Vége a küzdelemnek, mert bebizonyosodott, hogy a többség van többségben? Nem, nincs vége, még akkor sem, ha a normalitás eszméje és az azt támogató politikai erőtér lélegzethez jutott, miközben a vesztes agresszor még a döbbenet hatása alatt lábadozik. De kétségünk ne legyen, újra erőt gyűjt, arról győzködve az „eltévedt sokaságot”, mennyivel élhetőbb világ a globális centralizmus, a nemek kavalkádja, a gender, miközben újra elindul megrontani gyerekeinket az „érzékenyítés áldásával”.
Képviseli, amit minden hadvezér, köztük Napóleon is, hogy nem elég a csatát, a háborút kell megnyerni. A háború ugyanis korántsem ért véget, mert az élet legyőzése vagy megmentése az igazi tét, a küzdelem valódi célja. A jobboldali értékőrzés sikere, hogy a normalitás a magyar választók realitásérzékének köszönhetően képes volt hangos győzelmet aratni. Siker volt, de leginkább példa Európa többi nemzetének, és a normalitás párti emberek tömegének. Remény arra, még nincs itt a gonosz ideje. Bármilyen mélyre is taszítják az értelmet és a józan észt, az ember mindig képes fölállni és megálljt parancsolni az értékeit támadó erőknek. Az Orbán-kormány választási eredménye, a kétharmados parlamenti többség tűpontos találat az ármány testén, de még nem halálos döfés. Még a világ óvatosan tekint arra, ami történt, és nem hiszi, saját tapasztalatai okán, hogy az ellenfél az eredmény láttán feladná, ne kezdene őrjöngő csapkodásba, sárdobálásba és ne próbálná kiforgatni mindazt, ami történt. Pontosan ezt teszi, és még inkább ezt fogja erőltetni.
