Baljós balos balfogások

A legtöbb baloldali politikus nem mer szóba állni a nem baloldali sajtóval, mert fél az igazságtól.

2021. 05. 30. 14:00
null
20200914 Budapest Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése a Városházán. Fotó: Havran Zoltán HZ Magyar Nemzet Képen: Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem világos, milyen csodaszerekben bízik feltétlen odaadással, vak hittel a baloldal, amikor a kívülálló azt láthatja, hogy egyik baklövéstől a másikig evickélnek, egyik hibát a másikra halmozzák. És mégis: látszólag rendíthetetlen, sőt, növekvő önbizalommal ágálnak, szidalmazzák, fenyegetik a kormányt, s a polgári jobboldali közösséget, mintha mi sem változott volna.

Dobrev Klára például nem gondol arra, hogy hatalmas visszatetszést keltett a 2006-os őszödi beszéd és Gyurcsány Ferenc nemzetverető melletti elvtelen kiállása? Még büszke is véres kezű, tömegbe lövető férjére és képes volt arra az ordító hazugságra is, hogy több rendőr sérült meg az akkori utcai események során, mint tüntető. Ez lenne az a híres profizmus? Hogy lerántotta a leplet magáról, valódi politikai vonzalmairól, letéve a garast a pártállami típusú diktatúra mellett, ezzel nagyapja, a keményvonalas kommunista Apró Antal nyomdokaiba lépve.

Hogy fogja így átverni a naivabb, hiszékenyebb szavazókat, ha ily bután elárulta magát?

De mennyiben különb nála Karácsony Gergely, aki már 2006-ban is a hatalom megtartása érdekében állami terrort alkalmazó miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc tanácsadója volt? Ő meg egész baklövéscunamival rukkolt elő, az egyik hazugságot a másikkal próbálva kompenzálni. Alpári módon, tiltott „body shaminget” bevetve meg akarta támadni a miniszterelnököt, a dolog azonban visszaütött, s a végén kiderült a sok tanulmányi simlis stiklije a hiányzó nyelvvizsgától a doktori iskolából történő eltanácsolásáig.

És a jelek szerint még koránt sincs vége az ügyetlenségsorozatnak. A főpolgármester, a vágyaibeli összbaloldali miniszterelnök-jelölt nyilvánosan hisztériázott, mesterkélten szelídkedő szerepéből kiesve, a képzettségét firtató kérdés hallatán, és nekiesett a riporternek. Aztán hetet-havat összehordott állítólagos gyermekkori diszlexiájáról, aminek következtében meg sem tud nyikkanni angolul. Kisvártatva pedig kitalálta az abszurd csodavádat, amit az egyik balos nyalonc-portálnak egy interjúban adott elő: őt meg akarják ölni (!) és emellett még le is akarják korrumpálni, mivel azt üzenték neki „a kormány legfelsőbb köreiből”: mondja meg, mit kér azért, hogy ne induljon. A dolog annyira komolytalanra, komédiába oltott sci-fire sikerült, hogy még a liberálbalos médiumok sem igen foglalkoztak vele, mivel érezhették: ezzel teszik a legjobb szolgálatot a bekattanóban lévő Párbeszéd-társelnöknek. Ízelítő adalék: talán a legfogósabb, egyben legtávolságtartóbb kérdés az interjúban úgy szólt: „Nem volt eleve naivitás partnerséget remélni a kormánytól?”

Erősen úgy tűnik, hogy Karigeri legfőbb tanácsadója Mr. Bean egyfajta alteregója lehet. A Rowan Atkinson által alakított figura poénjai is arra épülnek, hogy a komikus elkövet egy buta, gyermeteg hibát, amit egy újabbal próbál helyreütni. Aztán megint rosszul sül el a próbálkozás, s így egyre inkább belegabalyodik a maga által összehozott hülyeséghínárba. Karácsony ott tart, hogy legjobb úton halad a kormányfő-jelölti pikszisből való kiesés felé, mert mind vadabb, meredekebb, átlátszó hazugságokat állít, miközben egy árva megvalósított fejlesztést sem képes felmutatni főpolgármesterként. A „rovarhotelek” és a méhek, virágok nélküli „méhlegelők”, gaztengerek mégsem nevezhetők bizalomtápláló referenciáknak egy ambiciózus miniszterelnök-jelölt-jelölt számára.

Térjünk azonban vissza eredeti kérdésfeltevésünkre: mire föl van akkora önbizalmuk a sok elkövetett önképromboló marhaság ellenére? Hát amiatt, mert úgy gondolják, hogy célközönségük, kiszemelt választói bázisuk mindezekről a ballépésekről egyáltalán nem értesül. Arra alapítják feneketlen optimizmusukat, hogy biztosak benne: reménybeli szavazóikhoz semmilyen rájuk nézve negatív hír nem jut el. De hát hogy is értesülhetne a hűséges balossajtó-fogyasztó a különböző, hazugságoktól roskadozó botrányokról, ha egyszer egy kukkot sem számol be róluk a baloldali média? Aki ezeket a sajtótermékeket nézi, olvassa, annak úgy tűnhet, Karácsony kiválóan beszél angolul, csak a Fidesz és a propagandasajtó kukacoskodik holmi érvényes állami nyelvvizsgákkal, és a főpolgármester soha nem füllentette egyetlen önéletrajzában sem a PhD-t, abban az adjunktusi besorolásával kapcsolatban egy parányi kétely sem merült fel soha és természetesen Dunaújvárosban sem rendezett durva kirohanást a köztévé riportere ellen, aki kérdezni merészelte zavaros nyelvvizsga és végzettségi ügyeiről.

Folytassuk? Felesleges: a baloldali médiából soha semmilyen Karácsonyra és a fővárosi fusivezetésre nézve terhelő anyag nem jelenhet meg, ami bezavarhatna a szavazóhalászatba, politikai szédelgésbe. Mondani sem kell ezek után, hogy szerintük Dobrev Klára sem mondott semmi dehonesztáló kommunista diktatúrapárti szöveget a 2006-os népverés, állami terror kapcsán.

Itt válik érthetővé, miért nem áll szóba a nem baloldali sajtóval a legtöbb baloldali politikus, sem Karácsony, sem Dobrev, sem más szélsőséges figura. Az embereknek tessék megszokni, hogy csak és kizárólag a baloldali sajtót szabad nézni, olvasni! Aki a jobboldali vagy nem megbízható médiában dolgozik, az eleve nem is lehet újságíró, tehát ha kirekesztik, nem válaszolnak neki, megalázó szándékkal levegőnek nézik, az nem a sajtószabadság megsértése. Hisz újságíró csak baloldali lehet! És nem csupán a sajtómunkásokra vonatkozik ez, hanem mindenkire. A jámbor, mosolygós zöldpolitikust imitáló Karácsony és a hasonszőrű baloldaliak emberszámba sem veszik azt, aki nem pontosan ugyanazt mondja, mint ők. Számukra a nem baloldali ember nem ember – legfeljebb rémisztő képződmény, esetleg földönfutó-jelölt vagy patkány, a társadalom egy százalékát kitevő urizáló tolvaj.

Van azonban egy bibi: el kellene érniük, hogy senki se merjen a nem baloldali médiából tájékozódni. Mindent meg is tesznek ennek érdekében, amihez a Facebook, valamint a Google keresője kiváló és kíméletlen partner a nem baloldali tartalmak konzekvens háttérbe szorításával vagy egyenesen letiltásával. Számos más módon is jelzik, hogy nem javallott nem balos, azaz független-objektív lapokat, portálokat olvasni, televíziót nézni. Ha valaki nem akar haladásellenes, gyanús színben feltűnni, kedves neki a munkahelye, egzisztenciája, ért a szóból és rááll a mainstream-konformista üzemmódra.

Elkövetik azonban azt a hatalmas hibát, hogy a nyugati, amerikai baloldali modellt szolgaian követik ebben is. Az Egyesült Államokban mára a sajtóorgánumoknak körülbelül kilencven százaléka baloldali, így ott könnyebben elzárhatják a valódi információkat az emberek elől, ördögi színben feltüntetve a konzervatívokat. Hasonló vagy rosszabb a helyzet Németországban is. Nálunk kedvezőbb az arány, így nem tudnak tájékoztatási monopóliumot kialakítani.

Ennek viszont az a következménye, hogy ha sajnálatosan vannak is halovány részsikereik a lakosság dezinformálásában – lásd oltások elleni hergelés saját köreikben –, nem tudják tartósan megtéveszteni a választópolgárokat fakenews híreikkel, rágalmaikkal, hamis vádjaikkal, saját bűneik, ballépéseik kozmetikázásával. Ez pedig még akkor is intő jel, baljós ómen számukra a választások előtt egy évvel, ha tudjuk: a szélsőséges baloldal a jobboldal gyűlöletén kívül saját kapitális hibáihoz ragaszkodik a legmakacsabbul.

(A borítóképen Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere. Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.