Közhely, hogy a nemzetközi tőzsdéken az árak alakulása alapvetően a pénz mozgásától függ. Ha az adott árucikkre nagyobb pénz, azaz kereslet irányul, az árak mennek fölfele és fordítva. Tekintettel arra, hogy a jegyzések dollárban történnek, a tőzsdéken a dollár mozgása határozza meg az árakat. A tőzsdei termékekre irányuló kereslet nagyságáról pedig a magánszektor dollárnévtelenségbe burkolózó urai döntenek. Ha ráadásul még a maginflációs mozgást beindító termékek előállítását is jórészt kontrollálják, nem nehéz belátni, hogy az infláció elindításának mi a mechanizmusa. Nem más, mint a magtermékek piacára szánt pénz (kereslet) növelése, illetve az ugyanoda irányított árukínálat szűkítése.

Ez a kiválóan irányított modell nagyon jól működött. Ennek a pazar pénzgyártásnak akasztotta meg olajozott, évtizedes működését Putyin színre lépésével Oroszország azzal, hogy a világgazdaság energiával és újabban alapélelmiszerekkel történő ellátásában megkerülhetetlen szerepet vívott ki magának. Egy egész kontinens, nevezetesen Európa az orosz energiaszállításokat nem képes nélkülözni, de a valaha 40-50 millió tonna gabonaimportra szoruló hajdani Szovjetunióból kiváló Oroszország ma hasonló nagyságrendben exportál gabonát. Kínálati oldalon tehát az oroszok mindkét magtermékcsoportban megkerülhetetlenek.

Megtört a kényelmes „piaci” pozíció, vissza kellene azt szerezni. A korábbi századokban bejáratott nyílt fegyveres út nem járható, rá kell térni a már többször begyakorolt proxi hadviselésre, amikor a megbízott pro­xi végzi el a piszkos feladatot. Ukrajna pedig több mint egy évtized óta fokozatosan belenőtt ebbe a szerepbe. Az ügyet már csak gondosan színre kellett vinni. Ez is sikerült, hiszen a biztonsági érdekeiben fenyegetett Oroszország megtámadott egy független országot és agressziót követett el, semmi kétség.

Ukrajnát a konfliktusra fel kellett készíteni, ami 2014 óta már nagyon intenzív szakaszba lépett. A felkészítés minőségét jelzi, hogy a várakozásokkal szemben Oroszország csak részben érte el katonai céljait, és azokat is nagy veszteségek árán.

A hosszan elhúzódó konfliktusnak és az ebből keltett inflációnak több haszonélvezője is van. Mindenekelőtt a nemzetközi fegyverlobbi, főként az Egyesült Államokban. A gáláns fegyveradományok költségeit Amerika adófizetői állják. Az államadósság kamatait fedezni hivatott társasági adókat Donald Trump ugyan csökkentette, de Joe Biden visszaemelte, sőt Európát is erre kényszeríti. Hatalmas bevételekhez és csillagászati profitokhoz jutottak az energetikai cégek. Mindkét csoport részvényesei gondoskodtak láthatatlanságukról. Nettó nyertes Oroszország is, hiszen mindkét nyertes sztár-árucsoportban nagy piaci szereplő eladóként. Az ukránok potenciális haszna a gabonán viszont azzal úszott el, hogy a korábban bérlőként, ma meg tulajdonosként irdatlan termőföldterületeket megvásárló, a fegyver- és olajcégekkel kibogozhatatlan tulajdoni összefonódásban lévő agrárkolosszusok immár saját termésüket vitték piacra. Tizenhétmillió hektár (170 ezer négyzetkilométer), kiemelke­dően magas termőértékű földet vásároltak. Ezt hasonlítsuk hazánk 93 ezer négyzetkilométernyi összterületéhez!

Európának nem volt érdekeltsége a konfliktusban, hiszen az oroszoktól mindkét árucsoportból, főként az energiából bőséggel vásárolt. Ennek ellenére iszonyú veszteség érte és fogja érni az EU országait azért, mert a konfliktus fűtéséhez folyamatosan adja a nyersanyagot hisztérikusan mantrázott szankciós politikájával. Az EU éppen azokat az orosz termékeket szankcionálja, amikre nagyon nagy szüksége van. A sokkal kisebb kínálat árrobbanást eredményezett. Ennek már jól érzékelhető, tovagyűrűző hatásai vannak a mindenre kiterjedő áremelkedésekben.

Európa úgy járt, mint a viccben Lajos, aki betévedt a kocsmába, ahonnét a mulatozók a számla elől szépen kereket oldottak, így a kocsmáros a teljes számlát az ő nyakába varrta… Akit pedig büntetni akarnak a szankciók­kal, a kisebb értékesített mennyiségeken is több bevételhez jut a magas árak miatt. Európa önként magára vállalta a konfliktus költségeit, politikai elitje viszont az egészet a lakosságra hárítja. A többlethaszon pedig a pénzügyi elithez vándorol.

Nyugati irányból a szél minket is megcsapott, de a háborúhoz történő semleges hozzáállásunk legalább a mennyiségi áruhiányoktól megóvhat. Az EU ezt a relatív előnyünket a nekünk járó uniós források mindenáron való visszatartásával akarja elvenni, fizetésimérleg-problémát és ezáltal gyenge forintot és inflációt ránk zúdítva. Az EU-források pótlására ezért mintegy büntetésként a legendás „piachoz” kell fordulnunk, korábbi megalapozott terveink egy részére nem jut finanszírozás, azokat halasztani kell.

A szerző közgazdász

Borítókép: illusztráció (Fotó: Sergei Chuzavkov/AFP)