Nézzük csak:

„Ben Wallace, a brit védelmi miniszter az LBC rádió műsorának vendége volt hétfő reggel, és az afganisztáni helyzettel kapcsolatban elmondta, hogy lesznek, akik bár jogosultak lennének rá, nem fognak most visszatérni Nagy-Britanniába, írja a Guardian. (...) Wallace láthatóan az érzelmeivel is küzdve beszélt arról, hogy milyen mélyen sajnálja, hogy lesznek, akik nem juthatnak el Nagy-Britanniába, és mindent meg kell tenniük azért, hogy legalább harmadik országok fogadják ezeket az embereket.”

Ó, hogy oda ne rohanjak...

Kapargassuk csak meg kicsit ezt a könnyekkel küszködő képmutatást!

„Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak” – mondta Lord Palmerston egykori brit miniszterelnök még a napfényes 19. században, és tényleg. És ez legalább őszinte hozzáállás, nem ez a kocsonyás közeg.

S aztán Anglia (és az egész Nyugat) számtalanszor bebizonyította, ez az egyetlen a profiton kívül, amit halálosan komolyan gondol.

Ismételjük csak meg, mert úgysem lehet elégszer elmondani: A Moszkvában 1939. augusztus 23-án aláírt Molotov–Ribbentrop paktumban a két egylényegű szörnyállam megegyezett többek között Lengyelország felosztásáról. Majd egy hét múlva, szeptember 1-jén, hajnali 4 órakor a német SMS Schleswig-Holstein csatahajó lőni kezdi a lengyelországi Westerplatte félsziget erődítményeit, és ezzel kezdetét veszi a második világháború. Az élethalál harcot vívó lengyeleket pedig szeptember 17-én Sztálin kelet felől hátba támadja. (Lengyelország megszállásában – igazi gyáva hiénaként – a Tiso-féle Szlovákia is részt vett...)

Hitler azt kérte Horthytól, hogy igénybe vehesse a Lengyelországi hadműveletekhez a kassai vasútvonalat is. erre ezt a választ kapta:

„Magyarország részéről nemzeti becsület kérdése az, hogy ne vegyen részt semmiféle agresszióban Lengyelország ellen (...), ennek folytán semmi körülmények között nem engedhetjük meg német csapatok magyar­országi vasútvonalakon történő átszállítását Lengyelországba.”

Hja kérem, vannak olyan korszerűtlen nemzetek is, akiknek nem csak érdekei vannak, hanem örök barátai...

Miután minden remény odalett, a lengyelek maradék szárazföldi haderejüket Magyarországra menekítették, s Magyarországra és Magyarországon át menekült a legtöbb civil is, közöttük sok lengyelországi zsidó. Magyarország a Harmadik Birodalom szövetségese volt, Hitler személyesen kérte Horthyt, hogy zárja le a határt a lengyelek elől, mire a Kormányzó azt válaszolta, átkozott legyen az a magyar, aki ezt megteszi.

Hja kérem, vannak olyan korszerűtlen nemzetek is, akiknek nem csak érdekei vannak, hanem örök barátai...

A lengyel kormány pedig Londonba emigrált – s az emigráns lengyel kormány 1940 nyarán már közölte Churchillel, mit műveltek a szovjetek Katynban. Churchill válasza annyi volt: Fogják be a szájukat, csak nem gondolják, hogy ezért kiugrasztják Sztálint a Hitler elleni koalícióból...

Majd a nürnbergi perben a szovjet főügyész még ráolvasta a németekre a katyni tömeggyilkosságot és népirtást, amerikaiak, angolok és franciák meg a cipőjük orrát nézegették. A lengyelek pedig, akik mindvégig a jó oldalon harcoltak, jutalmul megkapták ugyanazt, amit mi büntetésből: negyven év kommunista uralmat és a szovjet érdekszférába deportálást.

Mert van, akinek nincsenek barátai, csak érdekei.

S jó lenne tudni, vajon hol sírdogált ez a mostani brit védelmi miniszter, amikor a munkáspárti ikon, Tony Blair ocsmány hazugságai kiderültek?

Emlékeznek még egyáltalán?

„Megdöbbentő bizonyítékot tárt fel a Mail on Sunday az iraki brit szerepvállalást vizsgáló bizottság engedélyével Tony Blair egykori miniszterelnök meghallgatása előtt. A lap négy és fél éve már nyilvánosságra hozta a volt legfőbb ügyész, Lord Goldsmith két héttel a háború kezdete előtt írt levelét, amelyben arra figyelmeztette Blairt, hogy a háború »jogilag megalapozatlan lehet«. A most nyilvánosságra hozott dokumentum szerint Goldsmith 2002 júliusában, nyolc hónappal a háború előtt kelt levelében teljes egészében illegálisnak minősítette a kormányfő háborús terveit. (...)

A Legfőbb Ügyész hivatalos levélpapírján, de közeli kapcsolatukat kifejező bizalmas hangnemben, »Kedves Tony!« megszólítással kezdődő, »Barátsággal, Peter« aláírással végződő levelében azt írta, 1. a rezsimváltás nem elég indok a háború megkezdéséhez; 2. bár az ENSZ elismeri az önvédelem jogát, de Nagy-Britannia fenyegetettség hiányában erre aligha hivatkozhat; 3. az ENSZ ugyan engedélyezi a humanitárius beavatkozásokat, de Irak esete nem kvalifikál; 4. a kilencvenes évek ENSZ-határozatai sem adnak felhatalmazást Szaddám Huszein uralmának erőszakos megdöntésére.

A levél azzal zárul, hogy »a helyzet persze még változhat«, de a háború kezdetéig nem változott, írja a Mail on Sunday. (...)

A lap beszámolója szerint Goldsmith levele hatalmas vihart kavart a miniszterelnöki rezidencián. Blair még a kormánya előtt is titokban tartotta, és csak legközelebbi bizalmasainak mutatta meg. Közülük ketten, Morgan bárónő és Lord Falconer azonnal kezelésbe vették Goldsmithet, akit kioktattak, hogy ilyesmiket nem szabad leírni, mert annak nyoma marad. Azt is közölték vele, hogy akkor és azt irkáljon, amikor Blair megkéri.”

Gusztusos, igaz? Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia „rezsimváltást” tervez Irakban, s ezért nem tartja nagy árnak a háborút. S amikor a legfőbb ügyész figyelmeztet az egész ocsmányság törvénytelenségére, akkor figyelmeztetik, hogy fogja be a pofáját. Ja! És el ne felejtsük:

„Tony Blair szándékosan hazudott, állítja a britek iraki szerepvállalását vizsgáló bizottság nyilvános meghallgatásain elhangzottakra alapozva a Daily Mail. A konzervatív beállítottságú lap szerint a Sir Chilcot vezette bizottság szerdai ülésén elhangzottak szerint a titkosszolgálatok tíz nappal a háború kezdete előtt közölték az akkori brit miniszterelnökkel, hogy Irak nem birtokol vegyi töltetek célba juttatására alkalmas rakétafejeket, azaz valójában nem jelent tényleges fenyegetést Nagy-Britanniára. Blair korábban a britekkel szembeni fenyegetéssel indokolta a háború szükségességét, és ezt az ezzel ellentétes információ birtokában is fenntartotta, a titkosszolgálati értesüléseket pedig elhallgatta.”

S amúgy ki szállította az iraki vegyifegyverekről szóló hazugságot? Hát a CIA...

Ezekben az időkben vajon hol sírdogált a miniszter úr?

Persze, mindegy is. Elég tudnunk, hogy most sírdogál. A német külügyminiszter pedig közli, hogy „a német kormány, a hírszerző szolgálatok és az egész nemzetközi közösség tévesen ítélte meg az afganisztáni helyzetet. »Senki sem tudta megjósolni, hogy az afgán biztonsági erők milyen sebesen hátrálnak meg és kapitulálnak a tálibok előtt« – mondta a miniszter. »Mi sem láttuk mindezt előre, és egy ilyen napon, mint ez a mai, az őszinteség is azt parancsolja, hogy ezt a legteljesebb mértékben beismerjük« – emelte ki a német diplomácia vezetője.”

Ez is mennyire megható. „Tévesen ítéltük meg” – persze. Vagy most éppen azt hazudjátok, hogy tévesen ítéltétek meg, amit pontosan láttatok előre.

De volt ebben az egészben a lényeg?

Hát az, hogy amikor 1979 karácsonyán a Szovjetunió bevonult Afganisztánba, az Egyesült Államok elkezdte kiképezni és felfegyverezni a mudzsahedineket.

1 : 0 az amerikai hadiipar javára...

Aztán a mudzsahedinekből tálibok lettek, akiket a ’90-es évek közepére szintúgy az Egyesült Államok és a CIA képzett ki és fegyverzett fel.

USA – Becsület/Tisztesség: 2 : 0.

Majd a tálibok összefogtak az Al-Kaidával és lerombolták a New York-i ikertornyokat. Ekkor az Egyesült Államok bevonult Afganisztánba és húsz éven át védelmezte ott az „emberi jogokat”. Ezeknek az „emberi jogoknak” van más nevük is, úgymint arany, ezüst, réz, ón, vasérc, drágakövek és féldrágakövek, továbbá kőolaj és földgáz, valamint urán, szén, króm, talkum, barit, kén, grafit, kősó.

Azoknak, akiknek nincsenek örök barátaik és ellenségeik, csak érdekeik, ezek az „emberi jogok”.

Afganisztánban pedig ezekből jó sok van.

És most, húsz év után, úgy takarodnak el onnan, mint patkány a süllyedő hajóról. És még arra sem adnak, hogy legalább azokat kimenekítsék, akiknek tényleg az életükről van szó. Mert ugyan vajon meddig tartott volna előbb megszervezni a légihidat, folyamatosan kimenteni mindenkit, akit ki kell, és azután elmenni? Semeddig. Ehelyett van, ami van. Felszálló gépekbe kétségbeesetten kapaszkodó afgánok hullanak alá az égből – az Egyesült Államok és a Nyugat nagyobb dicsőségére. Közben az angol miniszter sírdogál, a német a téves helyzetfelmérésen nyavalyog, a demens, hülye vénember meg katatón módon ismételgeti, milyen remek döntést hoztak.

Azt. És a legremekebb, legadekvátabb lépésük az volt, amikor szivárványos zászlót húztak fel a kabuli amerikai nagykövetség tetejére. Igen, abban a zászlófelvonásban minden benne van, amit ezekről tudni kell, tudni érdemes.

És most, néhány héttel később saját kezűleg égették el az Egyesült Államok lobogóját, mielőtt eltakarodtak volna.

És eltakarodtak.

Hátra hagyva egy általuk kiképzett és felfegyverzett, 300 ezer (!) fős afgán hadsereget és rendőrséget, amely egyetlen puskalövés nélkül adta át a hatalmat a táliboknak – akik kiképezve és felfegyverezve szintúgy az USA által.

Mi következik mindebből? Például az, hogy a 38 milliós Afganisztán túlnyomó többségének semmi kifogása a tálibok ellen. (Afganisztán, Pakisztán, na és aztán, hát aztán...) Akiknek viszont van, azok felszálló gépekbe kapaszkodva lelik halálukat. S majd később útra kelnek, akárhogyan és bárhogyan, aztán Európa befogadja őket. A kígyó farkába harapott...

(u.i.: Persze, talán még sincs még minden veszve. Cseh Katalin EU-s pénz machinátor éppen most jelentette be, hogy majd ő szembeszáll a tálibokkal, és majd ő nem hagyja... Hát nem nagyszerű! De olyan jó lenne, ha személyesen tenné tiszteletét Kabulban, és vinné magával a Szabó Tímeát, úgyis ott képezték ki globalista hazaárulónak. Halljátok afgánok? Van még remény...)

Borítókép: EyePress News/EyePress via AFP
 …

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!