idezojelek

A Medián intézet csodakutatásai

A baloldalról rendszeresen legendákat gyárt az elfogult közvélemény-deformáló cég.

Megyeri Dávid avatarja
Megyeri Dávid
Cikk kép: undefined

Szép karriert futott be a balmédiában a Medián azon közvélemény-kutatása, amely szerint a fővárosban a baloldal mondhatni nagy fölénnyel, tizenhárom százalékkal vezet, népszerűbb a jobboldalnál. Holott konzervatív részről is megérdemelt volna több tamáskodó hangot, kételkedést a felmérés, mint amit eddig kapott. Mert igaz ugyan, hogy nem kell minden verébre légvédelmi ágyúval tüzelni, ám főként a mostani, egyre terebélyesedő Városháza-eladási botrány fényében kiváltképpen nem szabadna hagyni, hogy a fake-felmérések bedöngicséljék magukat az emberek fülébe. Az összevont baloldal jelentős előnyét vizionáló kutatás ugyanis alkalmas lehet arra, hogy azt a legendát keltse: lám, Karácsony Gergely főpolgármesternek és a balos brancsnak semmi sem árt, nem fogja őket semmilyen falrengető botrány, rendezvényszervezési leégés, hálószaggató öngól, a budapesti közönség még jobban is szereti, sőt imádja őket, mint felháborító és röhejes produkcióik előtt.

Vigyázni kell, mert utólag mint evidenciára fognak hivatkozni a Medián baloldali fölényt kimutató felmérésére. Mindig ezt a technikát alkalmazzák. A kudarcaikat, vereségeiket, balfogásaikat egy idő után győzelemnek, sikernek akarják feltüntetni.

Miért ennyire biztos, hogy a Medián szeretetteljes részrehajlásának, elfogultságának köszönhető a baloldal dominanciáját kimutató közvélemény-kutatás? Főként úgy, hogy nemrég Hann Endre Medián-vezető nyilatkozta a 2006-os lakosságverést, nemzet­terrorizálást feldolgozó Kálomista-film, az Elk*rtuk kapcsán – amely a Mediánt, illetve őt nem éppen kedvező megvilágításban emlegette –, hogy az egészet nem érti, hiszen ők mindig a lehető legobjektívebben, pártérdekektől függetlenül folytatják a munkájukat, így tiltakozott a negatív beállítás ellen.

Hann Endre, úgy látszik, saját rossz memóriáját összekeveri az emberek jó emlékező­tehetségével. Óriási felhördülést váltott ki ugyanis 2012 novemberében az az eset, amikor Bajnai Gordon exminiszterelnök újonnan gründolt pártját, az Együtt 2014-et megalakulása után rögtön 14 százalékra mérte. Még a legelfogultabb baloldaliak is meredek túlzásnak tartották ezt a számot, annyira kilógott a lóláb, hogy fel akarja értékelni az új pártot, hátha a győzteshez húzás törvényszerűségének engedelmeskedve tényleg sokan csatlakoznak hozzá. Hogy nem így történt, az elég nyilvánvaló, hisz mára el is tűnt a süllyesztőben a tiszavirág-életű politikai próbálkozás.

De említhetünk frissebb baloldalpártoló felsülést is. 2017-ben lihegve, több kutatással sietett az akkor alakuló Momentum segítségére, hogy kimutassa: a lakosság kétharmada nem is szeretné, hogy az olimpiát mi rendezzük. Már akkor is mindenki pontosan tisztában volt azzal, mekkora hazugság mindegyik álfelmérés, miután még a baloldali érzelmű, beállítottságú emberek is támogatták volna a budapesti olimpiát az egész országban. Nem úgy az olimpiafúró fiatal szélsőbaloldali társaság és a velük kollaboráló Hann Endréék, akik fittyet hánytak a magyar lakosság érdekeire.

Egyszóval a Medián a közvélemény-­manipulációival alaposan bemutatkozott már évekkel ezelőtt, hitelessége a zéróhoz közelít. Ne kísérletezzenek tehát azzal a rablómesével, hogy a budapestiek Karácsony Gergelyt még inkább komálják az előválasztási bukta, megfutamodás után, mint előtte, s ráadásul a baloldal is tarolna, ha most lennének a választások.

Megválaszolásra vár azonban, hogy mi az értelme a napnál világosabban hamis felmérések publikálásának? Hát éppen azért kellenek, mert annyi kudarc érte a liberálbalosokat, hogy életbe vágó szükségük volt egy önbizalom-injekcióra az után a nagy leégés után, hogy a békemenet több százezres tömegével szemben ők csak egy-kétezer lézengő szimpatizánst tudtak felmutatni az október 23-i belterjes összeröffenésükön az Andrássy út végében. Ez olyan látványos kudarc volt, amit rögtön el kellett kenniük egy mentőakcióval. Erre a célra szánták a fővárosi felmérést.

Csak azt nem tudni, hogy ez a rengeteg baloldalimádó ember hol volt, amikor ki kellett volna menni az ünneppótló tüntetésükre? A Medián szerint érdekes módon Karigeri rendkívüli népszerűségnek örvend a fővárosban – csak pechjére éppen október 23-án szünetelt a mágikus vonzereje. Ugyanez persze elmondható szellemi tejtestvéréről, Márki-Zay Péterről is, aki a baloldal választási előjátékán állítólag győzött, mégis pont 23-án nem voltak még annyian sem kíváncsiak rá, mint egy NB III-as kiesési rangadóra.

Visszájára sülhetnek el a kormányellenes közvélemény-kutatók besegítő akciói. A végén még jobban elbízzák magukat a baloldali kutyulékkoalíció tagjai, és abba a hitbe fogják ringatni magukat, hogy a polgárok kimondottan odavannak azért, ha a zöldpolitika jegyében egész nap büdös benzingőzben, kipufogógázban fürdőzhetnek a sok dugó miatt. Valamint fokozza a polgárok lelkesedését a baloldali várospolitika iránt, ha órákig ülnek a forgalmi dugók közepén, attól meg egyenesen eufóriába esnek, ha térdig járnak az utcai szemétben, mocsokban, eldobott hulladékban, amit a fővárosi vezetés nem hajlandó eltakarítani.

Sőt, ha a Medián fake-kutatását veszik alapul, levonják majd azt a konzekvenciát, hogy csak így tovább ismét a lenini nyomorgató úton, mivel a lakosság kezd undorral elfordulni az alacsony adóktól, adókedvezményektől, családtámogatásoktól, és ég a vágytól, hogy újból magasabb gáz-, villany- és egyéb rezsiárakat fizessen. Az a látszat kerekedhet előttük, hogy miután a féktelen fűtés elkötelezett ellenségévé váltak az emberek, ha nem ígéri meg nekik a baloldal, hogy választási győzelme esetén mindenki kedvére fagyoskodhat a fűtetlen szobákban, hát nem is szavaznak rájuk. Innen már csak egy lépés, hogy azt higgye például Karácsony: ha az eddigi slendrián, totojázó, egyszersmind szándékosan romboló működésével népszerűbb lett, ez a közkedveltség csak fokozódhat, ha kiárusítja mondjuk a Városházát.

És valóban: lehet, hogy tényleg erre a következtetésre jut, mert a világesze nyelv- és helyesírászseni főpolgármester elhitte, hogy az emberek nemcsak elviselik, hanem megszerették a rosszat és azt, ha elszegényítik, kifosztják őket. Ennél már csak az volna szívderítőbb, egyben konstruktívabb hiszékenység a részéről, ha a Medián csodakutatásán felbuzdulva ráébredne, hogy akkor verdesné leginkább az eget a népszerűsége, ha lemondana az általa amúgy is láthatóan csupán unalmas passzióként űzött főpolgármesteri tisztségről.

Borítókép: Hann Endre (Fotó: Youtube)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.