Nincs olyan, aki ne értene egyet azzal, hogy április 3-án történelmi győzelmet ért el a Fidesz–KDNP, mely pártszövetség immáron négy alkalommal egymás után kétharmados parlamenti felhatalmazást kapott magas, hetven százalék körüli részvétel mellett. De ha az egyik oldalon történelmi győzelem van, akkor értelemszerűen történelmi vereségről is beszélhetünk a baloldalon. Elveszítettek csaknem egymillió szavazót, és a még számukra esélyes körzetekben is komoly bukásokat szenvedtek el, Budapesten is megszorongatta őket a jobboldal.
A jobboldali győzelem okait nem kell hosszasan részletezni, hiszen az egyértelmű: sikeres kormányzati teljesítményt mutatott fel a negyedik Orbán-kormány, a járványból és annak negatív gazdasági hatásaiból is megerősödve került ki az ország, a háborúra pedig úgy reagált a miniszterelnök, ami a magyarok túlnyomó többségének tetszett. Így nem meglepő, hogy Orbán Viktor messze népszerűbb minden társadalmi csoportban, mint Márki-Zay Péter, aki az elmúlt hónapokban nemcsak a jobboldali szavazók álláspontjával ment szembe, de még a baloldali szavazók véleményét is semmibe vette.
De mi lehet a baloldal vereségének az oka? A válasz erre a kérdésre sokrétű. A legkézenfekvőbb magyarázat a miniszterelnök-jelölt elképesztő kommunikációs ámokfutása. Olyat én még nem láttam, hogy egy politikus ilyen módon sértegeti a választókat. A megosztó gyűlöletpolitika a jelek szerint azonban nem ért célt: Márki-Zay Péter magával rántotta az egész baloldalt, még a baloldal törzsszavazói közül is sokan lemorzsolódtak. De Márki-Zay Péterre ráhúzni ennek a történelmi vereségnek az okait túl egyszerű lenne, ezt teszi Gyurcsány Ferenc és ezt teszi Jakab Péter is, miközben ők is felelősek azért, hogy ilyen sokan kiábrándultak az ellenzékből.