A spanyol másodosztályú FC Andorra a Király Kupa 3. fordulójában 4-2-es vereséggel utazott haza a Cultural Leonesától, Yaakobishvili Antal végigjátszotta a mérkőzést, Yaakobishvili Áron nem volt a meccskeretben, a szombati bajnoki meccsen pedig az Almería vitte el a három pontot egy 1-2-es sikerrel, itt Antal nem lépett pályára, viszont most Áron védte a csapat kapuját.

Sallai Roland eltiltás miatt kihagyta a Galatasaryben a török Süper Lig legnagyobb rangadóját, a csapata 1-1-re végzett a nagy rivális Fenerbahce ellen, és ugyanezért hiányzott a Samsunspor ellen 3-2-re megnyert meccsről is. A Rizespor Mocsai Attilát a kispadon „felejtve” játszott 1-1-et a Konyaspor vendégeként, a Genclerbirligi Csoboth Kevint a keretbe sem nevezve győzte le 3-0-ra a Karamgürük együttesét, a Kocaelispor és a Kasimpasa találkozója 0-0-lal ért véget, a hazai csapatba Balogh Botond a 42., a vendégekhez pedig Szalai Attila a 85. percben állt be.
A Szlovák Kupa nyolcaddöntőjében Redzic Damir két góllal járult hozzá a Dunaszerdahely győzelméhez a Michalovce ellen, Tuboly Máté szintén végigjátszotta a meccset a DAC-ban, amely vasárnap a bajnokságban a Spartak Trnavát fogadta, Damir sérülés miatt hiányzott, a csapat pedig nyert 3-1-re, Tuboly ezúttal is a gyepen töltötte a teljes meccset. A Rapid Wien az osztrák bajnokságban 2-1-re kikapott Bécsben a Riedtől, Bolla Bendegúz sérülés miatt nem lehetett tagja a keretnek.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!