A vallás eróziója ötszáz éve kezdődött, az öröknek hitt alapigazságokat egyre több írástudó vonta kétségbe, majd a hívek az elmúlt százötven évben fokozatosan elmaradtak a templomból. Nyugat-Európában a hitbéli aktivitás mára olyan mértékben enyészett el, hogy kontinensünket akár missziós régiónak is tekinthetjük. 

Egyre nagyobb számban érkeznek papok a harmadik világból, hogy pótolják a vészesen fogyó társaik után maradó űrt. Nálunk a szovjetrendszerben hatalmi eszközökkel szorították háttérbe a vallást, ez eleinte erős, de sajnos egyre csökkenő ellenállást váltott ki a kádári alkuba belekényelmesedett társadalomból. Az erőltetett szekularizáció oda vezetett, hogy megjelent a profán valóság, ellentmondásba kerülve a régi szakrális világrenddel, ma pedig a liberális média a zavaros világnézetek egész tárházát kínálja a keresőknek.

A római katolikus egyház tudatában van annak, hogy milyen fontos követőinek eligazítása alapvető hitbéli kérdésekben, nagy figyelmet fordít erre, és tanítása, ha lassan is, de megújul. Nemrégen fogadták el például a Vatikánban Galilei megállapításait a heliocentrikus világképről, majd Szent II. János Pál pápa kijelentette az evolúció elméletéről, hogy az nincs ellentmondásban a katolikus hittel. Szép számban vannak azonban olyanok, akik türelmetlenek, nem fogadják el a hivatalos értelmezést, inkább gyorsan szerkesztenek maguknak újat és újat, mert az egyházat maradinak tartják, és saját gondolataikat akarják a keresztény tanítás középpontjába helyezni.

A rohamosan fejlődő technológia eredményeképpen mindenhová beköszöntött a korábban soha nem tapasztalt jólét, ami elkényeztette a nyugati embert, és bizony minket, magyarokat is. Természetesnek vesszük, hogy mindennap kerül étel az asztalunkra, és ma már nem az éhezés, hanem a túlzott fogyasztásból fakadó elhízás jelent problémát. 

Megszoktuk, hogy egy kattintásra fény árad szét a szobában, viszonylag rövid idő alatt, kényelmesen eljutunk korábban elérhetetlenül távolinak hitt helyekre. Ha van pénzünk, biztonságban érezzük magunkat, úgy gondoljuk, hogy nem szorulunk rá embertársaink segítségére, ezért a közösségre sincs már olyan nagy szükségünk. 

A túlzott fogyasztás és a kényelem kordában tartására leginkább a vallási szabályok alkalmasak, ezek óvnának legjobban a negatív következményektől. A mai embernek azonban ez nem kell, büszkén lazítja fel az évezredes értékeket, mert erre buzdítja az öntelt közvélekedés, saját rövidlátó gondolkodása és a mindenhonnan felénk áradó, kifinomult módszereket alkalmazó reklám is.

A vallás által előírt erkölcsi normák – melyek legtömörebb kifejtése a tízparancsolat – szinte kivétel nélkül megfelelnek a természet örök rendjén alapuló természetjognak, amit az emberek döntő többsége – tudva vagy tudat alatt – magáénak érez. Ha a vallás válságba kerül, megrendülnek az etikai alapok is, és akarva-akaratlanul elérkezünk a mai zűrzavarba, amelyben már a reklámok is arra buzdítanak, hogy korlátok nélkül, egyre jobban tágítsuk ki a határainkat, döntsük le a tabukat, mert ezt „megérdemeljük”.

Ehelyett elterveznek maguknak egy saját istent, akinek az a legfőbb dolga, hogy beteljesítse a vágyaikat. Nem maradnak mentesek e kísértéstől a gyakorló keresztények sem, és egyre többfelé akarják saját képükre formálni a keresztény tanítást.

Egyre több példát látunk arra, hogy elválik egymástól a jog és a kereszténység által vallott örök igazság. Sokak lelkiismeretét felülírja a törvény betűje, magukat kereszténynek valló teológusok és más „gondolkodók” egyre gyakrabban próbálják saját, egyéni ízlésük szerint alakítani a Biblia igazságát, a kényelem és a felszabadultság jegyében semmibe venni a hagyományos egyházi előírásokat. 

Már azt is hallhattuk, hogy Jézus Krisztus nem férfi, hanem semleges nemű volt, mert hát férfi és nő között nincs is különbség, éljen a nemek egyenlősége! Kialakult egy irányzat, a liberálkereszténység, amelynek az a lényege, hogy a krisztusi szeretet jegyében mindent el kell fogadnunk, mindent meg kell szeretnünk, még a bűnt is. Márpedig az igazi keresztény csak a bűnös embert szereti, magát a bűnt utálja.

A progresszív liberális megmondóemberek azt sugallják, hogy a mennyek országa lehozható erre a világra, a plázák világába, ha mindent leöntünk az álságos szeretet cukormázával, de főleg az anyagi jóléttel. Számukra a kereszténység csakis a felebaráti szeretetre korlátozódik, figyelmen kívül hagyják az első főparancsot: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” Nem veszik észre vagy nem akarják észrevenni, hogy a szeretet rosszul értelmezett parancsával próbálják elfogadtatni a Gonoszt.

Manapság egyre többet beszélünk az egyéni jogokról, terjed a vágyak és a vélemények hangoztatása a valóság kultúrájának a rovására. Elérkeztünk oda, hogy a mai embernek szinte egyetlen célja van: kielégíteni önző vágyait, megvalósítani önmagát itt és most. Nem számít senki más, család, barátok, nemzet, a múltat végképp el lehet törölni, nem kell törődni a jövővel. Marginális kisebbségek erőltetik rá deviáns nézeteiket a józan többségre. A szavak értelmét kifacsarva jónak tüntetik fel, ami rossz, és rossznak, ami jó.

Tudomásul kellett venni, hogy nem tudunk azonnal és teljes mértékben védekezni ellene. Tragikusan sokan haltak meg idő előtt, még a gyógyultak között is nem kevesen vannak, akik életük végéig szenvednek a szövődmények káros hatásaitól. Szétzilálódott a globális világrend, kiderült, hogy nem lehet büntetlenül utaztatni az árukat, a munkaerőt és a szolgáltatásokat országok, kontinensek között. Isten megmutatta erejét! Vegyük észre, hogy bármennyire okosnak és hatalmasnak is képzeli magát az ember, a Mindenható nélkül nem jut túlságosan messzire.

A szerző nyugalmazott egyetemi tanár

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)