idezojelek

Az internacionalista ellenszélben csak magunkra számíthatunk

Szabadságszerető nép vagyunk, mégis ritkán adatott meg nekünk ez a kincs. Mindig harcolnunk kellett érte.

Cikk kép: undefined

Szabadságszerető nép vagyunk, mégis ritkán adatott meg nekünk ez a kincs. Mindig harcolnunk kellett érte. Hol passzív módon, hol nyíltan, sokszor vérünket hullatva. Évszázadok óta és napjainkban is készültségben élünk. De kifejlett veszélyérzetünk mindig segített a túlélésben, különben nem lennénk itt a Kárpát-medencében jó ezer esztendeje. Most már maradjunk itt, nincs is hová mennünk.

Karakterünkhöz tartozik az is, hogy másokkal és önmagunkkal szemben is kritikusak vagyunk. Ám gyakran hiánycikk a jogos kritika legfontosabb kelléke: a hiteles és egyenlő mérce. Sok hamis, gyilkos fegyverként használt mérce van forgalomban. És nem is véletlenül. 

Mint más népek közé ékelődött, nyelvi elszigeteltségben élő nemzet, mit is kívánhatunk voltaképpen? Mit várunk el röpke életünk során? Mindenekelőtt tiszteletre méltó vezetőket szeretnénk látni a különböző posztokon. Olyanokat, akik ha netán megbotlanak, bocsánatot kérnek, félreállnak és vállalják a következményeket.

Szerencsére van erre bőven példa, de még messze nem elég. A játékszabályokat mindig időben, nem késlekedve kialakító törvénykezést is kívánunk. A bűnösöknek pedig idejében kiszabott arányos büntetést. A károsultaknak méltó jóvátételt. Elfogadhatatlan a következmények nélküliség. 

Tűrhetetlen jelenség a felelősség vállalása helyett a képviselői státus „védőruhájába” való sietős elbújás gyakorlata. Kívánunk hiteles, szavatartó pártokat, amelyek önérdekből is tisztán tartják a soraikat és kivetik magukból a becsteleneket. Pártokat, amelyek nem ígérgetnek földet, lakást, ingyenpénzt. Főleg nem a másét. 

Amelyek nem hazudnak, nem rágalmaznak, magyart magyar ellen, embert ember ellen nem uszítanak. Amelyek a szavazatokat nem vásárolják, nem félrevezetéssel csikarják ki, hanem kiérdemlik. Amelyek hiteles, reális, tisztességes programmal nyerik el választóik bizalmát. Amelyek nem idegen érdekek fizetett lob­bistái. Amelyek szeretik a hazát, nem árulják.

És mindent, mi embertől elvárható, meg is tesznek érte. Olyan politikusokat és valódi civil szervezeteket, akik és amelyek hazájuk nemzeti érdekeit feltétel nélkül képviselik, joggal, foggal-körömmel védik. Akik külső hatalmaktól függetlenek, nem ezek fizetett vagy önkéntes ügynökei. Természetes módon szeretik és szolgálják hazájukat. 

Akik példát mutatva sokat tesznek a közbeszéd tisztaságáért. Mert azt sikerült mára a mocsár fenekére süllyeszteni. Olyan kormányt, amely korrekt tájékoztatást ad a fajsúlyos, sorsdöntő problémákról, felvázolva a lehetséges megoldásokat azok előnyeivel és kockázataival együtt. 

Az ilyen kormány meghallgatja és döntéseinél figyelembe is veszi az emberek véleményét. Kormányt, amely támaszkodik a szakemberek véleményére, és ezekre is tekintettel hozza meg felelős döntéseit. Mert mindezek szerves részei az egészséges demokráciának.

Kormányt, amely az ország biztonságát, a nemzet és a család érdekeit mindenek fölé helyezi. Nemzeti érdekből is támogatja a pályakezdő fiatalokat és a családokat. Törvényileg és cselekvő módon is védi az ártatlan, fejlődő, érzékeny korban lévő és ezért könnyen befolyásolható gyermekeket a rontó szándékú befolyásolástól. 

A közjót szolgáló, világos játékszabályok szerint működő, a játékszabályok betartását megkövetelő kormányt. Olyan vállalkozókat, akik tisztességes bért fizetnek, az adókat és járulékokat megfizetik. Akik itthon adóznak, nem adóparadicsomban. Akik az elnyert pályázati támogatásokat valós tevékenységre, a közjót is szolgálva az ország építésére használják fel.

Olyan honfitársakat, akik munkájukat becsülettel elvégzik. Emellett a nemzet és a család érdekeit az első helyre teszik. Akik ismerik az összefogásban rejlő erőt, és tisztességes célok elérése érdekében képesek is ezzel élni. Akik először alaposan tájékozódnak és csak utána vitatkoznak, hogy kialakíthassák saját, megalapozott véleményüket. 

Akik együttműködők, nem széthúzók, nem felkorbácsolt gyűlölet által vezéreltek. Akik tájékozottak és megfontoltan, felelősen választanak. Olyan sajtót, amely hitelesen tájékoztatja a közvéleményt, a valóság minden részletét kibontva. Amely védi a haza érdekeit, nem folytat nemzetközi szintű lejárató kampányt az ország és a kormány ellen. Amely elismeri az elért eredményeket, és helyt ad a jogos kritikának, építő jellegű javaslatoknak. És a maga eszközeivel feltárja a visszaéléseket, bárki legyen is az elkövető. És a kultúrát terjesztő, emelő, nem a mocsárba süllyesztő sajtót.

Költői a kérdés, de mégis felteszem: vajon melyik európai ország kormánya felel meg leginkább a dióhéjban megfogalmazott elvárásoknak? A kívánságokat higgadtan végiggondolva, kiegészítve, lelkiismeretünket is megvizsgálva készüljünk a választásokra. Mert az sorsdöntő lesz. A már régóta tartó viharos, internacionalista ellenszélben csak magunkra és a lelkiismeretünkre számíthatunk. Esetleges hibás, felelőtlen döntésünk következményeit magunknak kell viselni.

A szerző nyugalmazott egyetemi docens

Borítókép: a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) békemenetének résztvevői gyülekeznek a Műegyetem rakparton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.