Aztán egy számára sokatmondó viccel folytatja a bejegyzését: „Ahogy a Kisvakond anyukája mondja a viccben. Kisvakond és anyukája feljönnek a föld alól. Kisvakond kérdezi, mi ez a nagy, szép, kék búra itt felettünk? Ez az ég – mondja anyukája. És mi ez a nagyon selymes zöld szőnyeg, amiben olyan jó heverészni? Ez a fű – mondja az anyukája. És mi az a nagy, meleget árasztó fényesség? Az a nap! – mondja a Kisvakond anyukája. És ha itt ilyen csodálatos, miért élünk akkor mi a föld alatt? Mert az a mi hazánk – zárja keserű bejegyzését Alföldi Róbert. Aztán saját darabjainak megtekintését javasolja rajongóinak, mert „a színház gyógyír a léleknek”.

Hasonló mélységeket járt be a választások éjszakáján Csáki Judit kritikus is, a liberális színházi világ megmondóembere, királycsinálója.

De ki is ez a Csáki Judit, aki főliberálisként csalódottságában lazán cigányozik, lesajnálva köpködi a magyar társadalmat? A 69 éves – nem kell megnézni a választási névjegyzékben! – újságíró példaképének a több évtizedes észosztás után lebukott kommunista ügynököt, Molnár Gál Péter kritikust tartja. Férje Radnóti Sándor, az ex-SZDSZ exideológusa, virtuóz fasisztázó. Csáki szélsőséges radikálliberalizmusát a sajátjai is nehezen viselik. A Magyar Narancs, a Beszélő, de a Népszava és a HVG is szakított vele, ott sem kellenek a végletekig elfogult kritikái. Csáki minden jobboldali vagy annak gondolt művészt gyűlöl, elfogadhatatlan stílusban írt például Eperjes Károlyról vagy Rátóti Zoltánról. Apáti Bencét, a Budapesti Operettszínház balettigazgatóját is gyalázta. Elvakult gyűlöletében a helyesírás szabályait is gyakran felrúgja, a jó ízlés szabályait pedig már rég elfelejtette. Aki nem ért vele egyet, az csicska, vérhülye, de minimum ostoba, biztosan fasiszta.

A kritikát el nem viselő kritikus Alföldi Róbert rajongója, mélyen egymásra találó, az olvasóval túl sokat nem foglalkozó könyvet is írtak egymásról. A szerzőpáros most együtt szomorkodik, hogy kidurran a liberális kultúra lufija. Mindkettőjük térvesztésként tekint a választási eredményre. Nem ok nélkül. Így volt ez 2013-ban, is amikor Alföldi szerződése lejárt a Nemzeti Színház élén, és – micsoda botrány! – az új pályázatot Vidnyánszky Attila nyerte. Vidnyánszkyt már korábbról is gyűlölte Csáki. A mindenható kritikus dönthetett sokáig Kaposvárott a színészoktatásról, majd amikor Vidnyánszkyt kinevezték Kaposvárra, egyszerűen elzavarta az emberekkel és a kultúrával összeférhetetlen kritikust. Világvégét kiáltottak akkor is: jött Vidnyánszky, mindennek vége. Pedig csak a liberális blöffnek volt vége.

A liberális színházi blöffnek a receptje igen egyszerű. Birtokold a színészképzést, válogasd ki az ízlésednek megfelelő legtehetségesebb fiatalokat. Kontrolláld és tartsd kézben a színházi világ legfontosabb kapcsolatrendszerét, irányítsd és használd a kritika orientációs képességét, fonódj vele össze. Kölcsönösen dicsérjétek egymást, emeld a rendszer kulcsfiguráinak presztízsét, akik majd emelik a tiédet. Birtokold és irányítsd a szakma összes lényeges erőforrását, tartsd a kezed a pénzcsapokon, azzal irányíthatod a számodra kedveseket, és kirekesztheted a számodra nem kedvelteket, disz­kvalifikálhatod a nemkívánatos tehetségeket. Ehhez az kell, hogy legyen meg mindenhol a döntések irányításához szükséges kapcsolati háló. A blöff fontos eleme, hogy csak egyfajta ízlés az irányadó, a versenyt ki kell zárni, a másként gondolkodás vagy a másból gondolkodást mucsainak, nevetségesnek kell nyilvánítani. Így jön létre a liberális buborék, mindenki ugyanazt ugyanúgy csinálja. Aki ezeket a játékszabályokat nem fogadja el, provinciális, áporodott, múlt századi, ja és nem is progresszív. Ezért szív.

A liberális blöff az alkotás folyamatában is tetten érhető. A színházi nyelv kialakítása, a színházcsinálás háttérbe szorul, helyette a Netflix-sorozatok, sitcomok – helyzetszituációs vígjátékok, tévékomédiák – másolása folyik a megfelelő ideológiai árukapcsolással. Szórakoztató, a sorozatok dinamikáját, ritmusát másoló gegparádé zajlik a színpadon némi belterjes művészieskedéssel és politikai mondanivalóval leöntve.

Csáki Judit a jobboldal újabb kétharmados győzelmétől drámai mélységbe zuhant, de katarzist nem élt meg. Elhitte magáról, hogy mindentudó, a világ végezetéig ő osztja majd a lapokat. Most, hogy a valóság belerondított nagyképűségébe, így biztatja a fiatalokat: „a rendes embereknek itt nincs sem jövő, sem jelen. Fiatalok, húzzatok innen, mi ezt a kis időt már csak kibírjuk valahogy”.

Most már mi is kibírjuk. A liberális kultúrlufi kidurrant, az utolsókat sziszegi.

A szerző újságíró

Borítókép: Alföldi Róbert (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)