Ennek ismeretében is érdemes továbbgondolni Lomnici érdekes írását, aki egyébként méltányos, talán túlságosan is kedvező véleményt fogalmaz meg Merkel politikusi teljesítményéről, kiemelve, hogy a volt kancellár hosszú időn át a folytonosságot, a stabilitást testesítette meg Európában, végigvezette a kontinenst a 2008-ban kirobbant pénzügyi, gazdasági válság nehéz időszakán, és részben eredményesen vállalta a 2015-ös migrációs válság korrekcióját is. Írása végén pedig nyitva hagyja a kérdést, hogy az Európai Unió politikai és gazdasági stabilitása érdekében tett „szívességet” Merkel kívánja-e egy uniós pozíció formájában „aprópénzre váltani”.
A cikkben feltett kérdésre alapvetően kétféle válasz adható: igen vagy nem.
Egy tavaly őszi németországi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 71 százaléka azt mondta: nem szeretné, hogy a 16 évnyi kancellárság után 2021 őszén távozó veterán politikus visszatérjen a hivatalába.
Annak ellenére sem, hogy a válaszadók majdnem fele (a keletnémetek több mint fele) szerint Merkel jobb munkát végzett utódjánál, Olaf Scholznál. Ezért is és mert a „Mutti” jól láthatóan tartja magát azon ígéretéhez, hogy végleg visszavonul a politikától („Megérkeztem a reflexió szakaszába. Kevesebbet járok már a mókuskerékben”, mondta fél éve a Der Spiegelnek), az én válaszom az, hogy nincs reális esély a visszatérésére. Sem németországi, sem uniós szinten, ahol egyébként rengeteg bírálatot kapott józan, pragmatikus Oroszország-politikája és a „Nyugat főtárgyalójaként” Putyinnal mindvégig fenntartott személyes kapcsolata miatt, amivel sokak szerint hozzájárult az Ukrajna elleni orosz agresszióhoz.
Nem volt látnok, inkább egy nagyon ügyes válságkezelő, aki a fokozatos változtatásokat vagy nem változtatásokat részesítette előnyben, későbbre halasztva a nagy döntést, mondták Merkel kritikusai.
Ebből született meg a német szleng kifejezés, a „merkeln”, ami azt jelenti, hogy tétovázni vagy egyszerűen nem csinálni semmit. Valójában az egyetlen ok, amiért Angela Merkel 16 évig hatalmon maradt, az az volt, hogy álláspontjait a mindenkori közvélemény-kutatásokhoz igazította, koalíciót kötött azzal a másodlagos párttal, amelyik éppen hasznos volt számára, és a „lassan és stabilan” elve alapján kormányzott – írta róla egy éve a The Spectator World újságírója.
Ez lehet, hogy túl sommás és szigorú, de igazságos véleménynek tűnik. Akárcsak Schmidt Mária történészé, aki a Mandiner Reakció legutóbbi podcastjában a volt kancellár legmagasabb német állami kitüntetése kapcsán elmondta, hogy katasztrofálisnak tartja Merkel örökségét, mert Németország szellemi és politikai értelemben eltűnőben van.
Ehhez itt csak két adalékot tennék hozzá. A 2016 decemberében a berlini karácsonyi vásárban egy iszlamista terrorista által, egy elrabolt kamionnal elkövetett sokkoló – 12 halottat és több tucat sérültet okozó – borzalmas terrortámadás után a német kancellár nem szólalt meg, nem sietett a helyszínre, nem intézkedett, hanem több mint tizenkét óra (!) elteltével, másnap délelőtt tett egy sajnálkozó sajtónyilatkozatot, és összesen annyit tudott mondani: „Nem akarunk a gonosztól való félelem bénultságában élni.”
Én már akkor azt írtam, hogy ezzel minden jóérzésű ember egyetért, csak ez még senkit nem tesz alkalmassá arra, hogy egy országot irányítson, ergo Merkel alkalmatlan (ahogy a németek mondják: untauglich).
Egy másik eset: amikor Merkel török származású szocdem integrációs miniszter asszonya egy cikkében azt állította, hogy sajátos német kultúra a német nyelven túl nem azonosítható, sőt „már történelmileg is inkább a regionális kultúrák, a bevándorlás és a sokszínűség határozták meg múltunkat”, s ezt az AfD egyik vezetője a német kultúra védelmében bírálni merészelte, a német politikai elit – Angela Merkellel az élen – Aydan Özoguz (a Bundestag jelenlegi alelnöke) oldalára állt.
Mindent összevéve, szerintem nemcsak a németeknek, de nekünk, magyaroknak és egész Európának is jobb, ha Merkel nem tér vissza. Már csak azért sem, mert az idő kerekét még ő sem tudja visszaforgatni.
Borítókép: Angela Merkel volt német kancellár (Fotó: Stefan Wermuth)
