Bármi mást sugalljon is a fősodratú liberális nyilvánosság, az Atlanti-óceán mindkét partján tapasztalható egyfajta „jobbos” újjáéledés, amelynek szimbóluma lesz a jövő évi magyarországi CPAC. Az is világos, hogy mindig több az, ami összeköt bennünket, mint az, ami elválaszt. Erkölcsi, politikai és társadalmi iránytűnk azonos irányba mutat: a teremtett értékek megőrzése felé. Nagyon határozott célunk van a rendezvénnyel: összekapcsolni az amerikai és az európai konzervatív újjáéledést a közös értékeink felismerése, beazonosítása és védelme révén. Azt szeretnénk, ha a világ konzervatívjai ismét Magyarországra figyelnének, mert igen, merünk nagyok lenni; mert igen: úgy gondoljuk, hogy Magyarország a világ közepe. 

Érdemes feltenni a kérdést: melyek azok a közös erények, amelyek bennünket összekötnek? Mi ab initio hiszünk abban, hogy elidegeníthetetlen jogaink forrását a teremtésben kell keresnünk. Valljuk, hogy a nyugati civilizáció alapját a zsidó-keresztyén kulturális övezet jelenti. Számunkra a nemzeti identitás erősítése, a föderalisztikus törekvésekkel szemben a (tag)állami szuverenitás védelme elsődleges cél, ezek feladása pedig olyan demarkációs vonal, amelyet sosem léphetünk át. Hisszük, hogy a életmódunk kialakulásának, felvirágzásának és megőrzésének kulcsa a szokásainkból, hagyományainkból, történelmünkből fakadó „mitudat” – ma még inkább, mint korábban bármikor. Azt is mindenki másnál világosabban látjuk, hogy a társadalmak természetes összekötő kapocsainak megkérdőjelezése zajlik világszerte a különböző „kritikai” és „dekonstrukcionalista” gondolatok populáris kultúrába áramoltatása révén. Minket mélyen aggaszt a radikális progresszió fundamentalizmusának, a nyílt társadalom eszmeiségének erőltetett terjesztése a világban, amely a különféle vágyakból és késztetésekből emberi jogokat formál. Mi azt gondoljuk, hogy a szabadság nem egyenlő a szabadossággal, hanem szükség szerint együtt jár a teremtés szabályainak és kötelezettségek elfogadásával is. Mi az individualizmus helyett a közösségben, az univerzalizmus helyett a partikularizmusban hiszünk: a lokális fontosabb, mint a globális, a rögzítettség szebb, mint a határtalanság. 

Meggyőződésünk továbbá, hogy a társadalom alapegysége a család, ahol az anya nő, az apa férfi, a gyermek pedig ajándék – legfőképpen nekünk, hogy hagyhatunk valamit magunkból itt a Földön az utókorra. Igen, a család az család – ami pedig nem család, az nem család. Ebből pedig az is következik, hogy a nyugati civilizáció morális és demográfiai válságára csak akkor adható méltó válasz, ha a családi értékek visszanyerik központi helyüket. A család melletti megrendíthetetlen kiállásunk egyben elutasítja a nyílt társadalom ideológiájának hagyományos értékek (ön)feladását célzó tevékenységét, azt a gonosz és velejéig romlott propagandát, mely a családot „elnyomó közegként” ábrázolja és hazug módon az önmegvalósítás és a kiteljesedés gátjaként állítja be. Mi valóban hiszünk a szolidaritásban, embertársaink segítésében, akik a háború, elnyomás és szegénység sorscsapásainak vannak kitéve, de nem hiszünk abban, hogy az emberek, a problémák és a konfliktusok áttelepítésével segíteni tudunk ott, ahol a baj forrása van. Konzervatívként tehát azt szeretnénk, ha minden egyén és minden nép saját hazájában boldogulhatna, élhetne teljes életet.

Röviden összefoglalva: mi a józan ész pártján állunk. Isten, haza, család – ez az a három hívószó számunkra, mely rendszerezi életünket. Magyarország pedig ebben a „konzervatív útmutatásban” élen járt az elmúlt évtizedben Európában, mind a politika, mind a társadalmi intézmények „őrző megújítása” vagy az intellektuális-szellemi holdudvar felvirágoztatása kapcsán. Hazánk az utóbbi időben a józan ész mellett kiálló erők találkozóhelyévé nőtte ki magát: Európa egyik konzervatív zászlóshajójaként otthont adtunk a minket leginkább érintő népesedési problémákkal foglalkozó demográfiai csúcsoknak, migrációs és V4-csúcskonferenciáknak, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak és számos olyan eseménynek, amelyek erősítették a normalitás melletti kiállás szükségességét. Magyarország ma a véleményszabadság otthona – itt még el lehet mondani, amit gondolunk. Azonban ahogy Nyugat-Euró­pában, úgy a tengerentúlon közel sem ilyen kedvező a helyzet: az USA-t a szó ideológiai és fizikai értelmében is letarolta a Black Lives Matter mozgalom, melynek farvizén a liberális erők hatalomra jutottak; a cancel culture, a safe space és a trigger warning fröcsögő jóemberkedése pedig az egyetemi campusokról átköltözött a tömegmédiába és a woke-cégek vállalati kultúrájába. 

Emiatt a döntés, hogy amerikai ­partnereink első európai „állomásuknak” éppen Budapestet választották helyszínéül, egyben igazolja azt is, hogy mi sikerrel szálltunk szembe a liberális fősodorral. A progresszív társadalomrombolás elé tart majd – többek között – görbe türköt a jövő évi CPAC, amely a konzervatív politika és a hozzá kapcsolódó holdudvar szellemi erőit fogja majd felvonultatni széles e világról. Az ide érkezők szabadon, korlátozásoktól mentesen mondhatják el véleményüket, a nyugati típusú véleménydiktatúrák politikai korrektségre hivatkozó korlátozásai nélkül. 
Mi nemcsak hagyományt erősítünk, hanem hagyományt teremtünk, és a „mi törzsünk” közösségét is építjük. Azért van szükség a konzervatívok összefogására, mert éppen ennek ellenkezőjében érdekelt a liberális-szocialista globálkoalíció: a megosztásunkban, az oszd meg és uralkodj elv modern kori érvényesítésé­ben. Ahogy ők, úgy mi is tisztában vagyunk a sikeres csoportdinamika alapszabályával: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”.

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója

A borítóképen: Mike Pompeo amerikai külügyminiszter beszédet mond a 47. Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) a Maryland állambeli National Harborban 2020. február 28-án.
Fotó: MTI/EPA/Erik S. Lesser