Az egyik társadalmi/szakmai csoport a fegyveres testületekhez tartozó, a másik pedig a pedagógustársadalom volt.
Mindkét területen tevékenykedők hivatalosan is el voltak tiltva a szabad vallásgyakorlástól. Az sem volt ritka, hogy a pedagógusokat alantas politikai feladatok ellátására is kötelezték. Községünkben például lebeszélés céljából elküldtek egyes, arra alkalmas pedagógusokat azokhoz a családokhoz, akik gyermekeiket egyházi gimnáziumba szándékoztak beíratni. A megalázó helyzetük ellen csak kevesen mertek tiltakozni. Nem úgy, mint a rendszerváltás utáni években, de akkor is kizárólagosan a jobboldali kormányok idején, ha bármiféle vélt, esetleg valós sérelem érte őket. A mostani tüntetéseken a „Szabad országot!” skandálóknak az említett időkre, a pedagógusok hajdani nehéz helyzetére is emlékezniük kellene.

Az akkori tüntetők kívánalmai a béremelések mellett főként három dologra összpontosultak. A szabad tankönyvválasztásra, valamint a világnézeti tárgy – elsősorban a hittan – mint kötelező elem kiiktatására és az iskolák központi irányítás alá vonása elleni tiltakozásra. Világosan látni kell, hogy az elérni vágyott célkitűzéseik jelentős mértékben világnézeti, politikai tartalmúak voltak. A pedagógustársadalom balliberális beállítottságú része számára a korrekt alapon szabályozott tananyag meghatározása, valamint a hitoktatás megléte mindmáig megemészthetetlen dolog. Ezen túlmenően – mindennemű rosszhiszeműséget félretéve – a szabad tankönyvválasztás lehetősége még bizonyos fokig üzleti érdekekkel is kapcsolatba hozható.

Mint például a pedagógusok számára előírt kötelező óraszám csökkentése, az iskolában tartózkodás határozott időtartamának eltörlése, a pedagógusok minősítési rendszerének módosítása stb. Ezek mind olyan kérdések, amelyek párbeszédes alapon rendezhetők, és amely ügyek megtárgyalására a kormány mindig is nyitott volt. Úgy, mint a mostani tüntetések fő okaként megjelölt béremelések esetében is. A tiltakozó pedagógusok kérlelhetetlensége, figyelembe véve, hogy a hat évvel ezelőtti követelések néhány elemét, például a szabad tankönyvválasztást újra előhozták, valamint hogy a korábbi demonstrációk egynéhány szereplője ismét megjelent a fő hangadók között, a megmozdulások oktatókon kívüli erők általi, politikailag erősen motivált voltát támasztja alá.

Ezzel kapcsolatosan olykor kiábrándító képet kaphatunk. Még korábban, az osztatlan egyetemi képzési forma meglétekor egyik munkahelyemen több olyan eset is előfordult, amikor negyedéves hallgatók a vizsga során nem tudták, mekkora is Magyarország területe. Amit az én időmben már az általános iskola harmadik osztályában tudni kellett.
A pedagógusok béremelési követelései – ha figyelmen kívül hagyjuk a költségvetés teherbíró képességét – elvileg elfogadhatók. Azonban itt szögezzük le, amilyen alapon most a pedagógusok tiltakoznak, illetve korábban az orvosok béremelésének a jogosságát kimondták, úgy azt a közszféra egészére is vonatkoztatni lehetne! Ennek alátámasztásául megemlíteném, hogy az egyetemi professzorok fizetése 2015-ig nem érte el a bruttó ötszázezer forintot. Ez az összeg pedig az egyetemek mostani modellváltásáig továbbra is jelentősen alatta maradt a versenyszférában tevékenykedő diplomások átlagjövedelmének. A közoktatásban az évtizedek alatt – nem utolsósorban az alacsony bérek következtében! – kontraszelektálódott pedagógusok szakmai és morális színvonala nem fog azonnal megváltozni. 

Arra is fel kellene hívni a demonstrálók figyelmét, hogy a színvonalas oktatás nemcsak fizetés kérdése, hanem a pedagógusok megfelelő szakmai felkészültségét és a kívánt színvonalú erkölcsi hozzáállását is feltételezi. Vagyis, azok függvénye/következménye is.

Az előbbiekben érintettem a közszférában tevékenykedők bérszínvonalának a kérdését. Amely a rendszerváltást követő évtizedek alatt elsősorban a diplomával rendelkezők tekintetében egyre jelentősebb mértékben elmaradt a versenyszférában tevékenykedő azonos végzettségi fokozatúakétól. Az ebből eredő feszültségeket a kormány az orvosok esetében kirívóan magas fizetésemeléssel megoldotta. A pedagógusdemonstrációk okán a kormány a közeljövőben ugyanilyen megoldáshoz kíván folyamodni. Kérdés azonban, mi lesz akkor, ha újabb, a társadalom és a gazdaság működése szempontjából szintén nélkülözhetetlen csoportok ugyanúgy igyekeznek majd a jobb anyagi helyzetük elérése céljából a kormányra nyomást gyakorolni, mint tették ezt az orvosok, illetve teszik most már nem először a pedagógusok?
A szerző mérnök-közgazdász, egyetemi tanár

Borítókép: Az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által a pedagógusokért meghirdetett szolidaritási tüntetés résztvevői a Műegyetem rakparton (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)