrazárni a társadalom mint az emberi közösség alapformátumának ajtaját a torzult ideológiák elől.” Igen, ez ma a nemzetben gondolkodó, a konzervatív értékeket becsülni tudó emberek feladata.

A szerző egyetemi tanár

(A borítóképen a 24. Budapest Pride résztvevői vonulnak a Bajcsy-Zsilinszky úton 2019. július 6-án Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.