Álprobléma! Álprobléma a migráció és a genderérzékenyítés is, Magyarországra senki nem akar ilyet erőltetni, szól az ellenzéki mantra. Ezzel szemben nemcsak a haladó média érzékenyít folyamatosan, de sorozatban születnek az olyan nemzetközi egyezmények, EU-s dokumentumok, amelyek megnyitnák az utat a migrációnak és előmozdítanák az LMBTQ-propaganda megjelenését az iskolákban.
A legújabb ügy az EU előtt az úgynevezett Poszt-cotonoui megállapodás kérdése. Létezik egy politikai, kereskedelmi és fejlesztési együttműködési megállapodás (Cotonoui megállapodás) az EU és 79 afrikai, karibi és csendes-óceáni ország között, amelyet most kell megújítani. Az új Poszt-cotonoui megállapodás tervezete ismét egy példa arra, ahogy a „haladók” politikai céljait (például: migráció, gender, LMBTQ-jogok) nemzetközi megállapodásokon keresztül akarják rákényszeríteni az államokra. Nem mellesleg újabb példája annak is, hogyan próbálkozik az Európai Bizottság újabb hatásköröket magához vonni a tagállamok kárára.
Nemrégiben jelent meg egy kanadai születésű jogász, Gregor Puppinck hiánypótló kötete, az Embertelen jogok címmel az Alapjogokért Központ és a Mathias Corvinus Kollégium közös kiadásában. Puppinck több évtizedes tapasztalattal rendelkezik nemzetközi szervezetek, illetve bíróságok előtt vitt emberi jogi eljárásokban, így első kézből látta, hogyan használják fel liberális, neomarxista, nyitott társadalmi, egyszóval „haladó” politikai erők az emberi jogokat ahhoz, hogy társadalmakat alakítsanak át saját ideológiájuk és érdekeik mentén. A II. világháború borzalmaira adott válaszként nemzetközi egyezmény és intézményrendszerek jöttek létre annak érdekében, hogy megvédjék az ember veleszületett alapvető jogait az államok túlkapásaival szemben.
A cél nemes és jó. Megjegyzendő, hogy mindez jellemzően a nyugati, keresztény gyökerű civilizációban tudja a legteljesebben ellátni a feladatát, nem véletlenül. Történt azonban, hogy a társadalmak átformálására zsigeri kényszert érző „haladó” kulturális, pénzügyi és politikai elit lehetőséget látott ebben is. Szervezeteik, embereik szépen lassan rátelepedtek az e köré kiépített nemzetközi intézményrendszerre – ENSZ, Európa Tanács, strasbourgi bíróság, EU-s intézmények –, és ezeket felhasználva elkezdték kisajátítani és eszközzé alacsonyítani az emberi jogokat a társadalmak átalakításához. Mindezt akár tagállamok, az emberek akarata ellenére is, akik már csak akkor találkoznak az „emberijogizmus” újabb termékeivel – transzjogok, eutanázia, migrációhoz való jog, gender stb. –, amikor az már alig visszafordítható.
S mindez hogyan történik? „Haladó” civil szervezetek (NGO-k) nagy pénzekkel kistafírozott, jól kiépített nemzetközi hálózatának a tagjai részesei lettek ezen nemzetközi szervezetek különböző testületeinek, illetve ezen szervezetek is előszeretettel kooperálnak a „megfelelő” NGO-kkal, ami a hétköznapi ember számára teljességgel átláthatatlan. Ennek eredményeként egyszer csak óvatosan megfogalmazott nyilatkozatok, határozatok jelennek meg új fogalmakkal, szókészlettel, új jogokra történő utalásokkal, amelyekre elkezdenek hivatkozni az újabb döntések alkalmával. Aztán mindez lecsorog a rendszerben, s lesz egy sor olyan nemzetközi megállapodás, amely köti az államokat abban, hogy például: tekintsék jónak a migrációt, lépjenek túl a férfi-nő bináris elhatároláson és vállalják, hogy LMBTQ-érzékenyítés folyjon az óvodákban-iskolákban, s amelyeket aztán a nemzetközi bíróságok is alkalmaznak. Így lesz a „soft-law”-ból, puha jogból kőkemény, kikényszeríthető nemzetközi kötelezettség. Mindezt az emberek megkérdezése nélkül, s aki pedig megpróbálna nem beállni a sorba, arra kígyót-békát kiabál a szintén „haladó” média. Éppen ezért az államok jelentős része jobbnak látja, ha sodródik az árral.
A jelenlegi magyar külpolitika erényei közé tartozik, hogy nemcsak a magyar gazdasági érdekek érvényesítéséért vet be minden eszközt, hanem azon jóval túlmutató nemzeti érdekek védelmében is. Erre kiváló példa a kárpátaljai magyarságot ért jogfosztó döntések elleni, illetve a folyamatosan erőltetett, a migrációt és a genderideológiát ránk kényszeríteni akaró törekvésekkel szembeni határozott és világos magyar fellépés. Ehhez nemcsak az szükséges, hogy felismerjük, mi zajlik, és az ellen milyen eszközeink vannak (például vétó az EU külpolitikai döntési rendszerében), hanem vízió és bátorság is, mert egy-egy ilyen döntés automatikusan magával hozza a „haladó” erők támadásait, előbb külföldön, majd megkapva az utasítást, idehaza is.
A vallási, nemzeti s ma már a nemi, családi identitást is folyamatosan támadják, az egyik legszomorúbb fejlemény pedig az, hogy a „haladók” ehhez az emberi jogokat is felhasználják. Ebbe illeszkedik minden, ami a migrációt segíti elő, ami egyértelműen szembemegy a magyar, sőt az európai érdekkel is. Ezért nem szavazta meg Magyarország – az Egyesült Államokkal együtt – az ENSZ Globális migrációs paktumát, s ezért helyezkedik általában is a magyar kül- és Európa-politika minden migrációt támogató kezdeményezéssel szembe, még akkor is, ha az csak utalások szintjén jelenik meg. Láttuk, hogy az utalások nagyon hamar kötelezettségekké válhatnak.
Ugyanígy a genderideológia, a nemi identitás relativizálása jelenleg az egyik legfontosabb cél a „haladó” agendában, amit mindenhol erőltetnek. A „haladók” cinizmusának igazi lakmuszpapírja a kérdéskör, hisz olyan nemzetközi, EU-s dokumentumokat használnak fel erre, amelyek jó és támogatandó célokat szolgálnak, mint a gyermekek vagy nők védelme, de ezek úgy vannak megfogalmazva, hogy aki arra igent mond, az például arra is igent mond, hogy kvázi kivegyék a szülők kezéből a gyermekek nevelésének a kontrollját. Ha a gyerekek érzékenyítését megkönnyítő utalásokat kivennék, akkor máris elfogadhatók lennének ezek az egyezmények. De a „haladóknak” fontosabb a gender- és LMBTQ-lobbi, mint a gyermekek és a nők védelme.
A Poszt-cotonoui megállapodás az előbb említett folyamatoknak az iskolapéldája. A tervezet átveszi a Globális migrációs paktum nyelvezetét és szemléletét. A migrációt jó és támogatandó jelenségnek tartja, amelyet meg kell könnyíteni, legalizálni kell, ahelyett, hogy annak megállítására törekedne. Emellett a gender- és LMBTQ-ideológia óvodai és iskolai megjelenítését is könnyítenék. A megállapodás olyan dokumentumokra utal vissza, amelyek kifejezetten jónak tartják az LMBTQ-aktivisták beengedését az óvodákba és iskolákba. Ráadásul az Európai Bizottság ismét megpróbálja lopakodó módon saját hatáskörét bővíteni a tagállamok kárára azzal, hogy álláspontja szerint EU-s megállapodásról van szó, amelyben a tagállamok nem szerződő felek, s ezzel kerülné meg a tagállami ratifikációs eljárásokat. Ezzel sérülne a tagállamok szuverenitása, s persze mindez migrációs témához kötődően, miben másban. Business as usual.
Summa summarum, jól látja a KDNP-frakció az Országgyűlésnek beterjesztett politikai nyilatkozatban: vétózni kell. Legalábbis ebben a formájában meg kell vétózni a Poszt-cotonoui megállapodást, mert ez a magyar érdek, ez a jövő generációk érdeke. A megállapodás ebben a formájában egy újabb lépés az Európába érkező migráció felerősítésére és a genderideológia általánossá tételére.
S végezetül játsszunk el a gondolattal, hogy mi lenne, ha a Poszt-cotonoui megállapodás magyar támogatásáról való döntés az ellenzéki összefogás kezében lenne! Valószínűleg nem tévedek nagyot, ha a kérdésről nem is hallanánk, hanem mindenféle megfontolás nélkül, automatikusan támogatná a megállapodást Magyarország. Nem is tudnánk róla, hogy hozzájárultunk a migráció növeléséhez, a gender- és az LMBTQ-propaganda iskolai megjelenésének a támogatásához, s az Európai Bizottság éppen lenyúlt egy elég nagy szeletet a szuverenitásunkból, s elkezdte kivenni a kezünkből a határok kulcsait. Hogy ez szembemegy a magyar érdekkel?! Az valószínűleg fel se merülne szempontként a mostani ellenzéknek.
A 2022-es választások egyik tétje az is, hogy milyen lesz a magyar külpolitikai testtartás: a nemzetközi hálózatok és mainstream elit érdekeit kiszolgáló, a fősodorba belesimuló, tehát teljesen jelentéktelen és érdektelen, mint 2010 előtt, vagy a magyar érdekek – sőt sokszor a valós európai érdekek – védelmében, ha kell, konfliktust is felvállaló, s éppen ezért a partnerek által is nagyobb súlyúnak tartott, határozott külpolitika, mint jelenleg.
A szerző vezető elemző, Alapjogokért Központ
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Flickr)
