A titkosszolgálati munka egyik kiemelten hatékony eszköze a „befolyásolási akciók” kivitelezése. De az élet még ezeket a megtervezett lépéseket is képes átírni, ahogy az alábbi példa bizonyítja: A 80-as években Moszkvában járunk, a Kreml épületében, azon belül a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának dolgozószobájában. A Központi Bizottság főtitkára és egy KGB-ezredes – Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin – beszélgetnek. „Ezredes elvtárs, meg kell értetni a nyugati világ népei­vel, hogy az egyedüli helyes út a kommunizmus térnyerése, eszmeiségének kizárólagos képviselete.”

2022., Moszkva, a Kremlben Oroszország elnökének irodája, ahol az orosz elnök – V. V. Putyin – és az orosz hírszerzés vezetője értékelik a világban folyó tendenciákat. „Tábornok úr – mondja Putyin –, a legfontosabb tétel bizonyítékokat szolgáltatni Észak-Amerika és Nyugat-Európa népeinek arról, miért káros és zsákutca a kommunista ideo­lógia és gyakorlat.”

A jelenet bárhol megtörténhetett volna akkor és most a volt szocialista országok közül – Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban vagy akár Romániában –, ahol már egyszer a gyakorlatban élték meg az emberek a kommunista ideológiát. Mert a hírszerző operatív munka – érthetőbben: kémkedés – két alapvető feladat köré szerveződik. Az első azon információk megszerzése, amelyek más, legális módon nem érhetők el, viszont a kormányzati döntésekhez szükségesek, vagy még inkább nélkülözhetetlenek. A titkosszolgálatok másik kiemelt feladata a politikai szándék végrehajtásának támogatása, ami szintén egy ország biztonságával függ össze. Mindebből következően a kémkedés volt, van és lesz, hiszen nélkülözhetetlen eszköz a kormányok kezében. Eszköz, amely képes támogatni egy nemzet védelmét, de téves, káros politikai célok mentén negatív folyamatokat is gerjeszthet öncélú rombolás érdekében.

A hírszerző-információ megszerzése operatív eszközök és módszerek válogatott formáival történik. Ezek között a legélesebb fegyver az operatív hálózat lehetőségének maximalizálása. A hálózat, amely képességeket tekintve alkalmas és persze megfelelő pozíciójú emberek összessége. Ügynökök egymásra épülő munkája produkálja azt az eredményt, mely korrektül elvárható egy hatékony titkosszolgálattól. A ­stratégiai célokat a kormányzat határozza meg, de a végrehajtás mikéntjét az operatív szerv szakmai vezetése dönti el. A feladat végrehajtásába kívülről senki, semmilyen módon nem szólhat bele. A megszerzett információ pedig, forrásmegjelölés nélkül, a konspiráció érdekében kerül a felhasználási kompetenciával rendelkező politikai vezetőhöz. Nemritkán előfordulhat, hogy olyan elemzések landolnak az illetékesek asztalán, amelyek nem erősítik meg a politikai szándék korábban eltervezett helytállóságát. Ilyenkor egy okos és korrekt politikus visszavonul a képzelet világából és elfogadja a kémek helyzetértékelését. Eredmény: a világ marad nyugalmi állapotban. 

Persze lehet más következtetés a politika részéről, vagyis meghallgatja ugyan a hírszerzői jelentést, de nem fogadja el, és önfejű módon ragaszkodik irreális céljaihoz. Eredmény: nő az értelmetlen káosz a nemzetközi kapcsolatrendszerben. Bármely útra is lép a kompetens vezető/vezetés, a titkos­szolgálatnak mint eszköznek támogatnia kell a végrehajtási szakaszt. Részt kell vennie főként „befolyásolási akciók” formájában a politikai utasítás realizálásában, hisz ilyen esetben is az operatív eszközök és módszerek kapják majd a főszerepet a speciális eljárás során.

A céloktól és politikai szándékoktól függetlenül az „aranyszabály”, hogy nyíltan sosem hivatkozhat senki a titkosszolgálati jelentésekre, az nem lehet nyilvános adat, média által terjesztett információs forrás. Persze, mint mindenben, itt is lehet kivétel, olyan történelmi példa, amikor a „kiszivárogtatás” nemes célt szolgált, és nyilván arra is, amikor elfogadhatatlan érdeket képviselt. A világégés megszüntetését segítő akció volt, amikor a II. világháború idején az úgynevezett D nap helyszínével kapcsolatban a nyugati szövetséges erők olyan hírszerzési adatokat szivárogtattak ki a német hadvezetésnek, amellyel képesek voltak elhitetni, hogy máshol tervezik a partraszállást, mint ahol és ahogy végül megtörtént. Sajnálatosan előfordul, hogy elfogadhatatlan célok érdekében hivatkoznak döntéshozók a titkosszolgálati információkra. Pontosabban fogalmazva meghamisítják azokat, és így kerül a nyilvánosság elé. Irakban azért indult háború – mondták az amerikai angol politikusok –, mert Szaddám Huszeinnek tömegpusztító fegyverei voltak, amelyeket a civilizált világ ellen kívánt felhasználni. Természetesen operatív információkra hivatkoztak, miközben a CIA-jelentésben az szerepelt, nem állapítható meg, hogy lenne Irakban tömegpusztító arzenál. Az már csak a politika teljes kétszínűségét bizonyította, hogy miután kiderült az igazság – és a háború feldúlta a közel-keleti országot –, a CIA vezetőjét tették felelőssé a „helytelen” információkért, és le is váltották példastatuálás okán.

Senki sem állíthatja, hogy könnyű lenne a kémek élete. De nem azért, mert a titkos információkhoz való hozzáférés meglehetős kreativitást, és ne tagadjuk, veszélyvállalási képességet feltételez, hanem mert érzékeny eszközként van kiszolgáltatva a politikának. Mielőtt bárki könnyeivel áztatná el zsebkendőjét a hányatott sorsú kémek ­miatt, hangsúlyozni kell, hogy az „eszköz” fogalma ez esetben gondolkodó operatív tiszteket jelent. Embereket, akik szolgálják országukat és engedelmeskednek a mindenkori kormányuknak. De nem léphetnek át bármilyen határt. Van és kell, hogy legyen operatív megoldás arra az esetre, ha a politika „eltéved”, vagyis ha marginális erőtér kiszolgálójává válik, a saját nemzete érdekeivel ellentétes módon.

Jelen korunk példáinál maradva, amilyen az ukrán–orosz háború ügye, a CIA ismét áldozat lett abban a pillanatban, amikor felelőtlen vagy nagyon is ármányra kész politikai játékosok saját céljaikra használták fel. Nyilvánvalóan számtalan bizonyítékot lehet felsorakoztatni mind az amerikai, mind orosz vezetők állításai mellett vagy éppenséggel ellenük. A valódi mozgatórugók ismerete nélkül azonban csupán spekulációk­ról beszélhetünk. A politika joga állításokat érveket felhozni saját igaza védelmében, de nincs joga olyan eszközt erre felhasználni, amely súlyosabb következményeket hordozhat, mint amilyet a konkrét élethelyzet indokolna.

A „titkos világ” természetszerűen mindkét oldalon – amerikai és orosz – követi és támogatja az eseményeket, ki-ki a maga által felügyelt lehetőségek csúcsra járatásával. Lelki szemeim előtt azonban felrémlik egy elkerülhetetlen beszélgetés, ahol a szolgálatok igyekeznek szót érteni egymással. Bármit is akar a politika és bármit is gondol a közvélemény, a kémeknek elsősorban a normális világ értékeit kell támogatniuk munkájukkal, időnként meghasonlott, ostobaságra hajlamos vezetőikkel szemben is. És higgyük el, ez a mi – emberek – egyik esélyünk.

A szerző titkosszolgálati szakértő

Borítókép: A CIA székháza a Virginia állambeli Langley-ben. A kép illusztráció (Fotó: AFP/Saul Loeb)