A mai nap végén kiderül, meddig süllyedt négy év alatt Németország politikai színvonala, van-e kiút a káoszból. A régóta betegeskedő egykori európai mintaállam nagyon nehéz helyzetbe került, ugyanis csak rosszul dönthet. A hagyományos elit elöregedett óriáspártjai saját felépített pszeudovalóságukat védik, vagyis biztosan nem hajlandók elismerni a múlt és a jelen hibáit, a trónkövetelő Alternatíva Németországnak (AfD) viszont nem tagja az elitnek, s így nem is tekinthető „kanonizált” választásnak, függetlenül az eredménytől.
Márpedig ilyen egy demokráciában nem létezhet. Az AfD elindulhat a választásokon, vagyis programja nem demokráciaellenes. Céljai elfogadhatók, még ha nem is szimpatikusak mindenki számára. Ha a pártok véd- és dacszövetséget kötnek egy vélhetően viszonylag jó eredményt váró szervezet ellen a demokrácia védelmében, az róluk állít ki bizonyítványt. Mert nem a Bundestagban akarnak megküzdeni az eszmék ellen, nem jó politizálással igyekeznek maguk mellé állítani az embereket, hanem erővel nyomnák el a másként gondolkodókat.
Valójában egyszerűen azért, mert nem tudnak jól kormányozni, elveszítették a hitelüket, vezetőik egytől egyig leszerepeltek.
Az AfD pedig épp ellenkezőleg, friss erő és egyik képviselője se bukott meg a parlamenti csaták során, ugyanis a központi tűzfal, amely megvédte a mainstream pártokat az AfD-től ugyanúgy védelmet nyújtott a radikális jobboldali mozgalomnak.
A legújabb hírek arról szóltak néhány nappal a választások előtt, hogy az AfD a legmagasabb sebességfokozatra kapcsolta az álhírek terjesztését. Természetesen olyan újságok írtak erről, amelyek egyértelműen a mainstream pártokhoz vannak bekötve, azaz gyakorlatilag az összes. A leírt módszer rémisztően egyértelmű, vagyis egyes közösségi oldalakon tömegesen jelentek meg a mesterséges intelligencia által működtetett influenszerek, és az AfD-nek kampányolnak álhírekkel. A kampányakció hátterében pedig nyilvánvalóan az oroszok állnak. A leírt elmélet persze igaz is lehet, de a részletek azért fontosak is lehetnek. Az oroszok minden számítógéppel kapcsolatos ügyeskedés során felmerülnek, hiszen „ők ugye ilyenek”.
Az X közösségi oldal egyértelműen a jobboldalhoz van kötve Elon Musk tulajdonos miatt, vagyis felvázolnak egy gigászi összeesküvést, amelyben az amerikai kormányzat az oroszokkal szövetkezve meg akarják buktatni a becsületes és européer német kormányzatot.
Tehát azonnal szavazzon mindenki a szociáldemokratákra, hiszen lehet, hogy Olaf Scholz minden területen elbukott, népszerűtlen és sokszor faragatlan, a gondokkal nem tudott mit kezdeni, diplomáciailag tétova, szövetségesei pedig elfordultak tőle, mégis ő a jövő, hiszen az AfD-t meg kell állítani. Ugyanez a módszer Franciaországban évtizedek óta működik, a Nemzeti Tömörülést ugyanezzel a megokolással sikerült minden elnökválasztáson amolyan népfrontos felbuzdulással leszavazni. Cserébe az egész francia pártrendszer összeomlott, az összes párt kiüresedett, megjelentek újabb trónkövetelők, a liberálisok radikális jobboldali lépéseket tesznek, a Nemzeti Tömörülés pedig mára a legerősebb párttá vált. Az ország negyedévente új miniszterelnököt ismer meg, a belső politikai folyamatok pedig lényegében háborúra emlékeztetnek.