Hibrid háború, mely talán nem is hibrid

Az igazi ellentét a normalitást megélő tömeg és a létszámában meglehetősen törpe kisebbség között húzódik.

A Münchenben találalható Allianz Aréna szivárványszínű kivilágítással Forrás: FLICKR

A történelem során a politikai konfliktusok hátterében, melyek véres háborúkhoz vezettek, mindig jelen volt valamiféle jól érzékelhető, főként gazdasági érdek. A fegyveres összecsapások, még inkább a nagy világégések terület-, illetve piac­motiváltak voltak. A profit növelése vezetett a pusztításhoz, milliók halálához.

Az elmúlt évtizedek helyi háborúi, behatárolt területen zajló fegyveres konfliktusai jelezték a politikai célok érvényesítésének kísérleteit. Nem tekintettük világméretű kihívásoknak egyes régiók lerombolását, az ott élő emberek szenvedéseit. Élt a „klasszikus” mondás: szerezd meg, ha erősebbnek érzed magad, bármi is legyen az ár. Nagyhatalmak – az Egyesült Államok, a Szovjetunió – osztották fel és foglalták el az egyes, kiszemelt célterületeket. A Szovjetunió bukása nemcsak az Egyesült Államok egyeduralmát erősítette, hanem új szereplőket is a nagypolitika színpadára vonzott. Kína főleg gazdasági téren, míg az Európai Unió a retorika szintjén jelezte, hogy elvárják hatalmi ambícióik elismerését.

A „hibrid háború”, mely a XXI. század kezdetén erősödött fel, mégis egy szűk érdekcsoport akaratát testesíti meg. Alaposabban elemezve a kifejezést – hibrid háború – tartalmi zavar keletkezik, amennyiben a háttérben megbújó koncepciót vetjük össze a megjelenítés és gyakorlat módszertanával. Sokan – felkészült elemzők, politológusok, speciális szakértői kör – igyekeztek mélységében és összefüggéseket kimutatva definiálni a fogalom fő jellemzőit. Elsősorban a politikai konfliktusok előidézése, illetve azok kezelése terén megmutatkozó aktivitása volt a hibrid háborúk elemzésének alapkoncepciója. Így láttak napvilágot speciális és nyilvánvaló értelmezések egymást erősítve és kiegészítve. Az értekezések közös konklúziója, hogy egy korábban alig alkalmazott érdekérvényesítési formát fedezhetünk fel a hibrid háború fogalom hátterében, ami egy konspirált, vagyis fedésből, de civilek által végrehajtott akciósorozat. (Ezt az eljárást, törvényi felhatalmazás alapján egyébként, a titkosszolgálatok alkalmazhatnák.) A megjelenítési módszerek között találhatók – a médiatúlsúly segítségével történő – tömegbefolyásolás és manipuláció. A magánmulticégek adottságaiból jelentkező előnyök kihasználása mára megelőzi a nemzetek többségének saját lehetőségeit. A konspirált megoldások katonái pedig az NGO-rendszerek e célra aktivizált egységei, melyek folytonosan növekvő hálózatok segítségével gyűrik maguk alá és belülről „érzékenyítik” a kiszemelt társadalmakat.

A támadó fél hangos retorikája egyre hatékonyabban utasítja el a vallásból eredő erkölcsi szabályokat, ahogy a hagyományos családmodell is céltáblájuk, mert számukra – vagyis az irányító háttérhatalom számára – a nemzeti lét alapjai jelentik a legfőbb akadályt az abnormális világ megteremtése előtt. Röviden fogalmazva, a hibrid háborúként definiált manipuláció a valaha volt leghatékonyabb pusztító eszköz még akkor is, ha nem jár városok látványos lerombolásával. A lélek pusztulását nem kíséri a falak ledöntésének látványa, ezért nagyon sokan félreértik a mindennapok látszatnyugalmát.

Attól, hogy nem vesszük észre, még sikerült ellopniuk az életünket, hisz saját akaratunk egyre inkább kiszolgáltatott, a megtévesztés nehezen érzékelhető csapdájába került. Hogyan másként fordulhatna elő, hogy a béke szigeteként ismert Bajorországban a magyar futballszurkolókat bűnözőkként kísérgessék és vegzálják a német rendőrök? Miközben „B közép magyarjaink”, minket is meglepő módon, rendkívüli fegyelmezettségről tettek tanúbizonyságot, és csak drukkoltak a magyar–német Eb-csoportmeccsen. A meglehetősen nagy felhőszakadás közepette még azt sem nehezményezték látványosan, hogy a magyar himnusz alatt voltak olyan elvetemült németek – a politikai manipuláció áldozatai –, akik fütyültek, sőt egy helybéli még egy színes rongyot is lengetett a himnuszt éneklő magyar játékosok előtt. A hatóságok is érezhették, hogy a megtervezett jelenet talán túllőtt a célon, és a „biztonság kedvéért” egy tucat magyar drukkert előállítottak, megelőzendő a magyarok bármiféle reakcióját. A mérkőzés végén a szabadlábon maradt szurkolók nem követték a nyugati kultúrát reprezentáló holland futballrajongók példáját, és München ­utcáin nem hajtottak végre – épület falát használva célterületnek – csoportos vizelési akciót, miként Budapesten a hollandok egy csoportja így búcsúzott Magyarországtól. A német hatóság fellépésében a félelem és zavarodottság jelentkezett, ahogy a hollandok alpári tettében a teljes talajvesztettség, hisz ott, Nyugaton már régtől tart a nemzedékek „érzékenyítésnek” álcázott átnevelése. Úgy tűnik, sikerrel.

El kell hát gondolkodni azon, hogy az a bizonyos „hibrid háború” még mindig hibrid-e, vagy már egy klasszikus összecsapás előjátéka folyik politikai palást alá rejtve. Mert ha ez lenne a valóság, az is egyértelmű, hogy rosszul értelmezzük a szemben álló harci alakzatot. Nem nemzetek konfliktusa jelenik meg, még csak nem is a globalizmus hívei kívánják maguk alá gyűrni a „lokalistákat”. Az igazi ellentét a normalitást megélő tömeg és a létszámában meglehetősen törpe kisebbség között húzódik. A harctéri előny nem feltétlenül a létszámban keresendő. Hiába vagyunk többségben mi, a normalitást fenntartani akarók, ha a hatékonyabb fegyverek a kevesek kezében összpontosulnak. A hibrid háborús korszakot pedig arra vezették be a kevesek, hogy a meglévő aránytalanság ne csak kialakuljon, hanem szinte irreverzibilissé – visszafordíthatatlan folyamattá – váljon a kisebbség érdekében és javára.

Ebből viszont az következik, hogy a német rendőr, a holland – magukról megfeledkező – szurkolók, valamint a magyar drukkerek között nincs ellenérdek, hanem ügyes technikával létrehozott manipuláció áldozatai. Az ellenség eközben csak arra koncentrál, ne derüljön ki mesterkedésük, legalább addig, amíg az emberiséget ismét bele tudják kényszeríteni egy újabb és az eddigieknél még súlyosabb világkonfliktusba. Ne hagyjuk, hiszen a normálist mi, a többség képviseljük!

A szerző titkosszolgálati szakértő

(A borítóképen a Münchenben találalható Allianz Aréna szivárványszínű kivilágítással. Fotó: Flickr)