A magyar liberalizmus gyökereiről

Mire jutnak azok, akik a régi hatalmi eszközök átpingálásával próbálnak valamiféle „haladót” létrehozni?

Ehhez képest a mai magyar baloldal egyszerűen hamiskártyás. Nyugatos szemléletet hazudik magának és a szavazóknak, miközben a politikai paletta ott is felettébb színes. Letagadja, hogy a világ-, illetve az egységes európai állam létrehozása a transznacionális tőke érdeke, nem pedig az egyes országoké. A cél a fogyasztás egységesítése és a munkaerő gyarapítása bármi áron. A multik és az őket kiszolgáló, túlfizetett, esetenként vastagon korrumpált politikusok játszmája, tekintet nélkül annak súlyos társadalmi következményeire.

A neoliberalizmus Keleten és Nyugaton egyaránt kozmopolita és tagadja a nemzeti értékeket, Németországban például a Leitkultur, vagyis az évezredes német kultúra vezető szerepének kétségbevonásával, nálunk a hagyományok lekicsinylésével, történelmünk visszamenőleges átírásával és az emlékezetből kitörlésével (cancel culture), bár ez is amerikai találmány. Úgy terjed Nagy-Britanniában és Európában, mint a pestis.

Magyarországon ez többek közt azért mulatságos és elfogadhatatlan, mivel sose voltak gyarmataink, hódító háborúkat a kora középkor óta nem viseltünk, miközben el kellett hárítani és viselni a Német-római Császárság támadásait, a török birodalom 150 éves elnyomását, az osztrák impériumot, a nácizmust és a szovjet megszállás negyvenöt esztendejét. Beleértve a népességvesztést, a gazdaság összeomlását, az elvándorlást, a fejlődés megtorpanását és az életszínvonal meredek zuhanását.

Ezekből a kataklizmákból csak tíz éve próbálunk (sikeresen) kilábalni. Ráadásul a hazai balliberális ellenzék mindent megtesz, hogy akadályozza a folyamatot, többek közt a migráció feltétlen támogatásával és nemzeti értékeink tagadásával, illetve azok hamis színben feltüntetésével. Piacgazdasági viszonyok közt, melyben a versengés és a megújulás alapkövetelmény, szavazóbázisuknak, a magyar népesség egy hányadának még mindig a pártállam alacsony, de biztos életszínvonala a mérce, vagyis a langyos vízben lubickolás, a lehető legkisebb teljesítménnyel. Nyugaton pedig a migrációtól várják a csökkenő népesség és munkakedv ellensúlyozását, miközben a családot – mint az összetartozás legkisebb egységét – tudatosan leértékelik.

A középkor után új vazallusrendszer körvonalazódik, melyet a „mélyállam” és politikus kiszolgálóik meg liberálisnak titulált médiamunkásaik, egyetemi oktatóik, művészeik és celebjeik működtetnek, a demokrácia és a szabadságjogok szüntelen harsogásával. A felületesség és a következményeknélküliség divattá vált. A neoliberálisok szerint egy írástudatlan bevándorlót akár a keményen dolgozó őshonosok rovására kutya kötelességünk befogadni, eltartani és a helyben születettekkel azonosan megítélni. Mintha egy terrorista „emberi jogai” előbbre valók lennének, mint áldozatai­é. Mintha ebben a szép új világban a szorgalom és a törekvés elhanyagolható lenne.

Ez nem más, mint új feudalizmus, a vagyoni és a családi kiváltságok újjáéledésének kortárs változata. Az esélyegyenlőséget épp azok reklámozzák, akiket a külvilágtól bonyolult elektronika és magántestőrség véd. Amerikában terjed a fordított rasszizmus, vagyis a feketék – akár bűnözők – kedvezményezése és a fehérek tudatos háttérbe szorítása a politikában, a joggyakorlatban, az egyetemeken és a kulturális életben egyaránt. Mire jutnak azok, akik a régi hatalmi eszközök átpingálásával próbálnak valamiféle „haladót” létrehozni? A kérdésre ki-ki maga válaszoljon.

A technológiai fejlődés meg a környezetvédelem nem minden. A lemaradás kockázata és a klímaváltozás mellett a társadalmakat manapság másfajta veszélyek fenyegetik. Akkor is, ha azokat a szavazók időről időre változó többsége támogatja. Amiben bízhatunk, az a józan ész felülkerekedése, más szóval az inga visszalendülése, ahogy eddig is történt, évezredeken át.

A szerző író

A borítóképen: Saul Alinsky. Forrás: flickr