Ember magasán

A karácsony a hívőknek Krisztus születésének ünnepe, emberi bűneink, gyarlóságaink örök megváltásának ígérete.

ARTS047820 Fotó: Leemage via AFP

Kiskarácsony, nagykarácsony – a gyermekdal bizonyára bennünk szól tovább, amikor sorait olvassuk. Felidéz szívmelengető emlékeket olyan karácsonyokról, amelyekben gyermekeink ünnepi örömébe merülve magunk is önfeledten tudtunk áramlatélménybe kerülni. Most, 2021-ben a második olyan évet írjuk, amikor szeretetünnepünk „karanténba” kerül. A koronavírus negyedik hullámában van-e a szívünkben adventi várakozás, kinek-kinek hite szerinti lelki felkészülés? Vajon a megvásárolhatatlan értékeket – mint amilyen a szeretet, a bizalom, a jóság, a segítőkészség – milyen materiális értékekkel helyettesíti ma az ember?

Alapjában mit jelent ma nekünk az ünnep? Átéljük-e, hogy bármi zajlik is a világban körülöttünk, az ünnep kihagyhatatlanul fontos megálló és lehetőség számunkra? A karácsony a hívőknek Krisztus születésének ünnepe, emberi bűneink, gyarlóságaink örök megváltásának ígérete. Megtisztulás, az isteni ígéret reménységének évenkénti újjászületése. Hagyományosan a szeretet ünnepe, ámbár volt már az idők során karácsonyfaünnep is, megfosztva mélyebb szakrális jelentésétől. Bármiként értelmezzük is manapság, az ünnep segíti, hogy kapcsolatainkat megerősítsük.

Bármilyen ünnepről van szó, szubjektív jelentősége szerint van értéke számunkra. Lassítjuk a rohanást. Az idő mérhető részének, a profán időnek a helyét átveszi lelkünkben a szubjektív, szent idő. Ennek mibenléte élményfokozatokban és érzésminőségekben mérhető. Felülemelkedés, énünk határainak megnyitása a végtelen felé… Mindez a szent áhítatnak a része, benne élhetjük át magunkat a mindenség szerves részének, amint azt Mircea Eliade leírta. A szent és a profán, az égi és a földi együttesen hozzák létre létezésélményünk időtlenített kitágulását, amelyben megnyilatkozhat a szentség maga. Ez a spirituális­élmény-szükséglet a zarándokutak ihletője is, a megtisztulás érzésének ígérete.

Vajon mennyi maradt a mai fogyasztói viszonyulásra „érzékenyített” embernek a spirituális kinyílás élményéből? Mennyire mozdul meg bennünk a végtelen, határtalan, örökkévaló élet szentségtudata, amely létezésünk tudományosan igazolható határai fölött van, ahol valójában már senki nem tud semmi biztosat, ahol a hit tartománya beláthatatlan távokat nyithat meg előttünk? Ez a tartomány materiálisan nem mérhető, mert minőséget képvisel, nem mennyiséget, nincs anyagisága. Mégis olyan erő, amely életet tarthat meg és pusztíthat el.

Nagy Sándor: Madonna, üvegfestmény – készült Róth Miksa műintézetében

Most, amikor az életet fenyegető világjárvány rettenete mindnyájunkban munkál, különös jelentőséget kellene adnunk a karácsonynak. Azt a minőségi tartományt nyitja meg bennünk, amelyben az életet megváltó, megőrző, megújító hit lakozik, ahol a szakrális parancsolatokban általános életvédő és éltető törvények fogalmazzák meg, hogy védjük meg magunkat és egymást, törékeny életünket, és miképpen emeljük a létezést magasabb szintre, hogy fenn lehessünk „az ember magasán”, mint Áprily Lajos költőnk írta. A karácsony megtestesíti a reménységet, és kultikus magaslatra emeli a szeretetet mint a kapcsolatok, az összetartozás, a szolidaritás humán minőségét.

A járvány válságfolyamatában különösen megnyílhat a lelkünk a hálára, hogy életben maradunk, a tudomány, az emberi ész és hit segítségével megmenekülhetünk a biztos pusztulástól. Szembesülhetünk azonban azzal, hogy egyidejűleg bizalmi válság is kialakult. Nem bízunk a tudomány objektív bizonyítékaiban sem, a kételkedés vírustagadásban vagy az oltás elutasításában jelenhet meg, amely életellenes, életveszélyes. Mert valójában önző tévhit, benne a saját „nagybetűs én” grandiozitása és az embertársi felelősségünk elutasítása testesül meg. Hamis érvekbe, szabadságjogokba burkolt élettörvénysértés, annak be nem látása, hogy ez a viszonyulás ön- és közveszélyes, mert a fokozódó veszélyben közös feladatunk lenne a törékeny élet minden áron és módon való védelme, tisztelete, szeretete és szolgálata, sőt továbbvitele is. Ez a közös emberi küldetésünk, ha a humán mivoltunkban „emberek” akarunk maradni.

Talán az ebben a negyedik hullámban megtapasztalható közös életfenyegetettségünk segít abban, hogy szemléleti és gondolkodási fordulatot éljünk meg. Ennek mintája azoktól ered, akik halálveszélyt éltek át, de megmenekültek. A haláltáborok, fogolytáborok túlélői, a kivégzésre jelöltek, az életükért küzdő, végül megmenekülő emberek valamennyien radikális értékátrendeződést éltek át. Első helyre került az életben maradás értéke, a szeretetkapcsolatok jelentősége, az egymás megsegítésének öröme, az összetartozás, a szolidaritás, az együttműködés. A korábbi fontosságok, materiális értékek jelentősége pedig eltörpült.

Szeretnék ebben hinni, és jó volna 2021-ben emberségünk magaslatára jutnunk, „nagy karácsonyt” megtapasztalnunk, amely kifejezésre jut abban, hogyan tanulunk a jelenlegi vészhelyzetünkből. Hogy megengedjük lelki magaslataink megélését az ünneplésben. Eljutunk oda, hogy megértjük: csak egymásra támaszkodhatunk, egymásban bízhatunk; a megosztottságok pusztító lehetőségek, az összetartozás pedig világerő. Kötőanyaga az egymás iránti tisztelet, szeretet, az élet értékének első helyre kerülése. Ezért szólal meg örök érvényűen Szilágyi Domokos költőnk karácsonyi üzenete: „Ne a hóban, a csillagokban, / ne ünnepi foszlós kalácson, / ne díszített fákon, hanem / a szívekben legyen karácsony.”

Borítókép: Nagy Sándor: Madonna, üvegfestmény (részlet) – készült Róth Miksa műintézetében (Fotó: AFP)