A vallás eróziója ötszáz éve kezdődött, az öröknek hitt alapigazságokat egyre több írástudó vonta kétségbe, majd a hívek az elmúlt százötven évben fokozatosan elmaradtak a templomból. Nyugat-Európában a hitbéli aktivitás mára olyan mértékben enyészett el, hogy kontinensünket akár missziós régiónak is tekinthetjük.
Egyre nagyobb számban érkeznek papok a harmadik világból, hogy pótolják a vészesen fogyó társaik után maradó űrt. Nálunk a szovjetrendszerben hatalmi eszközökkel szorították háttérbe a vallást, ez eleinte erős, de sajnos egyre csökkenő ellenállást váltott ki a kádári alkuba belekényelmesedett társadalomból. Az erőltetett szekularizáció oda vezetett, hogy megjelent a profán valóság, ellentmondásba kerülve a régi szakrális világrenddel, ma pedig a liberális média a zavaros világnézetek egész tárházát kínálja a keresőknek.
A tudomány és a technológia robbanásszerű fejlődése az elmúlt évszázadokban komoly kihívás elé állította a kétezer éves kereszténységet. Nagy feszültséget okoz, hogy az új tudományos megállapításokat nem mindig tudjuk összhangba hozni a Biblián alapuló világképünkkel, és még akkor is tévútra kerülhetünk, ha azt hisszük, hogy ez sikerül.
A római katolikus egyház tudatában van annak, hogy milyen fontos követőinek eligazítása alapvető hitbéli kérdésekben, nagy figyelmet fordít erre, és tanítása, ha lassan is, de megújul. Nemrégen fogadták el például a Vatikánban Galilei megállapításait a heliocentrikus világképről, majd Szent II. János Pál pápa kijelentette az evolúció elméletéről, hogy az nincs ellentmondásban a katolikus hittel. Szép számban vannak azonban olyanok, akik türelmetlenek, nem fogadják el a hivatalos értelmezést, inkább gyorsan szerkesztenek maguknak újat és újat, mert az egyházat maradinak tartják, és saját gondolataikat akarják a keresztény tanítás középpontjába helyezni.
A rohamosan fejlődő technológia eredményeképpen mindenhová beköszöntött a korábban soha nem tapasztalt jólét, ami elkényeztette a nyugati embert, és bizony minket, magyarokat is. Természetesnek vesszük, hogy mindennap kerül étel az asztalunkra, és ma már nem az éhezés, hanem a túlzott fogyasztásból fakadó elhízás jelent problémát.
Megszoktuk, hogy egy kattintásra fény árad szét a szobában, viszonylag rövid idő alatt, kényelmesen eljutunk korábban elérhetetlenül távolinak hitt helyekre. Ha van pénzünk, biztonságban érezzük magunkat, úgy gondoljuk, hogy nem szorulunk rá embertársaink segítségére, ezért a közösségre sincs már olyan nagy szükségünk.
A túlzott fogyasztás és a kényelem kordában tartására leginkább a vallási szabályok alkalmasak, ezek óvnának legjobban a negatív következményektől. A mai embernek azonban ez nem kell, büszkén lazítja fel az évezredes értékeket, mert erre buzdítja az öntelt közvélekedés, saját rövidlátó gondolkodása és a mindenhonnan felénk áradó, kifinomult módszereket alkalmazó reklám is.
Keresztény hitünk hanyatlása súlyos fenyegetés, mert az a meggyőződésem, hogy semmilyen civilizáció sem maradhat fenn tartósan az alapjait képező világvallás nélkül.
A vallás által előírt erkölcsi normák – melyek legtömörebb kifejtése a tízparancsolat – szinte kivétel nélkül megfelelnek a természet örök rendjén alapuló természetjognak, amit az emberek döntő többsége – tudva vagy tudat alatt – magáénak érez. Ha a vallás válságba kerül, megrendülnek az etikai alapok is, és akarva-akaratlanul elérkezünk a mai zűrzavarba, amelyben már a reklámok is arra buzdítanak, hogy korlátok nélkül, egyre jobban tágítsuk ki a határainkat, döntsük le a tabukat, mert ezt „megérdemeljük”.
Mára a nyugati világban és sajnos nálunk is eluralkodott az önhittség. Sokan úgy gondolják, hogy az ember Isten helyébe léphet, és megfordítják a Biblia kinyilatkoztatását, amely szerint Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette.
Ehelyett elterveznek maguknak egy saját istent, akinek az a legfőbb dolga, hogy beteljesítse a vágyaikat. Nem maradnak mentesek e kísértéstől a gyakorló keresztények sem, és egyre többfelé akarják saját képükre formálni a keresztény tanítást.
