Kemény leszámolást lengetett be legutóbb a köztelevízió közmegbecsülésnek örvendő régi brüsszeli tudósítója számára. Kifejezetten gusztustalan volt, amikor megalázási céllal arra szólította föl, hogy szégyellje magát, amiért „ehhez adja a nevét”. Majd miután azt hitte, hogy ki van kapcsolva a Hír TV kamerája, fenyegetően kilátásba helyezte, hogy mindent ki fognak vizsgálni a következő években, a fizetését és a lakását is.
A köztévé egy másik oszlopos, neves munkatársát Gerzsenyi Gabriella tiszás EP-képviselő találta meg, amikor gúnyosan gratulált a díjához, s hozzátette: „Örüljön neki, mert már nem sok ilyen lesz…”
Kérdés mindezek után, kiket akarnak egyesíteni, hogy úgymond a magyar és magyar közötti megosztottságnak vége legyen? Ez csak úgy lehetséges, hogy a jobboldaliakat nem tartják igazából se magyarnak, se embernek – csupán bűnözőnek.
Élhetünk a gyanúperrel, hogy az igazságszolgáltatás szerepét betöltő tiszás számonkérőszék nem kegyelmezne a velük egyet nem értőknek. Ebből a történelem legsötétebb lapjait idéző tervezetből kaphattunk ízelítőt a március 15-i beszédében, amikor üresen kongó hangján azt kiabálta, hogy jó hír a kormánynak és híveinek: hamarosan útnak indítják az Út a börtönbe programot. Skandálta is meglehetősen vegyes, összebuszoztatott közönsége, hogy „Börtönbe, börtönbe!” Nem volt világos azonban, hogy az úri közönség kire, kikre gondol, amikor lelkesen ismételgeti a „Börtönbe” szlogent. Akár az emelvényen állókra, sőt a fő szónokra is érthette. Nem is lenne csoda, hisz maga a pártelnök sem precizírozta, nem saját életútja következő állomásáról, maga elé tűzött karriercéljáról vallott-e.
