idezojelek

A transznemű Elvira meg a veszprémi bíró

A természetet egyetlen liberális, identitás nélküli idió­ta sem tudja és fogja tudni megerőszakolni.

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt
Cikk kép: undefined

Itt van nekünk Elvira. Elvira egy szerencsétlen idióta. S mint ilyen, egyszersmind korunk hőse. Ami azt jelenti, hogy a Háttér Társaság meg a Helsinki Bizottság meg az összes többi lelketlen cirkuszigazgató ma nem a porondon, ketrecben, hanem a bíróságokon mutogatja őt és a hozzá hasonlókat. És csinál ezekből a szerencsétlenekből „hősöket”, leginkább azért, hogy szétverjék a társadalom minden összetartó elemét, szövetét, meggyalázzák a természetet és a normalitást, piedesztálra emeljék, ami természetellenes, beteg, perverz, ocsmány és gyalázatos, vagy csak egyszerűen szánalmas és sírnivaló.

Úgy kezdődött, hogy a felvilágosodás szétroncsolta az emberek vallási identitását (a „nagy művet” a marxizmus folytatta és végezte be), és a vallási identitás primátusa helyébe a nemzeti identitást tette elsődlegessé – liberalizmus és nacionalizmus kéz a kézben jártak, megteremtvén a modern nemzetállamot. A globális, tőkés világ a második világháború után elkezdte lebontani a nemzeti identitást is – mára „készen áll a nagy mű”, tessék vetni egy pillantást „Német”-országra. S napjainkban az ember utolsó lényeges és kikezdhetetlennek hitt identitása, a nemi identitás van soron, most azt veszik el.

És színre lépnek az Elvirák.

Meg az az amerikai úszógyerek, aki a férfi mezőnyben semmit sem tudott felmutatni, ezért egy szép napon nőként ébredt, és a női mezőnyben megnyert mindent, kedvenc képem, ahogy áll büszkén egy verseny után, és a női úszódresszből kilóg a nemi szerve. Hát most ezekkel van tele a világ. Most jönnek az Elvirák.

Máthé Zsuzsa így ír az ügyről:

„Egy Elvira nevű férfi, aki magát jelenleg nőként defi­niálja, a Veszprémi Törvényszék minapi döntése szerint jogosult a Nők 40 kedvezményes nyugdíjkorkedvezményre. Nőként mondom: felháborító! Innentől kezdve a kórházak női osztályain is együtt leszünk Elvirával?!

A Nők 40 a női munkavállalókat azért privilegizálja, mert a nemzet fennmaradása miatt többletterheket viselnek: ha adatik nekik gyermek vagy gyermekek, azért, ha nem, azért, mert esetleg sokat küzdöttek érte, mégsem sikerült. De hogy valaki született férfiként evickélhessen át a másik nem térfelére, elfogadhatatlan – ráadásul fennáll a gyanú, hogy valaki e precedens után saját érdekei mentén teszi majd ezt.”

Tökéletes mondatok. Kötter Tamás még ennél is tökéletesebb:

„A Háttér Társaság ír honlapján a Veszprémi Törvényszék döntéséről, melyet követően a Fejér Vármegyei Kormányhivatal is elismerte: A transz nőknek is jár a »Nők 40« elnevezésű kedvezményes nyugdíjazási lehetőség. A bíróság ezzel a döntésével nem csak a természet, a biológia, az orvostudomány, de egyenesen a jogalkotó szándékával ment szembe! A jogalkotó a két nem közötti fizikai, fiziológiai különbségek, a gyermekvállalás stb. miatt pozitív diszkriminációban részesíti a gyengébbik nemet. Nem bemondásra, hanem a biológiai tények mentén. Ennek most vége. Van egy olyan érzésem, hogy ezzel tesztelik és egyben provokálják a rendszert és a társadalmat.”

Nekem pontosan ugyanez az érzésem.

S akkor ezen a ponton kell megjegyeznem, hogy a legfőbb provokátor ebben az ügyben az a veszprémi bíró, aki ezt az ítéletet meghozta. Akinek volt pofája ezt az ítéletet meghozni – hogy pontosabban fogalmazzunk. Volt pofája szembe menni a természettel, a biológiával, az orvostudománnyal, az isteni és a természeti törvényekkel, s a joggal, valamint, igen, a jogalkotó szándékával is. Ilyet pedig bíró nem tehet.

Még egy apróság a végére: ez a „nők negyvennel” nyugdíjba menő Elvira 2013-tól „nő” – és most tekintsünk el attól, hogy nem nő és soha nem is lesz az, mert nem lehet az, mert a természetet egyetlen liberális, identitás nélküli idió­ta sem tudja és fogja tudni megerőszakolni. Szóval 2013 óta „nő” az Elvira. Vagyis „nőként” ez idáig mindösszesen tízévnyi munkaviszonya van. Elvirácska szépen ledolgozik még egy harmincast, és utána majd meglátjuk, mi a teendő. Bár erről meg Rejtő jut eszembe, A három testőr Afrikában, amikor a nagy Levin Igoriban, a büntetőtáborban az alábbi párbeszédet folytatja egy légionáriussal:

„– Ember – mondta suttogva –, előfordulhat itt, hogy én marinírozott halszeletet kapjak Turbigo-módra kétfelé vágott tojással, egész kevés vörösborral párolva? És egész testé­ben reszketett. – Megpróbálhatom – felelte a katona vállat vonva. – Bár itt hülyék számára nincs diéta.” 

Elviránk számára ez lenne a legfőbb parancsolat: itt hülyék számára nincs diéta. Meg kedvezményes nyugdíj. S ugyanezt kellene érvényesíteni a veszprémi bírónál is: itt hülyék számára nincsen talár. Meg diéta se.

Ha kérhetem…

Borítókép: transznemű egyén utcai felvonulása (Fotó: Europress/AFP)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

A baloldal eldobta a zsidókat

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Kiszabadulhatunk a kalodából

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Célkeresztben az etnikai politizálás

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Megint csak a szív diadala

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.