Magyarországon 1989–90, vagyis a rendszerváltozás óta heves viták tárgya a liberalizmus, illetve az a felfogás és politikai viselkedés, mely társadalmunkat immár harminc éve megosztja. Nyugati, kiváltképpen amerikai szemmel nézve nem különösebben kirívó, nálunk és Kelet-Közép-Európában viszont elfogadottnak nem tekinthető. Ott az anarchista Saul Alinsky tizenkét pontja („támadj, támadj, támadj minden irányból, sose hagyj esélyt a tántorgó szervezet pihenésére”) rég elfogadott, itt viszonylag újszerű.
Csupán tíz-egynéhány éve honosodott meg Alinsky biztatása, vagyis a politikai ellenfél lejáratása mondvacsinált ürügyekkel, a küzdelembe családjuk, hozzátartozóik bevonása, a rágalmazás, a ferdítés meg az elhallgatás – erős médiahátszéllel – egy ideje nálunk is jócskán megtapasztalható.
A neoliberalizmus eszköztára felettébb változatos mind a bel-, mind a külpolitikában, az EU hadszínterein, Németországban, a Benelux és a skandináv államokban, legyen szó az illegális migrációról, a nemek közti viszonyról, a szabadságjogok értelmezéséről és a bírói hatalom túlterjeszkedéséről (lásd: „jurisztokrácia”). A szubszidiaritás – eredetileg az EU egyik pillére – rogyadozik. A döntéshozatal szintjei a polgároktól egyre távolodnak, és pártok, illetve pártocskák és alkalmi koalíciók érdekvezérelt játszmáivá züllenek. Az egyesülés, más szóval a totális gazdasági-politikai unió, vagyis a birodalmi gondolkodás terjesztése egyre erőszakosabb. Mintha a szerves történelmi fejlődés parancsa nem is létezne. Eltérő nyelvek, gazdaságok, hagyományok és kultúrák egy akolba kényszerítése mindig zsarolással kezdődött és háborúkba torkollott; Kelet-Közép-Európa, különösen Magyarország és Lengyelország ezt jócskán megszenvedte, ezért (is) áll ellen az efféle próbálkozásoknak.
Holott a szabadelvűség (a liberalizmus régi magyar kifejezése) eleve nemzeti fogantatású. Elválaszthatatlan a dinasztikus birodalmakkal vívott küzdelemtől. Nálunk – megkésett módon – eredetileg a soknemzetiségű Magyarország (a Kárpát-medence) polgári és etnikai szabadságjogai kivívására, a társadalmi különbségek csökkentésére, az általános, titkos választójog biztosítására, a parasztság és a munkásság fölemelésére meg a kultúra hozzáférhetőségére irányult, nemre, vagyoni állapotra és iskolázottságra való tekintet nélkül. A nemzeti szabadelvű eszme ma is a szabadság kiterjesztését szorgalmazza, társadalmi-gazdasági és esélyegyenlőségi szempontokból egyaránt.