Perintfalvi Ritáról lesz szó, úgyhogy illatos keszkenőt szorítok az orrom alá, míg írok. Ebben a nyomorult, szerencsétlen szörnyetegben egyszerűen megőrült a boldogtalanság. Hogy miért? Arra még visszatérünk. Egyelőre legyen elég ennyi, ez a premissza.
A megőrült boldogtalanság pedig abban manifesztálódik, hogy ez a nyomorult, szerencsétlen szörnyeteg egy „teológus” „szakértelme” mögé bújva a hét első felében pedofilozza a katolikus egyházat, második felében leb…ziz mindenkit, aki neki nem tetszik, értelemszerűen kormánypárti politikusokat, véleményvezéreket, művészeket, teljesen mindegy. Ki mint él, úgy ítél…
Most – immár másodszor – Semjén Zsolt barátom van Perintfalvi műsorán. Ami nekem különösen fájó és elviselhetetlen, lévén Semjén Zsolt 1977 óta a barátom. Mit barátom! Legjobb barátaim egyike. Együtt ültünk be a gimnáziumi osztályunkba, s már első nap egymás mellé a padba, szoktunk is röhögni, hogy régebb óta vagyunk együtt, mint bárki mással életünkben (figyelj, Perintfalvi, ez már gyanús, mi?).
S azon is szoktunk röhögni, micsoda fényképeket őrizgetünk egymásról. És ha olyanok lennénk, mint Perintfalvi, egész nap kölcsönösen zsarolhatnánk egymást. A Tisza-parti, vállig érő hajú, baboskendős fotóinkkal, melyek osztálykiránduláson készültek vagy a különböző házibulikon lőtt képekkel, ahol mondjuk Omegát éneklünk átszellemülten és félrészegen, üvöltve, miközben léggitározunk. (Mire a Pink Floydra került a sor, már csak feküdtünk.)
1977 óta vagyunk barátok. Ez nagy idő. Sok minden van benne. Ott van benne leginkább a közös múlt, amely – akár akarjuk, akár nem – meghatározza a jelent. A jelenünket. Ott van benne a Keleti Károly utcai polgári lakás, a cselédszoba, a nagy felfedezések helyszíne – nem, Perintfalvi, nem olyan felfedezésekről van szó, amilyenekre te a ronda agyaddal és lelkeddel most gondolsz, leginkább zenékről és olvasmányokról. A Carmina Buranát is ott hallgattuk először. Floret silva nobilis. Sőt! In taberna quando sumus! Igen, a mi kocsmánk is ott volt a Keleti Károly utcában, a Pilseni söröző, ahol nem kérték el a személyinket, nahát…