Számos magyarázata van annak, hogy turbófokozatra kapcsolt a fiatalok nemi identitásának forradalma. A legtöbb kommentátor és szakértő azt állítja, a szexualitás ilyen radikális átalakulása egy olyan környezet kialakulásának a következménye, amely aktívan buzdítja a fiatalokat nemi identitásuk felfedezésére. Jeffrey Jones, a Gallup munkatársa azt a megállapítást tette: a (mai) gyerekek már „olyan kultúrában nőttek fel, amelyben elfogadott LMBTQ-nak lenni, nem pedig olyasmi, ami miatt az embereknek feszélyezettnek kellene lenniük és meg kellene próbálniuk eltitkolni”.

A kulturális környezet, amely arra biztatja a fiatalokat, hogy fedezzék fel a nemi identitásukat, fontos szerepet játszik a magukat transzneműként azonosító emberek előretörésében is. A CDC egy egészségügyi felméréséből az derül ki, hogy a 13–24 éves korcsoport aránytalanul nagy részét alkotja a transznemű népességnek. Míg a 18 éven aluli tinédzserek az amerikai népesség csak 7,6 százalékát teszik ki, a transzneműeknek nagyjából a 18 százalékát. Hasonlóképpen a 18–24 évesek aránya az össznépességben 11 százalék, ám a transzneműek között 24 százalékban vannak jelen. A CDC egészségügyi felméréseire épülő új becslések határozott nemzedéki váltásra utalnak az amerikai transznemű népesség körében.

Az LMBTQ+ iparral együtt dolgozó szakemberek azt állítják, a transzneműség növekvő elfogadottsága olyan kulturális terepet hozott létre, amely coming outra és arra ösztönzi a fiatalokat, hogy nyilvánítsák ki valódi énjüket. „Ez új magabiztosságot jelez az új nemzedék tagjai között, hogy autentikusak legyenek a társadalmi nemi (gender-) identitásukban” — jelentette ki Phillip Hammack, a Kaliforniai Egyetem Santa Cruz-i campusának pszichológiaprofesszora, valamint a Szexuális és Társadalmi Nemi Sokszínűségi Laboratóriumának igazgatója. Hozzátette: „Úgy vélem, láttunk már nagyon hasonlót, legfeljebb talán nem voltak a pontos mutatóink ennek alátámasztására, amikor a 90-es években jobban látható lett, hogy emberek melegnek, leszbikusnak vagy biszexuálisnak vallják magukat.”

Az állítás, miszerint az LMBTQ-emberek előretörése példátlan hajlandóságot tükröz az eredendő identitásuk megvallására, magába foglalja, hogy az emberek egyszerűen készebbek és nyíltabbak valódi énjük felfedésére. Egy kommentátor úgy fogalmazott: „a queer fiatalok körében látható enyhe növekedés nem azt jelenti, hogy a heteroszexuálisok kevesebben vannak, inkább azt jelzi, többen érzik problémamentesnek, hogy nyíltak és őszinték legyenek a nemi irányultságukkal és identitásukkal kapcsolatban”.

Alapvetően hibás annak a bizonygatása, hogy a magukat LMBTQ-nak valló fiatalok számának robbanásszerű növekedése nagyobb hajlandóságra utal a coming outra és az eredendő, valódi identitás őszinte megvallására. Mint minden identitás, az LMBTQ-val összefüggésbe hozottak is kulturálisan formáltak, illetve számos esetben konstruáltak. A nyugati társadalmak nem egyszerűen nyitottak új nemi identitások létrehozására, hanem tevékenyen ösztönzik a fiatalokat, hogy tegyék magukévá ezeket. Fontos megjegyezni: a „kérdéses”-nek mint új válaszadási kategóriának a bevezetése az egyik oka, hogy a CDC felmérésében megugrott a magukat LMBTQ-személyekként meghatározó emberek száma. Valójában a felmérés az egyén identitásának megkérdőjelezését nyíltan az LMBTQ-irányultság jeleként azonosítja. Azáltal ugyanis, hogy a nemi identitás megkérdőjelezése külön statisztikai státust kapott, a felmérés ténylegesen arra ösztönzi az embereket, hogy azonosuljanak ezzel.

A magukat LMBTQ-ként meghatározó fiatalok egyre erőteljesebb jelenlétének fő mozgatórugója tehát nem az arra való hajlandóság, hogy nyíltan elismerjék nemi identitásukat. Inkább az a szerep, amelyet az oktatási és kulturális intézmények játszanak, arra biztatva a fiatalokat, hogy kérdőjelezzék meg eredendő biológiai énjüket. Ezek az intézmények állandóan az emberi állapot középpontjába helyezik a nemiséget. Egy olyan szemléletmódot mozdítanak elő, amely abból indul ki, hogy a nemiség a gyermeki tevékenység lényegét alkotja. Ez a gyermekkor szexualizálásához vezetett. Ezt az irányt folyamatosan támogatják az iskolák és a szórakoztatóipar. Fontos megjegyezni, hogy számos iskolában a szexuális nevelést a szexualitásra való nevelés váltotta fel. Ez utóbbi a társadalmi nemi (gender-) identitásra összpontosít, és tudatosan arra ösztönzi a gyermekeket, hogy ne tekintsék maguktól értetődőnek az identitásukat, miszerint lányok vagy fiúk. Már négy-öt éves kortól arra késztetik a gyermekeket, hogy gondolkodjanak el a nemi identitásukon, és legyenek nyíltak az elképzelésre, amely szerint identitásuk fluid (időben változó) és nem bináris.

A gyermekkor megzavarása, hogy kulturális visszaigazolást nyer az egyén nemi identitása megkérdőjelezése. A gyermekeknek és különösen a kisebbeknek bizonyosságra és állandó megerősítésre van szükségük a világban elfoglalt helyükkel kapcsolatban. Ilyen megerősítés híján nehezen birkóznak meg elkerülhetetlen identitásválságukkal. Ma ahelyett, hogy megerősítést kapnának, a fiatalokat arra ösztönzik, hogy a nemiségükre összpontosítsanak, fedezzék fel és kérdőjelezzék meg, kik ők. A felnőtt-társadalom pedig azáltal, hogy erre sarkallja őket, feladta a felelősséget a szocializációjukra. A fiatalokat sújtó identitásválság ennek a felelőtlen cselekvésnek az eredménye.

A szexualitásra nevelés előmozdítói hitegethetik magukat azt állítva, hogy a nyíltság légkörét támogatják, amelyben a fiatalok felfedezhetik valódi énjüket. Valójában azonban a gyermekkor szexualizálásával megfosztják a fiatalokat a válaszoktól, amelyekre szükségük van önmaguk megértéséhez.

A szerző professor emeritus, az MCC brüsszeli intézetének vezetője

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)