Ez a kérdés azonban Magyarország szövetséges nemzeteinek biztonsági tisztviselőit is érinti:
a Danube Institute gondozásában egy, a közelmúltban megjelent tanulmányomban is amellett érveltem, hogy a fenti szempontok egyik legnagyobb kockázata nem is feltétlenül Magyarország saját infrastruktúráját érinti, hanem sokkal inkább a biztonsági szövetségeseit. A veszélyt ugyanis az jelentheti, ha az amerikai és európai biztonsági vezetők, valamint a NATO-hoz hasonló közös platformok „sebezhetőségként” értékelik Magyarország szoros kapcsolatát Kínával.
Ha egy ilyen értékelés megtörténne, Magyarország elhidegülhetne védelmi partnereitől, az ukrajnai háború miatt pedig az időzítés rosszabb nem is lehetne.
Magyarországnak és Lengyelországnak azonban már megvannak a szükséges alapjai az ilyesfajta kérdések kezeléséhez. 2023 végén ugyanis mindkét nemzetállam részt vett a NATO éves kiberbiztonsági gyakorlatán, és éppen ezek azok a platformok, amelyek biztosítják Magyarországnak és más közép-európai országoknak azt a képzést, és ami még fontosabb, azt a nemzetek közötti affinitásépítést, amely ahhoz szükséges, hogy a biztonsági szövetség erős maradjon a kiberképességek fejlesztése során. De ennél még többre van szükség egy nemzet védelméhez:
míg Magyarország és Lengyelország a NATO-tagsága révén biztosítja reakciós képességeinek erősségét, a kiberügyek gyorsan fejlődő világa és a velük járó veszélyek proaktív megközelítést igényelnek a nemzeti infrastruktúra esetleges sebezhetőségeinek elkerülése érdekében. Budapest ebben élen jár, s már meg is kezdte ennek megvalósítását.
Az energiaszektor például egyike azon iparágaknak, ahol a digitalizáció egyszerre kínál magas kockázatot és magas hasznot. Az olyan technológiák, mint a mesterséges intelligencia és az intelligens olvasóprogramok az energia hatékonyabb felhasználását teszik lehetővé – erre pedig nagy szükség van. Ugyanakkor a szabotázs és a manipuláció veszélye is nő a kiberalapú ellenőrző rendszerek bevezetésével. A paksi atomerőmű például, amelyet az orosz állami nukleáris vállalat, a Roszatom épített, éppen egy ilyen biztonsági tehernek tűnik. A nemzetközi aggodalmak különösen erősek voltak az erőmű második szakaszával kapcsolatban, s mivel Oroszország és az Európai Unió között ellenséges a hangulat az ukrajnai háború miatt, felmerült, hogy Moszkva ellenséges célokra használja pozícióját az erőmű felépítésében és fenntartásában. Ám a magyar kormány jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy válaszokat adjon a baljós forgatókönyvekre.
A biztonsági aggályok megoldása érdekében Budapest megállapodott a francia tulajdonú Framatome atomenergetikai céggel a Paks II reaktorainak működtetéséhez szükséges vezérlőrendszerek biztosításáról, ezzel semmissé téve az orosz szabotázs vagy manipuláció veszélyét. Ezzel a lépéssel Magyarország meg tudta őrizni energetikai kapcsolatát Moszkvával, de egyúttal képes volt kezelni nyugati partnereinek biztonsági aggályait is. Ez egy olyan stratégia, amelyre valószínűleg bőven látunk még példát a következő években.
Abban is igaza volt Szijjártó Péternek, hogy a Kínától való teljes leválás összességében több kárt okozna, mint hasznot a magyar és az európai gazdaságnak. A kapcsolat azonban nyilvánvaló kockázatokat is rejt Magyarország és Európa számára. A társadalom gyors digitalizálása például számos sebezhetőséget tár fel olyan kérdésekben, mint az adatbiztonság és a kritikus infrastruktúrák, például a távközlési és az energiarendszerek integritása. Európa kiberbiztonságának márpedig épp az az egyik legkritikusabb problémája, hogy nincs egy olyan szabványos stratégia, amely biztosítaná a kontinens összekapcsolt hálózatainak védelmét. Bár a NATO-hoz hasonló platformok léteznek a fenyegetések elleni koalíció biztosítására, még mindig nem valósult meg egy szabványos stratégia Európa kritikus infrastruktúrájának védelme érdekében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!