Magyarországnak – mint minden országnak – nagy szüksége volna konstruktív ellenzékre. Voltak erre elszigetelt kísérletek, lózungnak megmaradt nyilatkozatok, ám a mindennapi tapasztalat folyamatosan azt mutatja, hogy erre nem volt és egy darabig nem is lesz esély.
Mit jelent ez? Egyszerűen: barbarizmust. De finoman fogalmazva is: az együttműködés teljes hiányát. Vagyis a magyar társadalom az úgynevezett rendszerváltás óta egy pillanatig sem járt az együttműködő nemzet útján. Miért?
1989 előtt pár évvel már sarjadzott az úgynevezett demokratikus ellenzék, amelynek köszönhetően sokan kezdtünk hinni a liberalizmusban. Annyira, hogy azt hittük, a liberális hozzáállás ellenzékben is liberális, együttműködő lehet. Tamás Gáspár Miklóstól akkor még azt tanultuk, a klasszikus liberális gondolkodó akár jobboldali konzervatív is lehet.
Nagyon hamar kiderült, hogy Magyarországon ez nem így van. Hirtelen az addigi demokratikus ellenzékkel együtt liberálisok lettek mindazok, akik az előző rendszert működtették. Az első kormány demokrata lehetett, liberális viszont nem. A második kormány ideje alatt kezdett igazán kirajzolódni, mit is jelent valójában, kiknek a birtoka a liberalizmus. Akiknek ez nem tetszett, azok lassan kialakítottak egy évtizedek óta nem látott jobboldali szövetséget. Aztán ők lettek a harmadik kormány. Ettől kezdve tapintható a magyar politikában a gyilkos gyűlölet.
Húsz évig a nómenklatúra annyira el volt foglalva a meggazdagodás és helyezkedés új lehetőségeivel, hogy a magyar társadalom legnagyobb gondjaira nem maradt ideje. Lényegileg nem változott a társadalombiztosítási, a nyugdíj-, az egészségügyi, az oktatásügyi; egyetlen rendszer sem. Én ebben látom a fő okát, hogy mire 2008-ban beütött a világválság, addigra Magyarország már mély krízisben volt. Több százezer rokkantnyugdíjas, munkanélküliség az egekben, 3,5 millió adófizető tart el hatmillió embert, nonszensz.
A polgári koalíció 1998 és 2002 között viszonylag sikeres volt, és ezt valahogy feledtetni kellett. Ők ugyanis nem tartoztak a nómenklatúrába. Nem ők igazgatták a nagy társadalmi elosztórendszereket. 2002-ben, nem utolsósorban az RTL Klub keményen kampányoló Heti Hetesének köszönhetően, meglepetésre újra a nómenklatúra kerülhetett hatalomra. Alaposan megbosszulták a kisiklást. Feltűnt bárkinek is, hogy 2002 áprilisa előtt azért volt olyan népszerű a Heti Hetes, mert durván kormányellenes volt? Aztán a baloldal győzelme után nem változott. Addig is Orbánt szidták, azután is. Szóval a médiarendszer sem változott. (Nagyon tanulságos újranézni az RTL Klub kampányadásait.) Legalább tíz évet veszített az ország.