„Miközben magassarkús, balettcipős férfiak vonulnak a divatbemutató kifutóján, az M4 kommentátora azt mondta: »Hát igen. A sokszínűség, az európai elfogadás a témája ennek a szekciónak.« De aztán észrevette magát, és azzal mentette a helyzetet: »a delegációk is sokszínűek«.”

„Észrevette magát” – remélem, érti mindenki…

Ugyanez a nehezen elviselhető mitugrász aztán így folytatta:

„A több mint 10 perces Eurovíziós Dalfesztivál kicsit megfeküdte a köztévé riportereinek a gyomrát. Voltak pillanatok, amikor alighanem megszakították volna egyperces híradóval. Egyikük jelezte is, hogy inkább a magyar csapatot kellett volna hosszabban mutatni.”

Ej, ezek a fránya köztévések! Pedig micsoda csodálatos buli volt az! Kezdtünk egy szőke nővel, aki aztán megfordult, és kiderült, hogy egy szőke szakállas „férfi”, aki idegbeteg módjára rángatózott és „énekelt” valami sz…rt.

Amúgy mindenki idegbeteg módjára rángatózott és „énekelt” valami sz…rt.

Mindezt a másik ugyanolyan 444-es, bizonyos Rényi Pál Dániel – igen, az a Rényi család! – így kommentálta:

„Elég nagy a buli Párizsban. Lementek a csapathajók, beesteledett, egészen vad árnyalatokat vett fel Párizs. És hatalmas buli kezdődött: kilencvenes évek eurovíziós hangulata, transz előadók, vad performansz, Feed from Desire, Be My Lover, Megamix, az M4 szakkommentátora nehezen és helyenként nem is szívesen követte az eseményeket.”

Pedig jó lett volna, ha szívesen követik, mert még hátravan a fő attrakció. Mert egyszer csak megjelenik egy kékre mázolt törpe (Dionüszosz?), és ő is „énekelni” kezd egy tálban fekve, gyümölcsök között, ugyanis, mint kiderül, ő maga az utolsó vacsora fő fogása.

Transzvesztiták, drag queenek, ratyik Jézus utolsó vacsoráján, s a főétek egy kékre festett törpe szintúgy kilógó nemi szervvel.

Vásárhelyi Mária meg ettől érezte magát európai polgárnak. Így írt:

„Az állami propagandamédia tudósítóinak alig leplezhető, kétségbeesett zavara volt a bonus track az olimpiai megnyitón! Bár igyekeztek elhallgatni, hogy az ünnep a humanizmus, a sokszinűség, a tolerancia, a szabadság, a szolidaritás, a természet szeretete és megóvása eszméi köré fonódott, a látvány önmagáért beszélt. A műsorvezetők meg csak hebegtek-hápogtak, próbáltak méltatlankodni és sértődötten cikizni mindent, de alapvetően ők voltak cikik. De nagyon. Mi pedig végignézhettük, hogy merre jár a modernitás, a progresszió, a kreativitás, az önirónia, a humanitás világa, aztán akinek volt kedve, egy pillanatra átkapcsolhatott Tusványosra, hogy kijózanodjon. Én inkább az Eurosportra kapcsoltam át, hogy legalább erre a rövid időre európai polgárnak érezhessem magam.”

Talán a kilógó nemi szervek, ki tudja…

Amúgy pedig, annyira mindent elmond, hogy kik lelkendeztek. A 444, a Vásárhelyi, meg a Lukácsi Katika. Ő így:

„Ma a keresztény egyházak még megmaradt, vagy csak zsörtölődni felhorgadó tagjai szörnyülködnek azon, hogy miként jelenítették meg az Olimpia megnyitóján az utolsó vacsora jelenetét. Jézus győzelme ez is, mert ezt a jelenetet választották ki, nem más vallások más jeleneteit. Sokkal könnyebben szólítható meg az, aki viszonyul valahogy, mint aki teljesen közömbös vagy egyáltalán nem emlékezik. Így legalább az emberek gondolni fognak a kereszténységre. Ahogy azt egyszer Sztevanovity Dusán a gyönyörű Gondolj rám című dalban írta: »gondolj rám…, mikor erény lesz már nem gondolni rám.« A párizsi rendezvényszervezők és kreatívok nem tartották erénynek nem gondolni rá.” 

Így aztán maradtunk mi, keresztények.

És ezek magyarázzák el nekünk, mi a lényeg. Végül pedig megérkezik – mert meg kell érkeznie – Perintfalvi Rita, rá teljesen felesleges bármilyen jelzőt aggatni, nála a név a jelző:

„Miről szól az utolsó vacsora története? Arról, hogy a Mester búcsút vesz a tanítványaitól, akiket egyúttal a barátainak is tekint. Búcsút vesz, mert tudja, hogy meg kell halnia, meg kell halnia azért, hogy nekik életük legyen. Ahogy ő mondta: »Senkinek nem lehet nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért«. Ő megtette. Ezek a szakállas nők, drag queenek, kövér emberek – te jó ég, mintha már ez is bűn lenne! – szerintem csak azt szerették volna elmondani a világnak, hogy ők is ott szeretnének ülni a Mester asztalánál. Ők is csak azt szeretnék, hogy nekik is életük legyen. Ők is csak azt szeretnék, hogy rájuk is emberként tekintsenek. Hogy ez sérti a Mestert? Miért sértené? Hiszen ő is egy forradalmár volt! A radikális szeretet forradalmára, aki megpróbálta megtanítani az emberiségnek azt, hogy olyan társadalmat építsen fel maga köré, amelyben nincsen többé »görög meg zsidó«, nincsen »nő meg férfi«, nincsen »rabszolga meg szabad«. Mert mindenki egyenlő. Ergo még a drag queen is ember. Szóval lehet jönni azzal Orbán Viktornak Posványoson, hogy ez botrány és provokáció. És lehet Alaptörvénybe írni azt is, hogy az »anya nő, az apa meg férfi«. Lehet a kereszténységet politikai hatalomszerzés végett prostituálni. Persze lehet. Csak azt nem merjétek mondani, hogy van bármi fogalmatok a szeretet forradalmáról, amit a Mester hirdetett!”

Ó, hát persze, a „Mester” pont ezt hirdette. Ezt és így. Erről és éppen erről szól Jézus minden tanítása, erről szól a Biblia, ez a kereszténység lényege és veleje, és ezt onnan lehet tudni, hogy a Perintfalvi mondja, meg a Lukácsi mondja, a Vásárhelyinek meg tetszik.

Quasimodo ma már nem takargatja rút, fertelmes arcát, púpját, nem zavarja, hogy torzszülött, ellenkezőleg. Quasimodo ma büszkén lemászik a Notre-Dame tornyának homályából, és beletolja rút pofáját, púpját, egész ocsmány lényét Esmeralda és a világ képébe, s azt üvölti, hogy „szeressetek!” – így fosztva meg mindenkit attól a lehetőségtől, hogy észrevegyük, van benne szerethető. De Quasimodo itt a legkevesebb, ő ugyanis nem tehet semmiről. 

És igen, kérdezzük meg ezredszer is: hol van ennek a vége? Most, amikor azzal példálóztam, hogy nemrégiben Berlinben magukat kutyának képzelő nem tudom mik tüntettek kutyajelmezben és követelték a jogaikat, a telexes kis mindent tudó korunk hőse fölényeskedve kijavított, hogy de hát azok nem is kutyának képzelték magukat, ők csak valami fétispartin vettek részt, már ha jól értem, afféle kutyafétispartin. Ja, így mindjárt más! Tényleg! Fel is rémlik most a volt amerikai atomenergetikai államtitkár, róla lehetett látni ilyesféle képeket, amint nőnek öltözve, kisminkelve, tűsarkúban (ez egy „férfi”!) pórázon tartotta maga előtt a kiskutyáit, három vagy négy kutyának maszkírozott fehérjehalmazt, akik természetesen „kankutyák” voltak, és akkor tessék tovább gondolni, mit csinálnak ezek este, otthon, a négy fal között. Ja, hát így tényleg minden rendben van, hát mi lehetne természetesebb, szebb, emberibb annál, mint hogy a ratyik kutyának maszkírozott ratyikat hágnak, nyilván ez Jézus eredeti szándéka és akarata, ez a kereszténység veleje, lényege, csodája.

A Perintfalvi – meg a Lukácsi-féle „keresztényeké”. 

„A szépség egy rejtekhely. A rejtőzés lényeges a szépségben. Az átlátható nem fér meg a szépséggel. Az átlátható szépség oximoron. A szépség szükségképpen látszás. Homályosság van benne.”

Byung-Chul Han írja ezt a Szép megmentése című esszéjében, és jól írja. S ebből egyenesen következik, hogy az ocsmány és a rút ezzel szemben harsog és a képedbe tolakszik, s rá akar venni, hogy szépnek nevezd.

„Leplében, burkában, rejtőzködésében szép a tárgy. A szép tárgy csak burkában marad az. Kitárva »végtelenül jelentéktelenné« válik. Szépnek lenni alapvetően annyi, mint leplezve lenni. […] A leplezés a szöveget is erotikussá teszi. Isten, mondja Szent Ágoston, szándékosan homályosítja el a Szentírást, metaforákkal, »képi köntössel«, hogy a vágyakozás tárgyává tegye. A metaforákból készült szép köntös erotikussá teszi az írást. A köntös ugyanúgy lényeges az írásnak, mint a szépségnek. A leplezés technikája a hermeneutikát erotikává változtatja. Fokozza a szöveg örömét, és az olvasásból szerelmi aktust csinál.”

Szintén a dél-koreai filozófus szavai ezek. Hát a párizsi olimpia megnyitója nagyon gondosan ügyelt arra, nehogy legyen benne egy szemernyi leplezettség, rejtőzködés, metafora, képi köntös. Durr bele, ocsmányság legyen, az a jó, hiszen „ez Franciaország”, ez a Nyugat.

„A profanizálás a ritualitás és szakralitás megszüntetéseként megy végbe. Ma egyre inkább eltűnnek a rituális terek és cselekvések. A világ meztelenebbé és obszcénabbá válik. Bataille »szent erotikája« még rituális érintkezést jelenít meg. Rituális ünnepek és játékok tartoznak hozzá elkülönített terekként, az elkülönítés tereiként. A szerelem, amely ma már csupán melegség, intimitás és kellemes izgalom lehet, a szent erotika pusztulására utal. Az erotikus csábítás is, amelyet a pornó teljesen kiiktat, színpadszerű illúziókkal és látszatokkal játszik.”

Igen, ez is ő, de már az Erósz haldoklásából. S igen, a rituális és a szakrális megszüntetése, kiiktatása a cél, ezért kenik össze önmagukkal ezek az ocsmányak és undorítóak Jézust, a Bibliát és a kereszténységet, és ezért magyarázzák ezt meg a sátánista gazemberek.

Ez Franciaország.

S közben fordítva húzzák fel az olimpiai lobogót, Észak-Koreának mutatják be Dél-Koreát, rossz, igénytelen a szállás, lehetetlen a közlekedés, ehetetlen az étel, már ha van, a magyar férfi-kézilabdacsapatnak például nem jutott vacsora, az olimpiai úszómedence nem olimpiai úszómedence, mert nem szabványos, viszont a Szajnában nem lehet úszni, a triatlonosok versenyét ezért már el is halasztották, s amikor egy sérült magyar sportoló szombaton repült haza az egyik magyar orvossal, a fekete biztonságiak lerángatták róla az orvos által feltett lábrögzítőt, majd kiparancsolták a járóképtelen lányt a tolószékből, és még ott helyben majdnem le is vetkőztették, mindezt minősíthetetlen stílusban és modorban, mert életszerű, hogy egy fehér, nemzeti, címeres melegítőben, olimpiai akkreditációs kártyával a nyakában szemmel láthatóan sérülten hazafelé tartó élsportoló olimpikon és a szintúgy nemzeti, címeres melegítőben és akkreditációs kártyával a nyakában őt kísérő orvosa a potenciális terrorista. Vagy nem? Pusztán arról volt szó, hogy egy rakás fekete végre kiélhette bosszúját két fehéren?

Mit számít ez ma már? Semmit. Hiszen ez Franciaország. Ez a Nyugat.

Remélem, nem fogunk tűrni az idők végezetéig.