időjárás 5°C Virgil 2022. november 27.
logo
Nem a kormány bukott meg, hanem az ellenzéki összefogás

Jó kezekben maradt az ország

Fricz Tamás
2022.04.10. 06:58 2022.04.10. 08:40
Jó kezekben maradt az ország

Politológiai közhely, hogy három-négy ciklus után a kormányok erodálódnak, aminek valóságos tapasztalati alapjai vannak, azonban ez a modell nem érvényesül automatikusan – mint ahogyan a politikában semmilyen elméleti modell nem érvényesül automatikusan.

Ezt a választási eredmények fényesen bizonyítják: 2010-ben, a Gyurcsány-korszak után, amikor mindenki tudta már hosszú ideje, hogy a baloldal csúfos vereséget fog szenvedni az őszödi beszéd, a rendőri brutalitások, a gazdasági és erkölcsi válság következtében, a Fidesz–KDNP-listán 52 százalékot ért el, és kétharmados győzelmet aratott. 2014-ben, az új választási rendszerben 45 százalékot ért el a kormánykoalíció, 2018-ban – négy százalékot erősödve – már 49 százalékot, s a sorrendben harmadik ciklus végére, 2022-re a listás eredmény 54 százalék lett.

Ez minden, csak nem erodálódás.

A titok nyitja egyszerű: a kormány kiemelkedően helytállt a válsághelyzetekben, amelyekből igazán nem volt hiány az elmúlt tizenkét évben. Kezdjük a 2010-es gazdasági és pénzügyi válsággal, amikor a második Orbán-kormány előtt az a kihívás előtt állt, hogy az ország akár csődbe is mehet a Gyurcsány-korszak után itt maradt gazdasági romok között. Erre jött a Matolcsy–Orbán-féle unortodox – vagyis nem „neoliberális, fősodratú” – gazdaság- és pénzügypolitika, amelynek legfontosabb mozzanata az volt, hogy megadóztatták a nagy teherbíró képességű multicégeket és bankokat, s a lakosságot hagyták élni, így 2013-ra, kifizetve a tartozásainkat, kiszabadultunk az IMF, a Világbank és az Európai Bizottság szorításából.

A 2014 utáni első évben érződött egy kisebb megtorpanás, ám ekkor, 2015-ben berobbant a migránsválság Európában, s ez alapjaiban megváltoztatta a politikai légkört: az Orbán-kormány, elsőként Európában, szembeszállt a nyugat-európai fősodorral, szakított a Willkommenskulturral, kerítést épített a határokon, leállította a hazánkba tartó illegális migránsáradatot, megvédve országunkat, ezáltal Európát is attól, hogy délkelet felől iszlám tömegek árasszák el a kontinenst, ezzel megváltoztassák annak etnikai-vallási összetételét. Ezért hálásak voltak a magyar állampolgárok, így 2018-ban ismét emelkedett a kormány ázsiója.

Azonban 2018 után egyre erősödött a baloldalon a kormányváltó hangulat, az Orbán Viktorral szembeni gyűlölet, a baloldali és liberális választók már szinte a pokolba kívánták a kormányt, s tény, hogy 2019-ben ez bizonyos eredményekre is vezetett. Az ellenzék félsikert ért el az önkormányzati választásokon, Budapesten szinte tarolt, úgy tűnt, hogy jó esélyekkel indulnak neki a 2022-es választásoknak, s egy látszólagos kormányváltó hangulatban az „erodálódott” jobboldalt leválthatják baloldali kormánnyal.

Ám ennek az ellenkezője történt 2022-ben: nem a kormányoldal erodálódott, hanem az ellenzék. Nem a kormány bukott meg, hanem az ellenzéki összefogás, és nem nehéz belátni, ebben az összeállításban soha többé nem fognak együtt indulni választásokon.

Emögött az áll, hogy a kormány ismét képes volt a megújulásra, az új kihívások kezelésére. 2020 tavaszán berobbant a Covid-vírus, vele a pandémia, leállt a világ gazdasága, az emberek karanténba kényszerültek, s lényegében véve még ma sem lehetünk benne biztosak, hogy túl vagyunk-e a járványon, a bezárásokon, a kötelező korlátozásokon vagy sem. A pandémiára, mint a korábbi válságokra is, jól reagált a kormány, amit a közvélemény-kutatások egyértelműen visszaigazoltak: ha kellett, korlátozásokat, karantént alkalmazott, ám amikor engedett a járvány a szorításából, gyorsan reagált, beindította az életet és a gazdaságot is, s ez is találkozott az emberek elképzeléseivel. Az is fontos, hogy például Ausztriával ellentétben eszébe sem jutott, hogy kötelezővé tegye a vakcinázást. (Itt jegyzem meg: nagyon fontosnak tartom, hogy a következő hetekben-hónapokban is ellenálljon a kormány ezeknek a kívülről, globális erőktől jövő kényszerítéseknek.)

S végül természetesen döntő szerep jutott a választások kimenetelében a február 24-én kirobbant orosz–ukrán háborúnak s az arra adott kormányzati reakciónak. Ezt a reakciót ismét a megfontoltság és a mértéktartó, a nemzeti érdekeket maximálisan szem előtt tartó politikai jellemezte. Pontosan tudták, hogy a magyar emberek békére vágynak, nem vérre, ahogyan Márki-Zay fogalmazott a kampány utolsó napjaiban, s hogy ez a háború nem a mi háborúnk, nekünk ebből ki kell maradnunk. Meggyőződésem, hogy a Fidesz–KDNP akkor is győz, ha a háború nem robban ki február végén, ám tény, hogy a sajnálatos háborúra adott reakcióival a kormány a kampányhajrában tovább növelte az előnyét.

Másképp fogalmazva: ha nincs háború, lehet, hogy nem kétharmados győzelmet arat a Fidesz–KDNP, de a háborúra adott kormányzati reakció – és persze az ellenzék ezzel szembeni felelőtlen retorikája – meghozta a sorrendben negyedik, egyben legnagyobb kétharmados győzelmét.

Vagyis a kormány, s személy szerint Orbán Viktor ismeri, érti a magyar társadalom, a magyar emberek többségének mentalitását, s nem pusztán érti, hanem ennél többről van szó: hitelesen képviseli azt, hiszen azonosul vele. Vagyis nem a kormánynak van népe, hanem a népnek van kormánya.

Ezzel szemben mit mutatott fel negyedik kísérletére a baloldal?

Egy 2014-es választások utáni cikkemben megemlítettem, hogy a vereségük után egy szocialista politikus megjegyezte: a legfőbb baj, hogy nem ismerjük, nem értjük eléggé a magyar társadalmat. A 2018-as választások után pedig újra ezt fogalmaztam meg, azzal, hogy a balliberális pártok abszolút nem értik a vidéket, a vidéki embereket, lenézik és lesajnálják, mucsainak tartják őket – ehhez az egyébként vidéki származású Márki-Zay kritikátlanul és ormótlanul csatlakozott, ahogy szokták mondani, még a romkocsmás momentumosokhoz képest is „pestibb akart lenni a pestieknél”.

És mi változott 2022-re a baloldali ellenzék háza táján? Abszolút semmi, illetve még tovább romlott a helyzet. Nemcsak nem ismerik a magyar lelket, a magyar karaktert, de – ebből is következően – képtelenek voltak a kormányzattal szemben egy valóságos, hihető, szerethető alternatívát felmutatni a választópolgárok számára. Amiről pedig beszéltek, az zavaros volt és önellentmondásos, amelyben kétségtelenül Márki-Zay vitte a prímet. Nem is véletlenül, hiszen ő valójában vadliberális gazdaságfilozófiát vall, de Gyurcsányék ráripakodhattak, hogy vegyen vissza ebből, mert így nem lehet választást nyerni. De úgy végképp nem lehet, hogy egyszer neoliberális, másnap már szociálisan érzékeny gazdasági elveket harsogunk a média előtt. Ebből csak káosz és zűrzavar jöhet ki – az is lett belőle.

De talán a legfontosabb tragédiája a magyarországi balliberális ellenzéknek, hogy nem nemzeti politikát folytat, hanem szolgai módon követi a globalista-liberális érdekkörök által sugallt vagy elvárt normákat. Még csak meg sem kísérlik kreatív módon, a magyar sajátosságokhoz igazítani a kozmopolita, multikulti, progresszívnek, haladónak hazudott fősodratú nézeteket.

Lemondani? Ugyan már!

Történelmi bukás után sincs felelősségvállalás és következmény a baloldalon.

Két világlátás, két értékrend, ha tetszik, két Magyarország csapott tehát össze az április 3-i választásokon: a kormánykoalíció által képviselt nemzeti, szuverenista, konzervatív és keresztény szemléletmód, valamint a ballib ellenzék globalista, a Nyugatot mindenben másolni és követni akaró, a nemzeti identitást és érdekeket semmibe vevő ultaliberális álláspontja.

E kettő között kellett választania a magyar polgároknak, s ők immáron negyedszer üzenték meg a baloldalnak: ilyen pártokra és politikusokra nincs szüksége a magyar társadalomnak. Nincs szüksége olyan posztkommunistákra, mint Gyurcsány, a DK és az MSZP, valamint nincs szüksége olyan kozmopolitákra, mint a Momentum, az LMP és a Párbeszéd, és nincs szüksége a posztkommunistákkal paktáló árulókra, mint a Jobbik. Nincs szükségük olyan politikusokra, akik képtelenek a magyar társadalommal nemhogy azonosulni, de még csak szóba állni sem.

A háború e két értékrend és világlátás közötti különbséget éles fényben mutatta meg a választópolgároknak, s ez lett az igazi veszte a globalista baloldalnak. A szeretet győzött a gyűlölet felett. Magyarországon folytatódik a domináns pártrendszer, mert a váltógazdálkodáshoz nemzeti baloldal kellene. Ilyen nincs, s amíg nem lesz, addig a Fidesznek kell újra és újra fenntartani és erősíteni a nemzetet.

Jó kezekben maradt!

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke győzelmi beszédet mond a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén a párt minisztereinek társaságában, a Bálnában az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.