Nincs ez másképp abban a köszöntőben sem, amelyet Antony Blinken külügyminiszter az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkre küldött Budapestre. A köszöntőkre jellemző pozitív hangvételt olyan fordulatok alapozzák meg, mint például az, hogy nagyra értékelik partnerségünket, de a sorok között olvasók figyelmét nem kerüli el, hogy „továbbra is támogatni fogják a magyar nép törekvését egy demokratikus jövőre” és „a demokráciát és a jogállamiságot érintő kihívások fényében” kívánnak együttműködni magyar partnereikkel. Ne áltassuk magunkat: nem az amerikai demokráciát és jogállamiságot érintő kihívásokra utalnak, noha éppenséggel az óceán túloldalán is vannak ilyenek! Különösen a 2020. novemberi elnökválasztás után. Felmérések szerint az amerikaiak egyharmada véli úgy, hogy Joe Biden tömeges csalás révén költözhetett a Fehér Házba, és a republikánus szavazók kétharmada szerint csalták el a voksolást Donald Trump kárára. Alapvetően ingott meg a bizalom az amerikai demokrácia és jogállamiság intézményeiben, a saját házuk táján is lenne mit sepregetni. Ehhez képest a Biden-kormány már a tavasszal kimutatta a foga fehérét a magyar médiahelyzetet bírálva, amikor Blinken a Telex főszerkesztőnőjén keresztül üzent a magyar kormánynak, ahelyett például, hogy Amerika afganisztáni terveibe avatta volna be szövetségesét. Most Magyar Levente külügyminiszter-helyettes szavaiból tudjuk: Budapesttel semmilyen érdemi egyeztetést nem folytattak a csapatkivonásról.

A százéves kapcsolatok szakítópróbájának a másik aspektusa, hogy Washington milyen messzire megy el a 2022-es magyarországi választások előtt. Ebben se áltassuk magunkat: sem Biden Magyarországra még elnökjelöltként tett kijelentése, sem Blinken tavaszi videó­konferenciája, sem pedig a politikai államtitkárnak kinevezett Victoria Nulandnak az Orbán-kormánnyal vívott korábbi harcai nem azt jelzik előre, hogy tétlenül néznék a Fidesz–KDNP-kormány újrázását! A kérdés az, mindez hogyan csapódik le a Szabadság téri képviseleten a 2021 ősze és 2022 tavasza közötti kritikus időszakban. 

Ne gondolja senki, hogy az amerikai diplomácia nem foglalkozik részleteiben a magyarországi belpolitikai folyamatokkal csak azért, mert fajsúlyos világpolitikai kérdések kötik le. A WikiLeaks kiszivárogtatásából tudjuk, hogy April Foley akkori nagykövet 2007-ben – amikor a Bush-kormány két gigantikus háborút vívott „a terror ellen” – részletes táviratokban elemezte Gyurcsány Ferenc kormányfő belpolitikai helyzetét, már akkor kitérve felesége, Dobrev Klára személyére is. Ha ez így volt egy évvel a 2006-os választások után, akkor biztosak lehetünk benne, hogy közvetlenül a 2022-es voksolás előtt fokozottan így van. 2007-hez képest érezhetően nőtt egyébként a mostani magyarországi baloldallal azonos érdekeket szolgáló nem kormányzati szervezetek szerepe; kérdés, mekkora hátszelet akar nekik adni az amerikai diplomácia, illetve megtérül-e majd szerinte ez a befektetés. 

A Szabadság téren most csend van. A legutóbbi amerikai nagykövet, David Cornstein korán, tíz hónappal ezelőtt hagyta el az országot, de január 20. után egyébként sem maradt volna, tekintve, hogy Trump személyes küldötte volt. Az ideiglenes ügyvivő, Marc Dillard korántsem exponálja magát egyfajta helytartóként, mint hírhedt elődje, André Goodfriend tette a második Orbán-kormány idején. Ezzel együtt lassan esedékes, hogy Biden Budapestre is nagykövetet jelöljön, ahogyan egyes szomszédos országokra vonatkozóan már ismertté vált a következő misszióvezető személye.

Háttérbeszélgetések alapján úgy tudni, sokakat foglalkoztat Budapesten, ki érkezik majd ide. Különösen egy politikai kinevezett nagykövet, aki az elnököt is minden további nélkül felhívhatja, a belpolitikai folyamatokat is érdemben befolyásolhatja. Az elmúlt több mint negyedszázadban kizárólag politikai kinevezetteket küldtek Washingtonból a magyar fővárosba a demokrata és republikánus elnökök egyaránt, többek között a jelenlegi külügyminiszter apját, Donald Blinkent. De a legelfogultabb képviselet-vezető – Mark Palmer – karrierdiplomata volt, mégpedig a rendszerváltozás környékén, akiről a jobboldali elfogultsággal aligha vádolható Aczél Endre írta 2013-as nekrológjában, hogy „szinte gátlás nélkül vetette magát bele a rendszerváltás felé tartó vagy sodródó ország belügyeibe. Sietett intim jó viszonyt kialakítani jórészt a későbbi SZDSZ politikai és szellemi kiválóságaival. Valóban nem voltak gátlásai.”

Ez ma már persze történelem, ahogyan a magyar–amerikai kapcsolatok azon pillanatai is, amelyek a sokszor ellenséges viszony ellenére is felemelők voltak. Így Bandholtz tábornok tette, a Mindszenty József hercegprímásnak nyújtott sokévnyi követségi menedék vagy a Szent Korona visszaszolgáltatása 1978-ban. Amikor pedig Apponyi gróf Amerika nemes eszményeiről beszélt, a szabadságra és a függetlenségre gondolt. Az államközi kapcsolatok 101. évfordulóján majd visszatérhetünk arra, hogy hogyan sikerült a szakítópróba 2021–22-ben.

Borítókép: Illusztráció. Fotó: Pexels