A nagy keresztény ünnepek először, első lépésként szent passzivitást igényelnek tőlünk. Maradj veszteg, keresd a belső csendet, figyelj a belső hangra, zárd ki a külső zajokat, merülj el a szent történet egészében és részleteiben. S akkor majd feltárul ezeknek a talán unalomig ismert mondatoknak az eredeti, a neked szóló értelme: „Békesség a földön az embereknek…”, neked is.

Mivel képtelenek vagyunk a valóságos elengedésre, passzivitásra, ezért kezdődött minden egy gyermekkel. Hiszen a születés csodájához az ember – különösen, ha férfi – mit tehetne hozzá? Csak ámul, megrendül, s hagyja magát boldoggá tenni, „mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz…” (Ézs. 9,5)

Micsoda világ az, ahol az emberek a kétségbeesés közepén eljutnak arra a bölcsességre, hogy egy Gyermekben, a gyermekekben van a reménység! Ennek a világnak nem az a reménysége, hogy egyeseknek nagyon jó gazdasági vagy közéleti programjuk van, hogy egyesek tudják és meg is mondják, hogy mi a lényeg és merre kell menni. A politika világában akkor lesz hiteles, emberbarát egy program, egy kormányzás, ha elfogadja saját korlátozott helyét. Jobbá teheti az életünket, de nem tehet boldoggá. Megvédheti keresztény kultúránkat, de nem tud hitet ébreszteni. Jó, ha magáévá teszi a keresztény értékeket, de ne feledjük, ennek a világnak a végső reménye mégis egy Gyermekben van, a gyermekekben.

A lelki szegénnyé lett embereket az Úr érkezésekor tanácstalanság lepi meg: Mária, József, a pásztorok, a napkeletről érkező csillagász fejedelmek mind, mind előbb tanácstalanok, s keresik a különleges történések valódi értelmét. Mi, a XXI. században miért akarnánk okosabbak lenni? Miért nem merjük újra és újra megkérdezni, hogy mi újat s mi „régit” mond nekünk Krisztus születése? Hogyan igazít útba bennünket ma az, ami akkor történt, s Isten akaratából ma is történik?

Várunk valamit, várunk valakit a mi Istenünktől, az életünk Urától, elkezdjük megkapni, elkezd történni velünk, érezzük, hogy valami változik az életünkben, és mielőtt ennek örülni tudnánk, sokkal inkább tanácstalanság és félelem szorítja össze a szívünket. Miért baj ez? Mintha ez Isten cselekvésének egy állandó jellemvonása lenne, hogy amikor az Isten elkezd cselekedni, amikor a kezébe vesz és elkezd formálni, akkor először az ijedtség, a félelem és a tanácstalanság következik: mi akar ez lenni? Mennyien kérdezik meg maguktól és egymástól karácsonykor, akik igazából vártak valamit, vártak valamire, hogy mi akar ez lenni? Félelmetes, megrettentő, sokszor kimerítő vagy éppen fárasztó. Aztán végül elérkezünk az örömig, mert az Isten a mi tanácstalanságunktól, ijedtségünktől nem riad vissza, hanem tovább munkálkodik az életünkben.

A bibliai történetben embereket látunk, akik reméltek. Embereket, akik sötétségben voltak, mégis – ez egy régi szabálya Isten üzenete megértésének – valahogy a sötétségben jobban megy a belátás. Amikor a világi világosság, amikor a reflektorok, fényreklámok, képernyők kicsit halványabbak, talán ki is aludtak, amikor csak a gyertyák vannak, jobban meg lehet érteni és meg lehet közelíteni Isten világosságát, ezt a belső világosságot. A bibliai idők népei a terhes igából akartak szabadulni, abban reménykedtek, hogy lesz végre már egy kor, egy világ, amikor nem lesz újra és újra háború. Azt mondják a történészek, hogy az ókori ember életében egy emberöltő alatt – ami pedig rövidebb volt, mint ma – átlagosan három háború volt. Bizonytalan volt a békesség, bizonytalan volt az élet. Reményük abban állt, hogy egy olyan világ jön, ahol a Gyermeknek lesz igazi hatalma, ahol az lesz az igazi hatalom, ami gyermeki. Egy alapvető változást reméltek, a legalapvetőbbet. Azt remélték, hogy a saját életük és a világ is alapvetően megváltozik. Abban reménykedtek, ahogyan most mi is mindannyian, hogy a dolgok a helyükre kerülnek, hogy az életük a helyére kerül.

Az, hogy a mi életünk a helyére kerül, azt jelenti, hogy azok leszünk, amire teremtettünk, és a karácsony fényében úgy látszik minden és mindenki, amilyen valójában. Egy másik világ követe üzeni: Ne féljetek! A Gyermek, Krisztus, a Messiás, a Megváltó az, aki feltárja az eget, aki megnyitja számunkra Isten világát, betekinthetünk abba a világba, ami nekünk készíttetett. Szükségünk van erre a csodára. Az életünk az elmúlt években kezdett olyan jól kiszámíthatóvá válni, s ezt az optimizmust mára látszólag elvesztettük a világjárvány ámokfutásával. De karácsonykor jön egy gyermek, aki azt mondja: itt vagyok, hozzád jöttem, „Immanuel = velünk az Isten”. Ebben a szeretetben egyszerre van benne a kereszt árnyéka és a kapunyitás az örömre. Így kínálkozik a világjárvány kellős közepén, 2021-ben számunkra a karácsony ünnepe, ami gyógyítóan meg akarja törni a dolgok megszokott menetét, az élet sodrását vagy éppen az életünk tragédiáit, a betegséget, a halált, hogy fölmutassa a reményt, a gyógyulást, hogy elűzze a félelmet, és hirdesse nekünk az örömet!

A szerző református püspök, a zsinat lelkészi elnöke

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)