Kultúránk lemorzsolódása az elcsatolt területeken az elmúlt évtizedekben döbbenetes méreteket öltött. A húsz évvel ezelőtti adatokhoz képest napjainkban a Felvidéken százezerrel, Erdélyben pedig kétszázezerrel kevesebb magyar él. A globalista ködösítésnek kiszolgáltatott nagyvilágnak tudnia kell, hogy ami nekünk itt a Kárpát-medencében drámai fejlemény, az a nemzeti kultúrákból táplálkozó egyetemes civilizációnak szintén hatalmas veszteség. Hogyan lehetne ezen az enyészettnek kitett állapoton javítani? Határmódosítási lehetőségek híján egyértelmű, hogy maximális jogokat biztosító autonómiával.
Szép példája ennek Dél-Tirol.
Míg a kisebbségi lét nagy problémáját jelenti az asszimiláció, a dél-tiroli németek lélekszáma folyamatosan nő. Sőt a tartomány időközben Európa egyik leggazdagabb régiója lett, az autonómia sikerének titkait pedig a világ számos pontján elemzik.
Ugyanakkor tény, hogy az 1971 novemberében a római parlament által megszavazott, a valódi kisebbségi területi autonómiát megteremtő úgynevezett második autonómiastatútum előtti másfél évtizedben dél-tiroli szabadságharcosok szabotázsakciók egész sorát követték el. E sorok írója azonban az emberéleteket veszélyeztető ténykedéseket eleve elvetve a figyelemfelkeltés békésebb formáját tartja kívánatosnak.
A 2019. november 19-i, mások mellett dél-tiroli előadók részvételével lebonyolított Trianonra válasz az önrendelkezés című csömöri konferenciánk legfőbb tanulsága: egy anyaországától elcsatolt területen élő nép is boldogulhat és virulhat, feltéve, ha sorsa fölött maga rendelkezik. A szülőhelyén kisebbségi sorba kényszerült, őshonos magyarság esetében azonban sajnos ez nem így van. Ezért
a velünk hosszú évszázadok óta egy födél alatt élő szlovák, kárpátukrán, román és szerb nép iránti nagyrabecsülésünk és őszinte tiszteletünk ellenére a leghatározottabban követeljük az elszakított magyar nemzettestek belső önrendelkezési jogának, valamint a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlés határozatának értelmében a magyar nemzet részét képező székely nép lakta Székelyföld államon belüli önkormányzásának a mihamarabbi biztosítását!
Azt a nemzeti önrendelkezést óhajtjuk, amelyet nemzetiségeink már a XIX. században igényeltek maguknak, s amelyről Woodrow Wilson amerikai elnök 1918 februárjában a következőképpen szólt:
„A nemzeti törekvéseket tiszteletben kell tartani, az embereket ma már csak saját beleegyezésükkel szabad uralni és irányítani. Az önrendelkezés nem puszta kifejezés, hanem egy kötelező cselekvési elv."
Elképzelésünk szerint követelésünket élőlánc formájában nyilvánítanánk ki 2024 szeptemberének egyik szombatján egy Hungária-napon. Ezt a napot a nemzetünk iránti öntudatos féltés és nem a melldöngető, a szomszéd népeket gyalázó nemzetieskedés jellemezné. Az embereket nem a revansvágy, hanem a római korból származó jogbölcselet terelné egybe: mindenkinek megadni, ami őt illeti (suum cuique tribuere). A Bácskát a Csallóközzel a Tiszántúl, Partium, Kárpátalja, Bodrogköz, Ipoly völgye érintésével összekötő élőlánc gondolata civil fogantatású, kormánytól, pártoktól független kezdeményezés. Megvalósításához számolnánk egyházaink erkölcsi támogatásával, a hívek seregével, a nemzettudat-hordozó szövetségek, közösségek, társaságok kapcsolatrendszereivel, a hazafias érzületű zenésztársadalom, hagyományőrző egyesületek, kórusok, dalárdák, néptánccsoportok, cserkészcsapatok, sportegyesületek és szurkológárdáik, civil szervezetek és iskolák aktív közreműködésével, cégek és tehetősebb egyének anyagi segítségével. Nemcsak a keresztény-konzervatív táborból várnánk az élőlánc alkotóit, hisz jól tudjuk, hogy baloldali nemzettársaink között is jócskán vannak a nemzet ügyét szívükön viselő honleányok és hazafiak. Meggyőződésünk, hogy tervünk a társadalmi megbékélést is szolgálná.
Valljuk, hogy amennyiben a félszegség posványából kitörve sikerülne célunkat valóra váltani, a százezrek kézfogásából fakadó katartikus élmény nemzetünknek a jövőben hosszú időn keresztül szolgálhatna lelki munícióul.
Mint ahogy a három balti népet is a 34 évvel ezelőtti, kétmillió embert megmozgató „balti lánc” tisztító ereje élteti mind a mai napig. Az öt ország magyar, illetve többségében magyarlakta településeit összekötő, közel 950 kilométeres (+ 50 kilométeres Csíkszereda–Székelyudvarhely) élőlánc képes lenne rádöbbenteni az információk hiányában tudatlan világot a szülőföldjén kisebbségbe kényszerített magyarság jogfosztott helyzetére. Mindez ösztönzőleg hatna az Európa Tanács kisebbségi jogi standardjának fokozatos beemelésére az Európai Unió jogrendjébe. Elvégre a nemzetközi jog az utóbbi évtizedekben rendre kiegészült.
„Ma már egyértelmű az a vélemény – amelyet Aureliu Cristescu román jogász is oszt –, hogy az önrendelkezési jog mint alapvető jogi norma kötelező jog, úgynevezett ius cogens” – mondta Eva Maria Barki bécsi ügyvédnő egy 2005-ös Nemzetőr-interjúban.
Hogy ennyi embert nem tudunk csatasorba állítani? Mi lenne, ha ezúttal nem a kishitűség, hanem az ókeresztény apologéta hajthatatlansága vezérelne minket: „hiszem, mert képtelenség”?! A derűlátást, jövőbe vetett hitet és a szomszédok iránti szeretetet sugárzó békés, nyugodt tömeg akár történelmet is írhatna.
A szerző a Gloria Victis Közhasznú Alapítvány elnöke
Borítókép: Ortisei városképe Dél-Tirolban (Fotó: Europress/AFP/Frank Fell )
