Ki ne emlékezne arra a kórusban hallatott baloldali felhördülésre, amely azután árasztotta el a hazai és a nemzetközi sajtót, hogy Orbán Viktor néhány nappal a lengyel elnökválasztás második fordulója előtt Budapesten kijelentette, hogy a magyar kormány egy olyan patrióta terv előkészítésébe kezdett, amelyet majd minden egyes tagállamnak a saját határain belül is végre kell hajtania?
Ha felidézzük, a világ konzervatívjait tömörítő CPAC-konferencián a magyar miniszterelnök részletesen kifejtette, hogy a politikai értelemben vett „józan ész” a magyarok, illetve az európai szövetségeseink oldalán áll, ugyanis Európa és a világ jövője szempontjából megkérdőjelezhetetlen módon felértékelődött a béke, a szuverenitás, a szabadság és a biztonság kérdése. Ebből fakadóan cselekvő erőként kell megjelennie azoknak, akik a megfelelő értékek mentén szeretnék alakítani kontinensünk sorsát.
Ahogyan Orbán fogalmazott, „ezt a csatát először mindenkinek otthon kell megnyernie, és utána közösen Brüsszelben”.
Ám ahogyan az oly gyakran lenni szokott, a magyar kormányfő szinte be sem fejezte beszédét, a nemzetközi sajtó már el is indította a szokásos dezinformációs hadjáratát, amelynek központi állítása ismételten arról szólt, hogy mivel Orbán Viktor politikai elszigeteltsége egyre csak fokozódik, a miniszterelnök kezében nem maradt más eszköz, mint hogy egyre képtelenebb ideáknak ad hangot, amelyekre már a szövetségesi körében sincs fogadókészség.
Csakhogy erre igen hamar rácáfolt a valóság. Ha végigtekintünk azon az úton, amely elvezette a lengyel jobboldalt a vasárnapi elnökválasztáson aratott elképesztő győzelméhez, mindenféle elfogultság nélkül kijelenthetjük, hogy a progresszív médiaelit újfent lyukra futott. Hiszen a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) által támogatott Karol Nawrocki kezében egy olyan győztes recept lapult, amelynek segítségével annak ellenére győzni tudott, hogy a baloldali kormánykoalíció a külföldi támogatások becsatornázásától kezdve a politikai megfélemlítésen át mindent megtett annak érdekében, hogy a győzelmét megakadályozza.
Ez a győztes recept, vagy, ha úgy tetszik, csodafegyver pedig nem volt más, mint Orbán patrióta terve.
Ami a szuverenitás és a szabadság kérdését illeti, rajtunk, magyarokon kívül talán csak a jobboldali lengyel testvéreink tudják igazán, mit is jelent az, ha a baloldali ellenzék idegen politikai érdekeket kiszolgálva, sok esetben törvénytelen módon megpróbálja ellehetetleníteni a konzervatívok népképviselethez való jogát. Ami az újdonsült elnök kampányban tett korábbi ígéreteit illeti, akár a most leköszönő, szintén jobboldali Andrzej Dudánál is gyakrabban vétózhat majd a jövőben, még szigorúbban ellenőrizve ezáltal az eleve törékeny és meglehetősen gyengén teljesítő baloldali kormánykoalíció mozgásterét.
Mi több, e friss felhatalmazásából eredően Nawrocki komoly lendületet meríthet az elnökválasztási kampányhajrában is felbukkanó, külföldi befolyásszerzésre tett kísérletek felszámolásához, amelyek évek óta erodálják a lengyel demokráciába vetett hitet. Megjegyzendő, Lengyelországban e napirendi pont, amely hazánkban szintén égető politikai kérdéssé vált az évek során, már régóta foglalkoztatja a választópolgárokat, ugyanis 2023 nyarán az akkor még konzervatív összetételű szejmben már egy elutasító határozat is született a külföldi beavatkozásokkal kapcsolatban.
Nawrocki győzelmét nem szabad pusztán a lengyel belpolitika fénytörésén keresztül vizsgálni. Hiszen az immár elnöki hatáskörű történész már a kampányának kezdetén határozottan jelezte, hogy bár Lengyelország szolidaritását fejezi ki az orosz–ukrán háború elől menekülőkkel, a térség békéjének visszaállítása érdekében elutasítja azokat a globalista törekvéseket, amelyek Ukrajna euroatlanti rendszerbe való betagozódását erőltetik.
Ennek fényében – ha még kimondatlanul is, de összhangban a patrióta terv békét szorgalmazó pontjával – Nawrocki komoly fejtörést okozhat azoknak a háborúpárti bürokratáknak, akik jelenleg is azon fáradoznak, hogy Ukrajna mindenáron bekerüljön a NATO és az Európai Unió szövetségi rendszerébe.
De Lengyelország diplomáciai térben betöltött szerepe kapcsán is változások várhatók. Ami az uniós érdekérvényesítés szkanderpályáján való megmérettetést illeti, Orbán Viktor mellett a Donald Trump amerikai elnökkel szintén igencsak jó szövetségesi viszonyt ápoló Nawrocki is fájdalmas tüske lesz a brüsszeli körmök alatt. A migrációval kapcsolatos kritikájának és a családvédelem kiemelt fontosságának hangsúlyozása mellett az új lengyel elnök megrögzött támogatója az erős és független nemzetállamok eszméjének, amely nemcsak, hogy ellentmond az Európai Unió föderalista irányvonalának, hanem olyan regionális szövetségesi kapcsolatok újjáélesztéséhez járulhat hozzá, mint például a visegrádi együttműködés.
Egyrészt, ami a progresszív kritikusok vágyvezérelt kijelentéseit illeti, minden jel arra utal, hogy Orbán Viktor politikai előrelátó képessége jottányit sem csorbult. Sőt a kontinensünket érintő víziói nemcsak égetően aktuálisak, hanem azoknak, akik hajlandók a gondolataiban megbízni, akár egy sorsdöntő választáson is győztes receptként hathatnak.
Másrészt lengyel testvéreink példájából okulva megállapíthatjuk, hogy nincs az a mennyiségű külföldről becsatornázott pénz vagy mesterségesen felépített jelölt, amely vagy aki hosszú távon meg tudná törni a jobboldal erejét. Szívből gratulálunk, Lengyelország!
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
