A hálának gyógyító ereje van

Mint bizonyára a legtöbben, én is rengeteg újévi jókívánságot kapok az esztendő első napjaiban, nem volt ez másképpen most sem. A modern technológiáknak hála jöttek az üzenetek a legnagyobb közösségi oldalon, telefonon, sms-ben, e-mailben és más online kommunikációs felületeken keresztül, alig győztem rájuk válaszolni. A sok hasonló között volt egy, amely alaposan elgondolkodtatott. Ez részben azért van így, mert a kedves ismerősöm ékes bizonyíték arra, hogy egy-egy marcona külső mögött olykor nagyon is érző ember rejtőzik. Másrészt fontosabb és aktuálisabb üzenetet nem nagyon tudok elképzelni annál, mint amit küldött, amely így szól: „Uram! Én most nem kérni szeretnék, hanem megköszönni mindent, amim van!” Úgy hiszem, ez a gondolat mindannyiunknak szól, a szegényeknek, a tehetősebbeknek, de a világ leggazdagabb pénzembereinek éppúgy.

A koronavírus-járvány, az orosz–ukrán háború és az elhibázott európai uniós szankciók következményei mind arra világítottak rá, hogy bármit is gondoltunk évtizedek óta a világról, minden mulandó. Mulandó az életünk, az egészségünk, a testi épségünk, de akár a vagyoni helyzetünk is.

Ami tegnap még biztos volt, az ma vagy holnap már teljesen bizonytalan lehet, esetleg el is tűnhet. A koronavírus-járvány itthon tízezrek, világszerte milliók életét követelte, rengetegen küzdenek a poszt-Covid-tünetekkel, egzisztenciák, családi vállalkozások, cégek mentek tönkre. Az orosz–ukrán háború kirobbanása pedig megmutatta, hogy tévesen hittük, a nagyobb fegyveres konfliktusok örökre elkerülik Európát. Kiderült, hogy a béke törékeny, és az eddig leginkább csak a tankönyvekből, híradásokból ismert fegyveres harcok, energiaválság, éhínség és háborús menekülthullám nagyon is jelen lehet Európában. Jelen is van.

További Vélemény híreink

Békére és biztonságra vágyik a teljes magyarság

Az elmúlt évek eseményei így megtaníthatták az embereknek – legalábbis azoknak, akiknek van fülük a hallásra –, hogy nem érdemes telhetetlennek lenni, mindig a többet, a nagyobbat és a drágábbat hajszolni. Nem érdemes, mert ha az ember nem elégszik meg azzal, amije van, akkor sohasem lesz boldog. Mindig lesz ugyanis a szemünk előtt nagyobb, több és drágább. Másrészt azt, amink van, bármikor elveszíthetjük. Az orosz–ukrán háború miatt tízezrével halnak az emberek, mindkét oldalon, százezrek sebesülnek meg, és milliók válnak földönfutóvá. Az elhibázott európai uniós szankciók miatt pedig egyre nagyobb kincs, a kontinensen is, az élelmiszer, nagy érték, hogy van üzemanyag és hogy melegben lakhatunk az otthonunkban.

S hogy mi lehet a helyes szemlélet? Először is talán jó, ha tudomásul vesszük, hogy az életünk során rendkívül kiszolgáltatottak vagyunk. Lehetünk akármilyen szépek, okosak, ügyesek és gazdagok, mindenünk odalehet, akármikor. Különösen az ilyen nehéz idők tanítanak meg arra, hogy legyünk hálásak. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van miért hálát éreznie. Érezhetünk hálát a családunkért, házastársunkért, gyermekeinkért, otthonunkért, barátainkért, de akár a hazánkért vagy a munkánkért is. Közhely, de hatalmas kincs az egészségünk is, hogy ez mennyire igaz, az tudja, akinek nincs.

S a hála nemcsak azért fontos, mert leszoktat az örök elégedetlenségről, hanem azért is, mert aki hálás, az egy nagy lépést tett a boldogság felé. A boldogság pedig megtartja az embert jó egészségben, és a kör bezárult.

Azt persze nem mondom, hogy egyik pillanatról a másikra könnyű megfordulni, és szemléletet váltani, de érdemes megpróbálni. Fontos ugyanakkor az is, a hálaérzet nem jelenti azt, hogy le kell mondani a fejlődés lehetőségéről, csak mindig úgy lépjünk egyet előre, hogy tudjuk és felfogjuk, hány lépés van már mögöttünk, és ne csak a csúcsot nézzük. Az új esztendőben megpróbálom megfogadni kedves ismerősöm jó tanácsát, és másokat is arra biztatok: legyünk hálásak! Van miért.