idezojelek

Manipulációk a Mediántól

Karigeri helyében nagyon óvatosan lelkendeznénk a Medián-féle felmérések felett, röhejes melléfogásaik okán.

Megyeri Dávid avatarja
Megyeri Dávid
Cikk kép: undefined

Winston Churchilltől származik az a sokat idézett mondás, hogy csak annak a statisztikának hisz, amit ő maga hamisított. A volt brit miniszterelnök jó humorú politikus volt, így az ironikus mondást persze csak bon mot-nak szánta, ám pontosan tudta, hogy a korrekt, valós statisztikák hasznosak, még ha sokszor vissza is élnek velük. Hasonlóképpen állunk a közvélemény-kutatásokkal is, amelyeket nagy divat manipulációra használni. A bajok akkor kezdődnek, amikor valaki a számára kedvezőre fazonírozott felméréseket komolyan veszi.

A jelek szerint ebbe a hibába esik Karácsony Gergely főpolgármester is, aki volt munkahelye, kalácsadó gazdája rá nézve rendkívül hízelgő közvélemény-kutatási adatainak láthatóan az utolsó betűig és számig hitelt ad. Ezek szerint a Párbeszéd nevű, az egyszázalékos üvegplafonnal hosszú évek óta reménytelenül birkózó molekulapárt extárselnöke a legnépszerűbb politikus a fővárosban. A Medián szerint maga mögé utasít minden létező volt és jelenlegi – futottak még kategóriás – magyar politikust Orbán Viktor miniszterelnöktől kezdve Kocsis Máté fideszes frakcióvezetőn keresztül Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőig és Tarlós István volt főpolgármesterig. Sőt, az hagyján, hogy iméntie­ket kenterbe veri, de még az olyan liberálbaloldali világítótornyoknál is több szimpátiapontot kapott a híresen független cég kérdései nyomán, mint maga Gyurcsány Ferencné Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, akinek a monogramja (DK) pártja nevének a valódi ihletője volt a jól értesültek szerint. És akkor még nem is beszéltünk Donáth Annáról, a Momentum nevű olimpia- és országfúrásra szakosodott globalista, kizárólag határon túli külföldieket támogató alakulat most élesedő csodafegyveréről, azbesztladyjéről.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezek a Hann Endréék által prezentált páratlan sikerek azonban károsan és hovatovább kórosan elbizakodottá tették a baloldal túlkoros örök üdvöskéjét, s már eddig is jelentős Budapest-romboló tevékenységét turbófokozatba kapcsolta. Ezért aztán úgy elszaladt vele a szamár, hogy szabad szemmel nehezen követhető gyorsasággal hirdeti meg a hebehurgya terveket. Ilyen a harcias adómegtagadási elhatározása, a Lánchíd lezárási elképzelése vagy mindenfajta kormányellenes erőszakos tüntetés azonnali és feltétel nélküli támogatása, akár a jelenlétével is. Holott háromszor is meg kellene gondolnia, megéri-e a szegényebb önkormányzatok megsegítésének céljára létrehozott szolidaritási adó, hozzájárulás elszabotálása. Ez ugyanis nem egyfajta polgári engedetlenség, ahogy egyesek eufemizálni igyekeznek Karácsony szándékait, hanem nyílt törvényszegés, legkevesebb hivatali visszaélés. A főpolgármester nem pusztán megkerülni próbálja az adófizetést, hanem kerek perec megtagadja, aminek büntetőjogi következményei lehetnek. A helyzetét csak súlyosbítja, hogy gyanús az mód, ahogy az előző főpolgármester által ráhagyott több mint kétszázmilliárd forintnak mintha lába kelt volna, úgy elillant a mai baloldali vezetés áldásos működése nyomán. Ez minimum a hűtlen kezelés kategóriájába esik, de a sikkasztás feltételezése sem tűnik elhamarkodott következtetésnek.

 

Nem világos az sem, mi értelme van az egész keménykedő fellépésnek, amikor technikailag nem igazán lehet kivitelezni az adószabotálást. 

 

Akkor meg minek a parttalan és céltalan hőzöngés? Csak nem azért kell eljátszani az osztályharcos forradalmárt, hogy Gyurcsány Ferencnél kiköszörülje a csorbát és a DK elnöke megsimogassa a buksiját, miután ország-világ előtt leszúrta, kvázi azt mondva ezzel, hogy „Puha vagy, Geri!”, amiért nem fekszik eléggé keresztbe minden területen az eltiprásra kijelölt Orbán-kormánynak?

Pedig semmi oka az elbizakodottságra minden baloldaliak Karigerijének, mert a Medián már eddig is többször eltalálta a szarva között a tőgyét vele kapcsolatban. A Hann Endre-féle politikai kozmetikai szalon öt esztendővel ezelőtt is kimutatta egy hiperhiteles közvélemény-kutatásuk révén, hogy a baloldali kotyvalékkoalíció miniszterelnök-jelöltjeként tündöklő Karácsony Gergely holtversenyben ugyanolyan népszerű, mint Orbán Viktor. Aztán, ahogy lenni szokott, jött az ébredés, az országgyűlési választás és Karácsony szaktárs – bár előtte napközben megfenyegette Áder János köztársasági elnököt, ne merje másnak adni a kormányalakítási megbízást – pedig leégett, mint egy sparhelton felejtett kávéfőző.

De a Mediánnak már előtte is voltak bombabiztos felmérései. Nehéz volna feledni, hogy 2012 november elején a frissen alakult, Bajnai Gordon bukott baloldali miniszterelnök nevével fémjelzett Együtt 2014-et azonnal 14 százalékos támogatottságúnak taksálta. Még a legelvakultabb balosok is hitetlenül csóválták a fejüket a képtelenségen. Aztán a ­2014-es parlamenti választáson a szavazók már nemcsak csóválták a fejüket, hanem le is léptették a párttá vált mozgalmat, amely – minő véletlen – éppen Karácsonyékkal, az LMP-ből kiváltak által gründolt Párbeszéd Magyarországért pártocskával kötött szövetséget 2013-ban, s az Együtt-PM nevezetet vették fel. Így aztán – nomen est omen – együtt hasaltak hatalmasat, csupán három plusz egy mandátumot szerezve.

 

Egyszóval Karigeri helyében nagyon óvatosan lelkendeznénk a Medián-féle felmérések felett, röhejes melléfogásaik okán.

 

 Ameddig nem Hann Endrééket bízzák meg a választások lebonyolításával, amire csekély az esély, be kell érniük a baloldalon a felméréseiken való kiváló szerepléssel, győzelmek helyett. Meg aztán a liberálbalos holdudvari intézet mostani koncepciós kutatásával van egy további bibi. Ha ugyanis összeadjuk a listájukon feltüntetett politikusok neve melletti számadatokat, az derül ki, hogy hiába minden manipuláció: összesítve a kormánypártiak kaptak több százalékpontot.

Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Havran Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Sírni akarva, akaratlanul

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Trumpra vár a világ – és mi is

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

A szeretett iszlamisták

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.