Azonban 2018 után egyre erősödött a baloldalon a kormányváltó hangulat, az Orbán Viktorral szembeni gyűlölet, a baloldali és liberális választók már szinte a pokolba kívánták a kormányt, s tény, hogy 2019-ben ez bizonyos eredményekre is vezetett. Az ellenzék félsikert ért el az önkormányzati választásokon, Budapesten szinte tarolt, úgy tűnt, hogy jó esélyekkel indulnak neki a 2022-es választásoknak, s egy látszólagos kormányváltó hangulatban az „erodálódott” jobboldalt leválthatják baloldali kormánnyal.
Ám ennek az ellenkezője történt 2022-ben: nem a kormányoldal erodálódott, hanem az ellenzék. Nem a kormány bukott meg, hanem az ellenzéki összefogás, és nem nehéz belátni, ebben az összeállításban soha többé nem fognak együtt indulni választásokon.
Emögött az áll, hogy a kormány ismét képes volt a megújulásra, az új kihívások kezelésére. 2020 tavaszán berobbant a Covid-vírus, vele a pandémia, leállt a világ gazdasága, az emberek karanténba kényszerültek, s lényegében véve még ma sem lehetünk benne biztosak, hogy túl vagyunk-e a járványon, a bezárásokon, a kötelező korlátozásokon vagy sem. A pandémiára, mint a korábbi válságokra is, jól reagált a kormány, amit a közvélemény-kutatások egyértelműen visszaigazoltak: ha kellett, korlátozásokat, karantént alkalmazott, ám amikor engedett a járvány a szorításából, gyorsan reagált, beindította az életet és a gazdaságot is, s ez is találkozott az emberek elképzeléseivel. Az is fontos, hogy például Ausztriával ellentétben eszébe sem jutott, hogy kötelezővé tegye a vakcinázást. (Itt jegyzem meg: nagyon fontosnak tartom, hogy a következő hetekben-hónapokban is ellenálljon a kormány ezeknek a kívülről, globális erőktől jövő kényszerítéseknek.)
S végül természetesen döntő szerep jutott a választások kimenetelében a február 24-én kirobbant orosz–ukrán háborúnak s az arra adott kormányzati reakciónak. Ezt a reakciót ismét a megfontoltság és a mértéktartó, a nemzeti érdekeket maximálisan szem előtt tartó politikai jellemezte. Pontosan tudták, hogy a magyar emberek békére vágynak, nem vérre, ahogyan Márki-Zay fogalmazott a kampány utolsó napjaiban, s hogy ez a háború nem a mi háborúnk, nekünk ebből ki kell maradnunk. Meggyőződésem, hogy a Fidesz–KDNP akkor is győz, ha a háború nem robban ki február végén, ám tény, hogy a sajnálatos háborúra adott reakcióival a kormány a kampányhajrában tovább növelte az előnyét.
Másképp fogalmazva: ha nincs háború, lehet, hogy nem kétharmados győzelmet arat a Fidesz–KDNP, de a háborúra adott kormányzati reakció – és persze az ellenzék ezzel szembeni felelőtlen retorikája – meghozta a sorrendben negyedik, egyben legnagyobb kétharmados győzelmét.
Vagyis a kormány, s személy szerint Orbán Viktor ismeri, érti a magyar társadalom, a magyar emberek többségének mentalitását, s nem pusztán érti, hanem ennél többről van szó: hitelesen képviseli azt, hiszen azonosul vele. Vagyis nem a kormánynak van népe, hanem a népnek van kormánya.
Ezzel szemben mit mutatott fel negyedik kísérletére a baloldal?
Egy 2014-es választások utáni cikkemben megemlítettem, hogy a vereségük után egy szocialista politikus megjegyezte: a legfőbb baj, hogy nem ismerjük, nem értjük eléggé a magyar társadalmat. A 2018-as választások után pedig újra ezt fogalmaztam meg, azzal, hogy a balliberális pártok abszolút nem értik a vidéket, a vidéki embereket, lenézik és lesajnálják, mucsainak tartják őket – ehhez az egyébként vidéki származású Márki-Zay kritikátlanul és ormótlanul csatlakozott, ahogy szokták mondani, még a romkocsmás momentumosokhoz képest is „pestibb akart lenni a pestieknél”.
És mi változott 2022-re a baloldali ellenzék háza táján? Abszolút semmi, illetve még tovább romlott a helyzet. Nemcsak nem ismerik a magyar lelket, a magyar karaktert, de – ebből is következően – képtelenek voltak a kormányzattal szemben egy valóságos, hihető, szerethető alternatívát felmutatni a választópolgárok számára. Amiről pedig beszéltek, az zavaros volt és önellentmondásos, amelyben kétségtelenül Márki-Zay vitte a prímet. Nem is véletlenül, hiszen ő valójában vadliberális gazdaságfilozófiát vall, de Gyurcsányék ráripakodhattak, hogy vegyen vissza ebből, mert így nem lehet választást nyerni. De úgy végképp nem lehet, hogy egyszer neoliberális, másnap már szociálisan érzékeny gazdasági elveket harsogunk a média előtt. Ebből csak káosz és zűrzavar jöhet ki – az is lett belőle.
De talán a legfontosabb tragédiája a magyarországi balliberális ellenzéknek, hogy nem nemzeti politikát folytat, hanem szolgai módon követi a globalista-liberális érdekkörök által sugallt vagy elvárt normákat. Még csak meg sem kísérlik kreatív módon, a magyar sajátosságokhoz igazítani a kozmopolita, multikulti, progresszívnek, haladónak hazudott fősodratú nézeteket.
