Következő mérkőzések
Németország
21:002024. június 14.
Skócia
Magyarország
15:002024. június 15.
Svájc

idezojelek

Lecke gyomorforgatásból

Miért dühíti a Telexet az, hogy Magyarország ma családbarát és a kormány támogatja a gyermekvállalást?

Cikk kép: undefined
Fotó: Mirkó István

Tisztán emlékszem arra a napra, amikor az egykori baloldali többségű Országgyűlés elfogadta a családtámogatások átalakításáról szóló törvényt. Ekkor 2005. november 7-e van, dübörög a Gyurcsány-kormány. Bukott miniszterelnökünk egy őt igen jól jellemző, aljas trükkel próbálta meg lenyomni a tényt az emberek torkán: aki ma Magyarországon gyermeket akar, teremtse elő rá magának a pénzt, mert az állam bizony egy fillérrel sem teszi könnyebbé a döntést.  

Az ominózus módosítás ugyanis arra épült, hogy emelkedik a családi pótlék összege, szuper. Ugyanakkor a juttatásba „beépítették” a rendszeres gyermekvédelmi támogatást és a családi adókedvezményt, tehát két családtámogatási formát egész egyszerűen megszüntettek. Emellett folyamatosan emelkedtek a rezsiárak és a támogatott lakáshitelek helyett bejött a devizahitel, ami nem sokkal később rengeteg családot (is) a tönk szélére sodort egy gazdasági világválság közepén.  

Így néz ki az, amikor egy kormány nem támogatja a gyermekvállalást, a családokat, nem tesz a rendszerbe olyan ösztönzőket, amelyekkel megkönnyíti a fiatal házaspárok életkezdését, otthonhoz jutását, egynél akár több gyermek vállalását – ha és amennyiben vágynak rá. De miért fontos ez most? 

Ismét leckét adott az online világnak gyomorforgatásból a Telex: Miért dühít valakit az, ha más nem akar gyereket? címmel közöltek az oldalukon egy „írást”, aminek már önmagában a címe is provokáció, hát még ha tovább is olvassa valaki. 

A kérdésre egyébként a válasz: a gyermektelenség úgy összességében senkit nem dühít. A gyermeket vállalókat főleg nem. A jelenleg regnáló kormányt sem. Legalábbis nem értem, hogy abból, hogy egy ország vezetése most már negyedik ciklusában tűzi ki deklarált célként a magyar családok támogatását, miért következik egyenes arányban az, hogy az egyedülállókat viszont megveti és kirekeszti.  

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Merthogy a cikkben Szalma Ivett családszociológus erre tesz nem kevés utalást: „… a tudatosan gyermektelenek száma azóta sem ütötte át azt a határt, hogy külön vizsgálni kellene a csoportot. Mégis fontos ezt a témát kutatni a növekvő tendencia miatt, hiszen előreláthatólag a jövőben is nőni fog a gyermektelenek aránya, ezen belül azoké is, akik tudatosan nem vállalnak gyereket. Őket pedig gyakran bélyegzik nem normálisnak, megkérdőjelezik a döntéseiket.” Bátortalanul teszem csak fel a kérdést: kicsoda?  

Egyébként nem tudom, létezik-e egyáltalán olyan ember, aki nemzőképes kora végéig valóban azért marad gyermektelen, mert nem akar vállalni egyet sem – ezzel kapcsolatban a cikk is ambivalens. Lehet, hogy igen, nem tudom, a tapasztalatom viszont az – bár nyilván ez nem releváns adat –, hogy aki nem vállal gyermeket élete során, az inkább valamilyen egyéb oknál fogva nem teszi, nem önszántából. Például egészségi okok miatt, a megfelelő párkapcsolat hiánya miatt, anyagi megfontolásból. Ezt pedig később úgy kommunikálja, hogy saját maga döntött így.  

Az írás később így folytatódik:  „A nyugat-európai társadalmakban a homoszexualitás a magánügy dimenziója felé terelődik, de nálunk a politikai elit ezt a témát közügyként tematizálja. Pont ugyanez történik a gyermekvállalás, nem vállalás kérdésével is. Bár a téma egyéni szinten – és ez már nálunk is igaz – egyre inkább a magánszférába tartozik, van egy közéleti diskurzus erről, és ezen a szinten azt üzenik nekünk, hogy nincs rendben, ha nem vállalunk gyereket, és ezt a politika is minden pillanatban az arcunkba nyomja. Azt sugallják, állítják, hogy a te döntéseden múlik a magyarság túlélése, miközben azért a gyermek(nem)vállalás kérdése nagyon személyes szinten dől el.” 

Érdemes tisztázni: a magyarság sorsa a nemzőképes magyar embereken múlik. Ez politikától független tény, ugyanis addig lesznek magyar emberek a Földön, amíg vannak olyan magyar anyák, akik megszülik őket. 

Ez tulajdonképpen nem is olyan bonyolult dolog. Idevág és nagyon fontos az is, hogy aki gyermeket vállal bármely országban, az bátran nevezhető társadalmi felelősségvállalásnak is, hiszen a babákból egyszer felnőttek lesznek, akik termelik a GDP-t, és például eltartják azokat a nyugdíjasokat is, akik életük során tudatosan nem nemzettek utódot. Úgyhogy bármely európai kormánynak nemcsak demográfiai, de gazdasági szempontból is a gyermeket vállalókat érdemes támogatnia.  

Abban egyetértek, hogy az, hogy valaki szeretné-e bővíteni a családját vagy sem, abszolút magánügy. Az viszont, hogy valaki azért nem lépi ezt meg, mert olyan körülötte a gazdasági környezet, hogy a többtagú családját már nem tudná eltartani, jó esetben már a közügy szintjére emeli a témát, hiszen az anyagiaktól való függés enyhítése vagy megszüntetése érdekében egy aktuálisan regnáló kormány sok mindent tehet. Ha például ma valaki átböngészi a magyar családtámogatási palettát, elég konkrét bizonyosságot kap erről. 

A közéleti diskurzus tehát nem arról zajlik, hogy aki nem alapít családot, az nem normális és diszkriminálni kell, aki meg igen, az turulmadaras kitüntetést kap és nemezből készült kitűzőt „Én is hozzájárultam a magyarság fennmaradásához” felirattal. Hanem arról, hogy ha valakiben megszületik a vágy a családalapítás, a saját gyerekek iránt, de anyagi megfontolásból nem mer belevágni, hogyan és milyen pontokon lehet neki különféle juttatásokkal segítséget nyújtani. Ám ez nem kényszer. Egyetlen szinglit sem vegzálnak az ablakuk alatt ácsorgó Fidesz-tagok azzal, hogy most már tényleg kezdjen el gyerekeket gyártani.  

Van még egy gondolat ebben a kiváló okfejtésben, amire még szeretnék reagálni: „Mindezek ellenére a gyermektelenek aránya egyáltalán nem kiugróan magas Magyarországon. Sokkal magasabb ez az arány a német ajkú társadalmakban, illetve például Olaszországban. Nálunk inkább azok száma nő, akik egy gyermeket választanak. Ami magyarázható azzal, hogy az a társadalmi norma domináns, hogy kell egy gyerek a boldogsághoz, a teljes élethez. Ugye egy gyerekkel is le lehet ezt tudni, ehhez nem kell kettőt vállalni.” 

Nem tudom, hogy a cikk írójának van-e családja vagy nincs, ugye ez magánügy. De az, hogy azért sok az egygyermekes szülő, mert így tudják le a társadalmi nyomást, akkora baromság, hogy szavakat is nehezen találok rá. Nem utolsósorban igen sértő az egykékkel szemben. Egyetlen gyermek nevelését sem lehet úgy végigcsinálni, hogy ezzel akkor „letudtam” azt, amit meg kellett tennem. Mert ez nem erről szól. Ez egy ösztön. Nagyon erős vágy. Például az iránt, hogy azzal, akit szeretek, létrehozzunk valakit, aki kettőnkből származik. Vágy a család, az egység iránt. Ez nem egy feladat, amit letudok azzal a felkiáltással, hogy „legyünk túl akkor ezen is”.  

Visszatérve Gyurcsány Ferenc gyalázatos intézkedéseire, csak azért idéztem fel, mert ha valami, akkor ez diszkrimináció, illetve igen erős nyomás egy bizonyos társadalmi csoport felé, akik akkor a családot alapító vagy erre vágyó szülők voltak. És, ahogy egyébként a Telex cikke is elismeri, ezek a felnőttek vannak döntő többségben azokkal szemben, akik tudatosan nem vállalnak gyermeket. Ez az oka annak is, hogy Magyarország ma családbarát. Hogy egy ilyen háborús, válsággal fenyegető, pokolian nehéz gazdasági helyzetben a szülőket és a gyermekeiket védik elsősorban, hiszen ők a társadalom legsérülékenyebb egységei, ugyanakkor később belőlük is tud egy ország a legtöbbet profitálni. Gyurcsány Ferenc szinte ugyanilyen gazdasági környezetben a családokba rúgta a legelsőt és a legnagyobbat. És szerintem ez az, ami nem normális.  

Az pedig, hogy nem ünnepeljük molinókkal és óriásplakátokkal a szingliséget, és nem ad a kormány anyagi jutalmat a tudatosan gyermek nélkül élőknek, nem kirekesztés, hanem ideológiai választás. 

Végső soron pedig úgy érzem, dühöt nem a családos emberek éreznek, hanem azok, akik tudatosan nem vállalnak gyermeket. Rengeteg ötletem és elméletem van arról, hogy ez a düh miből fakadhat, és mi táplálhatja, de a Telex-cikk írójával ellentétben nem tisztem cikizni és provokálni azokat, akik máshogy élik az életüket, mint én. Egyébiránt pedig ez magánügy. Nem igaz? 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Történelmi győzelem után

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

Örüljünk a győzelemnek!

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Európa hasznos idiótái

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Mi már csak nyerhetünk!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.