Egyensúlyozás Kelet és Nyugat közt

A digitális innováció területén Közép-Európa jól áll: az 5G-s távközlési hálózatok fejlesztése, a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek és a kiberbiztonsági kezdeményezések egyaránt támogató otthonra találtak a régióban. A technológiai eszközök megjelenése a világ ezen szegletének nemzetei számára kulcsfontosságú eleme annak, hogy az egykori szovjet Varsói Szerződés szatellitállamaiból az európai kontinens digitális jövőjének mozgatórugóivá váljanak.

Magyarország ráadásul a kontinens technológiai fejlődésének irányadója lett az elmúlt években. Az olyan intézetek kutatási és fejlesztési erőfeszítései, mint amilyen a ZalaZone Technológiai Park, a Huawei Pátyon található európai ellátó központja vagy akár az olyan új logisztikai infrastruktúra, mint amilyen az „új selyemút nyugati kapujaként” működő, Fényeslitkénél található East–West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt., gyors ütemben fejlődő Magyarországot eredményezett.

Kicsit északabbra Lengyelország az, amely a technológiai fejlődés egyre növekvő központjaként kelti fel a világ figyelmét. A rengeteg természeti szépségéről ismert Podlaskie nevű északnyugati régió külön elismerést érdemel technológiai képességeiért. A robotika, az augmentált valóság és a mesterséges intelligencia mind hasznosnak bizonyult az olyan területeken, mint az orvosi technológia és a gyógyszeripar, mégpedig olyan jelentős cégeken keresztül, mint a ChM nevű orvosi műszerbolt, a Medgal eszközgyártó és a Lengyelország leggyorsabban növekvő vállalatának számító TenderHut Csoport. A régió ráadásul ma már több mint tízezer embert foglalkoztat az IT-szektorban. Azonban újszerű kihívások is megjelennek, ezek közül pedig a lista élén egyértelműen a kiberbiztonság és az ezzel együtt járó, a szövetségeseket is érintő kérdések állnak. És ez az a terület, amivel Magyarország is nemrég kezdett komolyan foglalkozni.

Magyarországnak az 5G-hálózatok és a mesterségesintelligencia-alkalmazások terén elért előrelépésének jelentős része a Kínával létrehozott és fenntartott gazdasági és technológiai kapcsolatoknak köszönhető. De míg Magyarország gazdasági partnert lát a távol-keleti óriásban, addig Európa más országai – és az Egyesült Államok – biztonsági kockázatot látnak Kínában.

A Kína és a NATO közötti növekvő feszültség ráadásul azt eredményezte, hogy a kínai hadsereggel és hírszerző szolgálatokkal kapcsolatban álló Huawei kikerült az uniós tagországok kommunikációs hálózataiból és más kritikus infrastruktúrájából. Magyarország azonban eltért ettől a trendtől, amelyet például Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter „gazdasági öngyilkosságnak” minősített, s amellett érvelt, hogy Kína nem jelent biztonsági kockázatot.

Ez a kérdés azonban Magyarország szövetséges nemzeteinek biztonsági tisztviselőit is érinti:

a Danube Institute gondozásában egy, a közelmúltban megjelent tanulmányomban is amellett érveltem, hogy a fenti szempontok egyik legnagyobb kockázata nem is feltétlenül Magyarország saját infrastruktúráját érinti, hanem sokkal inkább a biztonsági szövetségeseit. A veszélyt ugyanis az jelentheti, ha az amerikai és európai biztonsági vezetők, valamint a NATO-hoz hasonló közös platformok „sebezhetőségként” értékelik Magyarország szoros kapcsolatát Kínával.

Ha egy ilyen értékelés megtörténne, Magyarország elhidegülhetne védelmi partnereitől, az ukrajnai háború miatt pedig az időzítés rosszabb nem is lehetne.

Magyarországnak és Lengyelországnak azonban már megvannak a szükséges alapjai az ilyesfajta kérdések kezeléséhez. 2023 végén ugyanis mindkét nemzetállam részt vett a NATO éves kiberbiztonsági gyakorlatán, és éppen ezek azok a platformok, amelyek biztosítják Magyarországnak és más közép-európai országoknak azt a képzést, és ami még fontosabb, azt a nemzetek közötti affinitásépítést, amely ahhoz szükséges, hogy a biztonsági szövetség erős maradjon a kiberképességek fejlesztése során. De ennél még többre van szükség egy nemzet védelméhez:

míg Magyarország és Lengyelország a NATO-tagsága révén biztosítja reakciós képességeinek erősségét, a kiberügyek gyorsan fejlődő világa és a velük járó veszélyek proaktív megközelítést igényelnek a nemzeti infrastruktúra esetleges sebezhetőségeinek elkerülése érdekében. Budapest ebben élen jár, s már meg is kezdte ennek megvalósítását.

Az energiaszektor például egyike azon iparágaknak, ahol a digitalizáció egyszerre kínál magas kockázatot és magas hasznot. Az olyan technológiák, mint a mesterséges intelligencia és az intelligens olvasóprogramok az energia hatékonyabb felhasználását teszik lehetővé – erre pedig nagy szükség van. Ugyanakkor a szabotázs és a manipuláció veszélye is nő a kiberalapú ellenőrző rendszerek bevezetésével. A paksi atomerőmű például, amelyet az orosz állami nukleáris vállalat, a Roszatom épített, éppen egy ilyen biztonsági tehernek tűnik. A nemzetközi aggodalmak különösen erősek voltak az erőmű második szakaszával kapcsolatban, s mivel Oroszország és az Európai Unió között ellenséges a hangulat az ukrajnai háború miatt, felmerült, hogy Moszkva ellenséges célokra használja pozícióját az erőmű felépítésében és fenntartásában. Ám a magyar kormány jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy válaszokat adjon a baljós forgatókönyvekre.

A biztonsági aggályok megoldása érdekében Budapest megállapodott a francia tulajdonú Framatome atomenergetikai céggel a Paks II reaktorainak működtetéséhez szükséges vezérlőrendszerek biztosításáról, ezzel semmissé téve az orosz szabotázs vagy manipuláció veszélyét. Ezzel a lépéssel Magyarország meg tudta őrizni energetikai kapcsolatát Moszkvával, de egyúttal képes volt kezelni nyugati partnereinek biztonsági aggályait is. Ez egy olyan stratégia, amelyre valószínűleg bőven látunk még példát a következő években.

Abban is igaza volt Szijjártó Péternek, hogy a Kínától való teljes leválás összességében több kárt okozna, mint hasznot a magyar és az európai gazdaságnak. A kapcsolat azonban nyilvánvaló kockázatokat is rejt Magyarország és Európa számára. A társadalom gyors digitalizálása például számos sebezhetőséget tár fel olyan kérdésekben, mint az adatbiztonság és a kritikus infrastruktúrák, például a távközlési és az energiarendszerek integritása. Európa kiberbiztonságának márpedig épp az az egyik legkritikusabb problémája, hogy nincs egy olyan szabványos stratégia, amely biztosítaná a kontinens összekapcsolt hálózatainak védelmét. Bár a NATO-hoz hasonló platformok léteznek a fenyegetések elleni koalíció biztosítására, még mindig nem valósult meg egy szabványos stratégia Európa kritikus infrastruktúrájának védelme érdekében.

Magyarország és Közép-Európa egyedülálló helyzetben van ahhoz, hogy vezető szerepet töltsön be ebben a vitában. A kiberfejlesztésbe történő befektetések elsődleges kedvezményezettjeként és a tehetségek központjaként ugyanis Közép-Európa rendelkezik mind a befolyással, mind a szükséges ismeretekkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Európa erre irányuló politikáját megalapozott szakértelemmel vezérelje. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ellenség azonosítása helyett sokkal inkább a kritikus eszközök védelmére kell összpontosítani.

A biztonsági intézkedéseknek és az arra irányuló politikai stratégiáknak nem feltétlenül egy másik nemzet ellen kell irányulniuk, hanem meg kell védeniük azt, ami fontos. Magyarország a Paks II atomreaktorokkal kapcsolatos intézkedéseivel bizonyította erre való képességét és hozzáértését. Az óvatosság pedig azt diktálja, hogy ezeket az erőfeszítéseket a magyar gazdaság és társadalom más ágazataira is kiterjessze.

Ahogy Andrássy Gyula korábbi magyar miniszterelnök egykor bölcsen kijelentette:

Mindig jobb biztosnak lenni abban, hogy nem érhet bántódás, mint azt feltételezni, hogy senki sem akar ártani nekünk.

A keleti és a nyugati hatalmak befolyása közötti egyensúlyozás hosszú történelmével felvértezett Közép-Európa pedig mind politikailag, mind technikailag fel van készülve arra, hogy ebben vezető szerepet játsszon.