Most, hogy Trump elnök nekiállt leszámolni elődei birodalmi szerkezetével, és az eddigi birodalmi alávetettek szövetségét keresi ehhez, érdemes számot vetni a birodalmi praktikákkal, hogy tisztán lássuk, mitől szenvedtünk eddig.
Legfontosabb alávetési eszköz volt a már 1989-től beinduló rendszerváltási privatizációban a hazai nagy gazdasági tőke globalista kézbe adása, ami fokozatosan az amerikai birodalmi körök és szövetségeseik kezébe került, jó néhányszor helyi rezidensekkel működtetve ezeket.
A másik eszközt az állam legyengítése jelentette, oly módon bevezetve a demokráciát, hogy közben a milliók választásán nyugvó kormányhatalomból egy sor hatáskört kiemeltek, és önálló hatalmi ágként szembe fordították vele. Azzal az igazolással persze, hogy ez a hatalommegosztás parancsa, de hát ez jóval túlment annak eredeti eszméjén.
Harmadik eszközt jelentett, hogy elpiacosították az összes társadalmi-jogi-politikai szektort, és a WTO-tagság kötelező szabadpiaci álcájában a teljes médiába és az összes oktatási-kulturális szektorba, illetve a jogi szektorba be kellett engedni a globális tőkét és vele a birodalmi köröket. Másik oldalról ennek támasza az volt, hogy mindezekbe a társadalmi szektorokba be kellett engedni a nagy amerikai alapítványok NGO-hálózatát mint „civil”, nem politikai szervezeteket, míg ezek ténylegesen centralizált, több országot átfogó vezetéssel a legdirektebben birodalmi politikai célok szerint politizáltak.
További támpontot ehhez az emberjoginak álcázott strasbourgi birodalmi bíráskodás jelentett, amit lényegében egész Európába, de főként Kelet-Európa országaiba beépülve az amerikai NGO-hálózatok perlései mozgatnak a nekik nem engedelmeskedő állami kormányzatokkal szemben.
Ez a beavatkozás addig elmehet a tapasztalatok szerint, hogy a birodalmi NGO-hálózatok felsőoktatásban kiépített csoportjaik segítségével néhány ezer fős diákságot is meg tudnak mozgatni, és médiahadállásaik révén egy-egy felmerült problémát országossá dagasztva kormánybuktató akciókat tudnak megszervezni a nekik nem tetsző kormányzatokkal szemben, ahogy éppen látjuk Szerbiában és Szlovákiában.
Ezzel a birodalmi béklyóval és alávetéssel Magyarország csak nagy szerencsével tudott szembeszállni 2010-től, az őszödi beszédnek is köszönhető kétharmados választási győzelem birodalomellenes erők általi elérésével. Ekkorra már a kormányhatalomhoz jutó Fidesz belülről szilárd centrális szervezetté tudta kiépíteni pártját, és a kétharmad révén alkotmányozó hatalomhoz jutva a birodalmi agresszióval legyengített, a hatalmi ágak sokaságára szétszabdalt magyar államot hátulról stabil egységgé tudta összefogni.
Ugyanígy a banktőke és a gazdasági tőke majd 80-90 százalékát uraló birodalmi körökkel szemben az évi sok ezer milliárdos költségvetési eszközökből egy hazai meghatározású banktőkés szektort és gazdasági tőkés szektort kezdett létrehozni. Persze ezt végigkísérte a washingtoni birodalmi körök és itteni helyi rezidenseik, illetve médiájuk harsogásában a diktátorozás és a „haveri kapitalizmus”, korrupció sulykolása. Pedig ez csak a szétszaggatott állam gyengesége és a totális gazdaság függéssel szembeni elementáris önvédelmet jelentette/jelenti, és ezért nem jutottunk arra sorsra, mint Fico már egyszer, vagy Babis a cseheknél, illetve Vucsics Szerbiája is.
A Trump-adminisztráció segítségével a hátunk mögött még egyet lehet ajánlani a birodalmi béklyókból való kitöréshez – amit a kormányzat a politikai korrupcióval egyenlő –USAID-pénzek feltárásával már jó irányban folytat –, hogy a birodalmi NGO-hálózatok már hozzánk (és egész Kelet-Európába) beépült része által az államok ellen mozgatott strasbourgi emberjogi gépezet alól lépjen ki.
Jó tudni, hogy ehhez nem kell az emberjogi egyezmény egészéből kilépni, elegendő a csak 1998-ban ehhez fűzött 11. Jegyzőkönyvet felmondani, ami az egyes államok NGO-inak állam elleni perlését lehetővé teszi, és ezzel a birodalmi NGO-hálózatok foglyává teszi az egyes államokat.
A korrupciós USAID-pénzeket kapó magyar rezidensek és NGO-k néhány hét múlva esedékes lelepleződésére készülve már most gondolni kellene erre, hisz ezek fő politikai eszközét a strasbourgi EJEB jelenti.
A szerző professor emeritus
