2009. november 19-én konferenciavendégek gyülekeztek egy Washington melletti előváros egyik jellegtelen irodaházában. Az épületre kívül semmi nem volt kiírva. A folyosón olyanok is feltűntek, mint Charles Gati politológus vagy Balogh S. Éva (2021-ben meghalt) nyugállományú blogger, a Yale Egyetem egyik kollégiumának valamikori dékánja. (Jelenlétüket elmentett e-mail-üzenetek is igazolják.) Az egynapos szimpózium témája Közép-Európa volt, a kinyomtatott program két felső sarkában szervezőként a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), valamint az amerikai külügyminisztérium hírszerzési és kutatási irodája szerepelt. (Gati felesége, Toby Gati ez utóbbinak a vezetője volt az 1990-es években, a Clinton-kormány idején.)
A tanácskozáson a magyarországi helyzet is szóba került, mégpedig abban a – mindenki számára nyilvánvaló – összefüggésben, hogy a Fidesz 2010-ben kormányra jut majd. Megvitatták a Jobbik és a Fidesz politikáját, valamint előbbi finanszírozási hátterét. Ekkoriban az amerikaiak már mindkét párt térnyerésétől tartottak, noha különböző okokból.
Miközben fenntartjuk régóta folytatott politikánkat, hogy nem állunk kapcsolatban a Jobbikkal, alaposan figyeljük majd, ahogy az európai parlamenti választási kampány tovább alakul a tavasszal
– jelentette Washingtonba egy 2009. február 2-án titkosított táviratban April Foley akkori budapesti nagykövet, aki Vona Gáborról szabályos portrét is felvázolt a washingtoni illetékeseknek. „Második reformkorról” még szó sem volt. (Schiff András alighanem szépen zongorázná a különbséget a párt akkori amerikai megítélése és Gyöngyösi Márton pártelnök mostani szédereztetése között a Zugligeti úti nagyköveti rezidencián. A Jobbikban ma már nem veszélyes tényezőt, hanem a balliberális ellenzék közé beszuszakolt hasznos idiótákat látnak a Szabadság téren.) A Jobbikot abban a későbbi táviratban is említik, amelyben Jeffrey Levine követségi ügyvivő tárgyalási pontokat is javasol Joe Biden akkori alelnöknek a Bajnai Gordon kormányfővel való 2009. december 4-i fehér házi találkozójára.
A Fidesztől persze még jobban tartottak és tartanak ma is.
Az Egyesült Államok és bizonyos európai uniós vezetők bírálójaként Orbán olyan vezető benyomását keltette, aki elég politikai és társadalmi támogatással bír ahhoz, hogy ne kelljen túl sokat aggódnia a kifinomultságon és színlelt hűséget fogadnia a nemzetközi közösségnek
– táviratozta haza a főnökeinek 2009. június 16-án (Nagy Imre és társai újratemetésének huszadik évfordulóján) Levine, feltűnő józansággal. Ugyanis egy táviratot nem a médiának szánnak: nem papolnak, nincs demokráciahablaty. Ma is ez a fő problémájuk Orbán Viktorral: nem engedelmeskedik. Az ügyvivő egyben kérte, a külügy továbbítsa a táviratot Jeff Hoveniernek, a nemzetbiztonsági tanács illetékesének. Hovenier a külügy hírszerzési irodájában, vagyis az említett „CIA-konferencia” társszervezőjénél is dolgozott.
E régi dolgokat most csak azért érdemes feleleveníteni, hogy jobban értelmezni tudjuk, mit jelent az, amikor – mint arról nemrég a Magyar Nemzet is beszámolt –
Robert Kennedy Jr. demokrata párti (esélytelen) elnökaspiráns, JFK unokaöccse arról beszélt, az Egyesült Államok nyíltan beavatkozik más országok közéletébe, illetve a CIA külföldi újságírókat is fizet a USAID fejlesztési ügynökségen keresztül. Larry Johnson volt CIA-elemző pedig ezt azzal toldotta meg: a tavalyi magyarországi választásokon nemhogy a CIA, de az amerikai külügy is az Orbán-kormány megbuktatását próbálta elérni.
Az internetes kommentekbe beleolvasva látható, egyesek túlzónak vagy konteós gondolatmenetnek tartják, hogy a nagy CIA a kis Magyarországgal foglalkozzon. Természetesen a több tízezer főt foglalkoztató „cégnek” megvannak a globális feladatai, amelyek között hazánk alighanem kis részesedéssel, de méreténél azért mégis nagyobb jelentőséggel szerepel (hiszen Orbán példája másutt is ragadós lehet). Az ilyen-olyan szervek amúgy is szépen beosztják egymás között a „befolyásolási teendőket”, hogy – ha végső soron letagadhatatlanok is – minél kevésbé legyenek feltűnőek.
A magyarországi baloldalnak guruló dollárok a jéghegy csúcsát jelentik. Ennél szélesebb körű befolyásolási kísérletekről van szó a társadalomban és a médiában. CIA, külügy, USAID, Soros vagy Action for Democracy (A4D) – a mi szempontunkból egyre megy, ki hogyan könyveli le Amerikában a pénzt, illetve miként osztják fel a feladatot.
(Hallani lehetett: nem minden Soros-pénz Sorosé, csúsztatnak közé amerikai kormányforrást is.) Minden ilyen esetben a befolyásszerzés a lényeg.
Viszont nem 1945-öt írunk, valamiféle fiktív amerikai megszállási övezetben, hogy aktatáskában kelljen átadni a dollárkötegeket egy pesti pártházban. Törekszenek a kifinomultabb megoldásokra. Az elmúlt egy évben David Pressman budapesti nagykövet eddigi legfontosabb vendége a korábbi főnöke, Samantha Power, a USAID vezetője volt. Látogatását a „civil társadalom” és a „demokrácia” jelszavaira fűzték fel. Magyarul: meg akarják erősíteni az ellenzék mögött álló társadalmi csoportokat és médiát.
A Telex „akadémiája” mintegy háromszázmillió forintot kap, saját honlapjuk szerint „az amerikai DRL hivataltól”. Ez a hivatal az amerikai külügy része. Power (nomen est omen) budapesti útja bizarr megvilágításba helyezi Ronald Reagan megfogalmazását: a lehető legrosszabb, ha ezt hallja az ember: „Az amerikai kormánytól vagyok, és segíteni jöttem…”
A Korányi Dávid nevével fémjelzett és a magyar pártfinanszírozási botrányban nyakig érintett A4D hangsúlyozza, hogy nem pártokat és nem kormánypénzből támogat. Most például azzal altatnak, hogy Tóta W. Árpád újságíró új gyereklapja az egyik támogatott. Csak éppen nem mind hiszünk az esti mesékben. Az A4D tanácsadó testületében olyanok ülnek, mint „konferenciás” Gati, Kati Marton tévés személyiség és közíró, Richard Holbrooke demokrata párti sztárdiplomata özvegye, Evelyn Farkas (mennyi magyar név!) nemzetbiztonsági szakértő, Barack Obama egykori államtitkár-helyettese. Ott van Francis Fukuyama ideológus is, aki már bő harminc éve kijelentette, hogy a liberalizmus győzött a történelemben, de addig most már nem akar meghalni, amíg tényleg nem győz. Szépen festenek „civilben”.
Az A4D most a változatosság kedvéért az októberi lengyel választásokon akar kormányt buktatni. Persze a demokrácia nevében: érted jövünk, lengyel, nem ellened!
„Ügynökökön” sem feltétlenül a kémfilmekben látott alakokat kell érteni, noha az élet időnként mulatságos helyzeteket teremt. 2008-ban elnéző mosollyal fogadtam családtagom felvetését, hogy az egyik washingtoni ebédvendégünk (ismerős hozta az ismerőseként) vajon nem titkosszolga-e. – Hiszen olyan kisportolt! – tette hozzá magyarázatként a rokon. Vendégünk ma médiaszereplő mint egykori nemzetbiztonsági tiszt. Aki járt már huzamosabb kiküldetésben, beleütközhetett olyanokba, akik nem szoktak bemutatkozni, vagy legalábbis az igazság nem minden részletét kibontva. Az ilyen egyoldalú ismeretségek operatív kapcsolatfelvételek. Egy washingtoni ismerős akkor fújt magának riadót, amikor rájött, hogy valójában egy diákhálózatot szerveztetnének meg vele, ki tudja, milyen rejtett céllal.
A Biden-kormány a külföldre nézve is veszélyes precedenst lát abban, hogy a magyar választók újra és újra bizalmat szavaznak a szuverenista Orbán-kormánynak. Ez sérti az európai érdekeit. A balliberális ellenzék kétmilliós szavazótáborát nemcsak nagyobbnak, de összetartóbbnak is akarják látni 2026-ra az ellenzék holdudvarában lévő csoportok és média megerősítésével.
Az efféle „demokráciateremtés” serény díszletmunkásai között olyanok is elvegyülhetnek, akiknek talán nincs harminckét nevük, mint Ságvárinak volt, de azért nem is csak egy van nekik.
Borítókép: David Pressman budapesti amerikai nagykövet a 28. Budapest Pride-on (Fotó: Teknős Miklós)
