Magyarország kormánya a 2010-es évek második felétől hozzáfogott a Magyar Honvédség átfogó fejlesztéséhez, hogy a haderő a közép-európai térség ütőképes hadseregévé váljon. A program nemcsak a fegyverzet, felszerelés modernizálását és a hatékonyabb szervezeti felépítés kialakítását célozta meg, hanem a magyar katonai hagyományokban gyökerező harci szellemet is növelni kívánta.
A magyar hadtörténelemben sok évszázad eseményeihez, példaadó személyeihez nyúlhatunk vissza. Leginkább természetesen azokra a periódusokra vagyunk büszkék, amikor az idegen igát akarta lerázni a magyar: a Thököly-, a Rákóczi- vagy az 1848–49-es szabadságharcra. Botorság lenne azonban olyan magyar hadvezérekről tudomást sem venni, akik példának okáért a Habsburg-uralkodók alattvalójaként csillogtatták erényeiket. Hadikról épp most készült film, mégsem kérdezi senki, hogy mit keresett Berlinben…
A honvédelmi tárca vezetése a honvédség alakulatainak és laktanyáinak részben már befejeződött, részben pedig még folyamatban lévő névváltoztatásainál, illetve az új névadományozásoknál pont azt a kizárólagosságot szerette volna és szeretné elkerülni, ami az 1945–1990 közötti gyakorlatra volt jellemző, a kommunista ideológia „a múltat végképp eltörölni” szlogenjének értelmében.
Az elnevezéseknek emellett – lehetőség szerint – kapcsolódniuk kell az adott alakulathoz, fegyvernemhez vagy éppen a haderő egészéhez köthető hőseinkhez.
Hazánkban a laktanyákat kezdetben az uralkodóház tagjairól nevezték el, esetleg szintén a birodalom érdekeiért küzdő nagy hadvezérekről. Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlását és az ismét független Magyarország létrejöttét követően egészen 1945-ig az volt a jellemző gyakorlat, hogy részben megmaradtak a Habsburg-ház legfontosabb személyeiről elnevezett objektumok nevei, részben pedig felvették az akkori államfő, Horthy Miklós, valamint jelentős magyar történelmi személyek, legtöbbször katonák, illetve olyan királyaink neveit, akik egyben hadvezérek is voltak.
Először 1919-ben fordult elő – igaz, csak a Tanácsköztársaság rövid időszakára –, hogy egy adott ideológia, akkor a bolsevik lett meghatározó a laktanyanevek választása szempontjából is. Ehhez a gyakorlathoz akkor tértek vissza, amikor a magyar nemzet nyakára újból idegen hatalom telepedett. A honvédelmi miniszter 1945. május 8-i körrendelete meghatározta, hogy a német, illetve fasiszta eredetű honvédségi épületek elnevezése azonnali hatállyal változzék meg. Ekkor még sok, a magyar történelem kiemelkedő katonahőse maradhatott, lehetett névadó, mint például Árpád vezér, Toldi Miklós, Szent László vagy Mátyás király.
A teljes paradigmaváltás a szovjetizálás sikeres végrehajtása során történt meg. A Magyar Néphadsereg korszakában legtöbbször olyan személyekről nevezték el a laktanyákat, akiket a kommunista rendszer „haladónak” minősített.
A választáskor másodlagos szempont volt a katonai múlt és a harctéri teljesítmény. A szabadságharcos elődök élvezték a legnagyobb előnyt, így az országban hamarosan tucatjával lettek a Kossuthról, Petőfiről, Dózsa Györgyről elnevezett katonai építmények. Az 1960-as, 1970-es, 1980-as években aztán az „ellenforradalom” áldozatai, leverői is bekerültek a névadók társaságába, csak elvétve maradhatott meg egy-egy Zrínyi vagy Hunyadi.
1990 után csak annyi változás történt, hogy a hagyományos nemzeteszmétől vállalhatatlanul idegen kommunisták nevei lekerültek az objektumok kapui fölül. Ugyanakkor a régi helyébe nem lépett új koncepció. Ez látszik a fantáziátlan Kossuth, Petőfi elnevezésekben, s abban is, hogy bizonyos belső okmányokban még 33 évvel az egypártrendszer megszűnése után is olyan neveket olvashatunk, mint Szalvay Mihály vagy Landler Jenő. Az új laktanya-elnevezésekben is tervszerűtlenséget, helyenként a történelmi megalapozottság, a szakmai előkészítés hiányát lehetett tapasztalni. Pozitívumként könyvelhető el, hogy egy logisztikai alakulat kaszárnyáján megjelent báró Hazai Samu honvédelmi miniszter neve, akire korábban gondolni sem lehetett
Most lehetőség nyílik arra is, hogy az 1945 és 1990 között politikai okokból, a rendszerváltozás után pedig ismerethiányból vagy közömbösségből, netán továbbra is politikai jellegű megfontolások miatt nem „használt” neveket hozzunk a laktanyák átnevezése által a köztudatba.
A volt Petőfi-laktanya és Petőfi
Budapest, de bátran állíthatjuk, az ország egyik legszebb, ma is álló laktanyája a Budaörsi út mentén helyezkedik el. A kaszárnya építését 1916-ban fejezték be, és 1917-től 1945-ig IV. Károly király nevét viselte.
A jelenlegi laktanyanév megváltoztatása mindenképpen indokolt, hiszen Petőfi Sándort ugyan nemzetünk legnagyobbjai között tartjuk számon, amíg csak magyar ember él a földön, de a szabadságharc lánglelkű költőjének katonai vonatkozásai kifejezetten gyengék.
Egyfelől, bár önkéntesként lépett a császári és királyi hadseregbe 1839-ben, általános testi gyengesége, fizikai terhelhetőségének rendkívül korlátozott mivolta miatt 1841-ben végül el kellett bocsátani. A szabadságharc idején ugyan ismét jelentkezett szolgálatra, azonban makacssága, önfejűsége, feletteseivel szemben való engedetlensége nem tették mintakatonává.
Mészáros Lázár hadügyminiszterrel való összekülönbözése miatt lemondott századosi rendfokozatáról. Később Bemhez került, aki saját seregében őrnaggyá nevezte ki, megtette segédtisztjéül a szinte fiaként szeretett fiatalembert, a harctértől azonban igyekezett távol tartani. A legendás tábornok egy darabig tartotta hátát az elöljárókkal való ütközései és fegyelmi vétségei miatt, végül azonban Petőfi távozott a honvédseregből, rendfokozatáról ismételten lemondva. Petőfi Sándorról utcák, terek, közintézmények ezreit nevezték el az országban és határainkon túl is, kultusza tökéletesen biztosított.
Mivel a laktanya átnevezésénél a legnagyobb mértékben figyelembe akartuk venni a hagyományokat, kézenfekvőnek tűnhetett volna az eredeti állapot visszaállítása. IV. Károly jámbor ember, hívő katolikus, példás férj és édesapa, a mielőbbi béke munkálója volt az I. világháború idején. Uralkodóként, közszereplőként azonban nem volt karizmatikus figura, két visszatérési kísérlete megosztotta a közvéleményt, és katonaként sem jöhetett tekintetbe.
