Ajándék, ha tudunk Istenben hinni

A keresztény értékek ilyen erőszakos elutasításával, ami napjainkban sokfelé és itt, Magyarországon is megmutatkozik, régen nem találkoztunk. A karácsony arra is lehetőséget ad, hogy a természetes emberi és családi kapcsolatokat erősítsük – mondta a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjúban Veres András győri megyéspüspök. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével a második, járványhelyzetben zajló karácsonyról, az ünneplőbe öltöztetett szívről és a karácsony egyszerre örök és aktuális voltáról beszélgettünk.

Győr Veres András győri püspök Fotó: Teknős Miklós

– Főtisztelendő püspök úr! Karácsonykor az egész keresztény világ a Megváltó születését ünnepli. De mit jelent karácsony misztériuma?

– A karácsony örök, hiszen Jézus Krisztus, az Isten fia születését ünnepeljük. Egyúttal mindig aktuális, hiszen az a feladatunk, hogy úgy ünnepeljük meg Jézus születését, hogy az bennünk is a krisztusi újjászületés ünnepe lehessen. Jézus azért jött a világba, hogy minden embert üdvözítsen, bűnbánatra és egy új emberség kiművelésére hívjon meg. Mindnyájan újra és újra rászorulunk, hogy a bűneinkből föltámadjunk, és ezt az új krisztusi embert, ezt az istengyermeki életet formáljuk magunkban.

– Karácsony napján hagyományosan három szentmisét mutat be az egyház. Ezek közül – már csak a rendkívüli időpontja miatt is – kiemelkedik az éjféli mise, amelyre mindig, mindenhol zsúfolásig megtelnek a templomok. Mi az üzenete az éjjel tartott liturgiának?

– Az evangéliumokból és a szenthagyományból pontosan nem tudjuk ugyan, hogy hány órakor, de annyit tudunk, hogy Jézus éjszaka született. Az a keresztény hagyomány, hogy ezt éjfélkor ünnepeljük meg, nagyon kifejező. Hiszen egyszerre benne van a virrasztás, a várakozás és benne van a jézusi születés valósága. Ezért akkor, a sötét éjszakában megyünk el a szentmisére, amikor ő megszületett. A hívő embernek ez mély lelki tartalommal bír, bár egyeseknek talán csak egy romantikus esemény. De azok részvételében is, akik csak ilyenkor jönnek el a templomba, kifejeződik az örök emberi vágy a megtisztulásra és az Istennel való találkozásra.

– A karácsonyt többhetes adventi készülődés előzi meg. Mit ad hozzá a várakozás az ünnephez?

– A próféták által megjövendölt Messiásra évszázadokon keresztül várakozott a zsidó nép. Nem véletlen, hogy advent idején főként a Messiás születésével kapcsolatos próféciákat olvassuk a szentmiséken. Ugyanakkor lelki kihívás is ez az időszak, hiszen ha valami fontos eseményre készülünk, akkor maga a készület is nagyon fontossá válik. Az advent a nagyböjthöz hasonlóan a bűnbánatról is szól, ezért imádságos jócselekedetekkel való készületet is jelent. Nagyon megragadónak tartom A kis hercegben azt a beszélgetést, amikor a róka azt kéri a kis hercegtől, hogy mondja meg, mikor jön, mert ha tudja, hogy a kis herceg délután négyre jön, akkor már háromkor elkezdi ünneplőbe öltöztetni a szívét. Az adventi készületre mindnyájunknak szüksége van.

„Minden ember boldog akar lenni, de csupán az anyagi javak birtoklása által a teremtő Isten nélkül nem lehetünk boldogok.” Fotó: Teknős Miklós

– Lelki kihívásról beszélt. Mennyire birkózik meg a mai ember ezzel a kihívással?

Minden ellenkező sugallat ellenére Magyarországon ma is elmondhatjuk, hogy keresztény kultúrkörben élünk. Ahogy közhelyszerűen mondják, a karácsony a szeretet ünnepe. Vagyis a nem vallásos ember is igyekszik ezt az alkalmat szerettei számára a szeretet ünnepévé tenni.

Megújulásra, megtisztulásra, jobb emberré válásra mindnyájunknak szükségünk van. Hívőnek és hitetlennek egyaránt el kellene jutni ennek belátására, különben pokollá tesszük az életünket. Szoktuk emlegetni, hogy minden ember boldog akar lenni, de csupán az anyagi javak birtoklása által a teremtő Isten nélkül nem lehetünk boldogok. Ahogy Vörösmarty Mihály gyönyörűen írja: „Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, / A telhetetlen elmerülhet benne, / S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.” Tehát törekedjünk a jóra, amihez külön ajándék, ha valaki tud Istenben hinni, és tudja azt, hogy Isten állandóan a megújulás lehetőségét kínálja számunkra. Ez az egyháznak, a papoknak komoly feladatot jelent, de egyúttal minden keresztény embernek is. A II. vatikáni zsinat sürgeti, hogy a keresztények igyekezzenek prófétai szolgálatot betölteni ebben a világban. Mindenütt lehetőségünk nyílik rá, hogy a Jézus által hirdetett evangéliumot megismertessük akár szóval, de még inkább életformánkkal. Ahogy Péter apostol mondta: mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.

– Egy példamutató személy ilyen nagy erővel bírhat mások számára?

– Azt szoktam mondani, hogy többet ér, mint egy pap. Hiszen egy papról úgy gondolják, hogy ez a feladata, hogy csak mondja, csak mondja. De egy hívő szava, tanúságtétele sokak szemé­ben felértékelődhet.

– A második karácsonyunkat töltjük a járvány árnyékában. Ugyanakkor ez a lassan két éve velünk lévő pandémiás helyzet egyesek figyelmét talán jobban a lényegre, Istenre irányíthatta. Püspök úr lát ebben kedvező jeleket?

– Bár az ember magát mindenhatónak képzeli, arra most kétségtelenül sokan rádöbbentek, hogy mennyire törékenyek vagyunk. Egy láthatatlan kis vírus képes nemcsak romba dönteni eddigi munkánkat, hanem el is pusztítani bennünket. Máskor is volt már olyan érzésem, hogy egy megrendítő egzisztenciális helyzet Isten felé fordítja az embert, sok dologra ráébreszti, csak mindez nem tart túl sokáig.

A fogyasztói társadalomban hozzá vagyunk szokva, élmények jönnek-mennek, hogy sok minden fölajzza az ember érzésvilágát. Sokan talán az Istennel való kapcsolatukat is így élik meg. Ha mély istenkapcsolat alakulna ki, az nem múlna el olyan könnyen, sőt meggyőződésem, hogy nem is múlik el.

Mindamellett kedvezőtlen folyamatokat is láttunk.

„A teljes lezárások után hiába volt olyan időszak, amikor nem kellett tartanunk annyira a járványtól, sokan nem jöttek vissza a misére.”  Fotó: Teknős Miklós

– Mire gondol?

– A közszolgálati tévé és rádió dicséretes módon igyekezett segítségére lenni a templomba vágyó embereknek, hogy szentmisék, különböző ünnepségek közvetítésével akár a saját otthonukban kapcsolódhassanak be ezekbe az alkalmakba. Ez sokakat kényelmessé tett. A teljes lezárások után hiába volt olyan időszak, amikor nem kellett tartanunk annyira a járványtól, sokan nem jöttek vissza a misére. Természetesen nem azokról beszélek, akik betegség miatt vagy idősek lévén a valós félelmük miatt maradtak távol később is, de voltak, akik a tévében megnézett liturgiával a dolgot elintézettnek találták.

Mi, katolikusok azt valljuk, hogy nem pótolható a szentségekhez járulás, a szentmisében létrejövő személyes találkozás Istennel. A tévé, a rádió, az internet valami élményt ad belőle, de pont ez a lényeg: mi nem az élményt, hanem a találkozást keressük!

Ismerek családokat, akik a legnehezebb időszakban vasárnaponként ugyanúgy ünneplőbe öltöztek, mintha templomba mentek volna, és otthonukban méltó módon végigkövették a szentmise-közvetítést. Akik így élték meg, amikor lehetett, újra eljöttek a templomba. De ilyenek sajnos kevesen voltak – otthon pizsamában vagy tréningruhában a tévé előtt lenni pedig egyáltalán nem ugyanolyan, mint a templomban ünnepelni.

– Ha jól értem, mindenképpen el szeretnék kerülni, hogy ismét hívek jelenléte nélkül kelljen bemutatni a szentmiséket.

– Nagyon nem szeretnénk ezt. Egészen szélsőséges helyzetnek kellene kialakulnia ehhez, s bízunk benne, hogy ilyen nem adódik. Tavaly tavasszal is voltak különbözőségek az egyházmegyék között, hiszen nem volt maradéktalan öröm meghozni a döntéseket. Sokszor mondogatjuk, hogy ha valamikor szüksége van az embereknek Istenre, akkor éppen a nehéz időkben.

– Szeptember elején a vírushelyzet lehetővé tette, hogy bármiféle korlátozás nélkül megrendezzük a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Hogy élte meg azt az egy hetet, és milyen visszajelzéseket kapott a püspöki konferencia elnökeként?

– A készületben régóta az volt az alapérzésünk, hogy egyáltalán meg tudjuk-e tartani ezt a nagyszabású rendezvényt. Gondoljunk bele, a kongresszus 2020-ban lett volna esedékes, és az idei megrendezés elé is szinte az utolsó pillanatig számos nehézséget gördített a járványhelyzet. Arról lemondtunk, hogy nagyszámú külföldi zarándok, hívő érkezzen az eseményre. Ám hála Istennek, még ők is többen voltak, mint amennyiben reménykedtünk. Az pedig, hogy mi, magyarok minden nehézség ellenére ekkora számban voltunk jelen, olyan felemelő érzés volt, ami minden aggodalmat feledtetett. Úgy vélem, még a nem vallásos emberek is mély tapasztalásokat élhettek át. Egy kolléga a szentségi körmenet után elmesélte, hogy amikor az Andrássy úton vonultunk, látta, hogy egy rendőrnő állt vigyázzban, és folytak a könnyei. Ha csak néhány ember számára adott ilyen megrendítő élményt az eucharisztikus kongresszus, már akkor is biztos vagyok benne, hogy megérte.

Az Eucharisztiában köztünk élő Krisztus ünneplése bárkit meg tud érinteni, hiszen Isten ma is tesz csodákat az emberrel.

– Az a tény, hogy Ferenc pápa mutatta be a záró szentmisét, mennyire emelte az esemény jelentőségét?

– Egyáltalán nem jellemző, hogy a pápa részt vesz egy eucharisztikus kongresszuson, jellemzően delegátusokat szokott küldeni. Mivel Euró­pában, nem is túl messze Rómától volt az esemény, a Szentatya úgy gondolta, hogy szívesen részt venne rajta. Azért is dönthetett így, mert ha már a járvány miatt a nagy nemzetközi részvétel nem volt biztosítható, a jelenlétével mégis az egész világ figyelmét rá tudta irányítani az eseményre. Ferenc pápa nemcsak akkor, hanem azóta is többször beszélt már róla, hogy milyen szép élményekben volt része Budapesten, és hogy szeretne visszatérni Magyarországra. Ezt nagyon komolyan gondolja, hiszen, mint utóbb kiderült, hármunknak is – a köztársasági elnök úrnak, a bíboros úrnak és nekem is – említette ezt, ráadásul azóta is többször hivatkozott rá.

„Az egyház a házasság, a család és az élet védelméért eddig is kiállt, és ezután is ki fog állni!” Fotó: Teknős Miklós

– Püspök úr mit vár az új évtől?

– Rendkívüli két évet hagyunk a hátunk mögött. Szépítgethetjük ugyan, mégis megpróbáltatásként éltük meg ezt az időszakot, számtalan olyan kihívással találkoztunk, amellyel korábban soha. Bízunk benne, hogy a pandémia előbb-utóbb tényleg elmúlik, ami talán normalizálja családjaink és az egyház életét is. Ez ugyanis megnehezítette a közösségeink életét is, pedig az egyház egyik sajátossága, hogy közösségben élünk. Arra készülünk, hogy akár már tavasszal ismét olyan programokat tudunk megvalósítani, amelyek az elmaradt eseményeket is pótolhatják. Látnunk kell azonban azt is, hogy ideoló­giai szinten is óriási küzdelem közepette élünk.

– Miben látja az egyház feladatát ma, amikor már a család is támadások kereszttüzében áll?

A karácsony arra is lehetőséget ad, hogy a természetes emberi és családi kapcsolatokat erősítsük. A keresztény értékek ilyen erőszakos elutasításával, ami napjainkban sokfelé és itt, Magyarországon is megmutatkozik, régen nem találkoztunk. S mindez akár egyenesen a hívő emberek megszégyenítése árán történik.

Az ember méltóságát, a személy integritását veszélyeztető LMBTQ-mozgalom olyan agresszívan lép az emberek életébe, ami aggodalommal tölt el bennünket. Hiszem azt, hogy a normalitás felül fogja írni ezt a viselkedésmódot, és minden politikai és intézményes nyomás ellenére sikerül ellene fordulni és legyőzni ezt. Nem szabad hallgatnunk, amikor már a kisgyermekek életébe szólnak bele ilyen brutálisan. Az egyház a házasság, a család és az élet védelméért eddig is kiállt, és ezután is ki fog állni!

Borítókép: Veres András győri megyéspüspök (Fotó: Teknős Miklós)