Bogár László

Kimaradni a világháborúból

A mai Magyarország harmadik világháborúból való kimaradásának, és ami ezzel egyet jelent, az újabb történelmi katasztrófa elkerülésének az alapvető feltételei ma is ugyanazok. A most zajló világrendszerváltás lényegét felismerő narratíva, a bátor cselekvés, de legfőképpen az ezt megérteni képes nemzet egysége.

Bogár László

világháború mohács orosz birodalom nyugat 2026. 03. 30. 6:01

„We are the world”, vagyis „Mi vagyunk a világ”, csendült fel először negyven éve minden idők egyik legismertebb dala, és valóban ki más lenne a világ, mint mi magunk, az a már jóval több, mint nyolcmilliárdnyi ember, aki a Föld nevű bolygón él. És ha világháború van, márpedig az van, akkor abban „per definitionem” benne vagyunk, akár akarjuk, akár nem. Félreértés ne essék, ettől még az egyes személy és az egyes emberi közösségek, mint mondjuk a magyarság, még lehet eltökélt abban, hogy ő közvetlenül ne legyen részese az öldöklésnek, de mint a történelmi példák mutatják, ez igen nehéz feladat volt eddig is, most és az előttünk álló módfelett kalandosnak ígérkező időkben pedig még nehezebb lesz.

Nincs ugyan tudományos pontosságú meghatározása a világháborúnak, de maga a szó elég egyértelműen (és elég vészjóslóan) utal arra, hogy a világon mindenkit érint. Maga a szó feltehetőleg csak 1941 után keletkezhetett, mert azt megelőzően az 1914 és 1920 közötti konfliktust egyszerűen csak „Nagy Háborúként” emlegették utalva ezzel arra, hogy ilyen dráma többször már biztos nem fordul elő az emberiséggel. Aztán kiderült, hogy tévedtek. Igaz, az újabb véres iszonyat először csak helyi konfliktusokból állt 1939 és 1941 között. De aztán a Harmadik Birodalom Szovjetunió elleni támadása és Pearl Harbor jelezte, hogy sajnos van „nagyobb” háború még a Nagy Háborúnál is. És az, ami most van készülőben, az minden eddiginél, sőt minden elképzelhetőnél „nagyobb” lehet, így az ebből való kimaradás minden eddigitől fontosabb, de egyben minden eddiginél nehezebbnek ígérkezik.

Ennek jobb megértéséhez érdemes felidézni az ezzel kapcsolatos eddigi történelmi kudarcainkat. Mohács 500. évfordulója arra figyelmeztet minket, hogy akkor is világrendszerváltás és világháború volt, de nemcsak, hogy nem tudtunk kimaradni belőle, de a pusztító tektonikus energiák széttépték a Szentkorona szakrális történelmi Magyarországának testét. Nem érdemes most már ragaszkodni a cinikusan hazug „politikai korrektséghez”, akkor is világos volt, most még egyértelműbb, hogy a Kárpát-medence geopolitikai törésvonalán megütköző két birodalmat (a Habsburg és az Oszmán impériumot) ugyanaz a globális pénzhatalmi komplexum finanszírozta, amely aztán a két világháború projektet és ezt a harmadik világháborús businesst is. Aki tehát szeretne kimaradni a világháborúkból, annak kíméletlen nyíltsággal kellene megfogalmaznia a világháborúkat „előállító” koncepció „alanyával” kapcsolatos tudását, és aztán az ehhez mért bátorsággal és elszántsággal cselekedni a kimaradás elérése érdekében.

A Hunyadiak talán megsejtették a valós mozgató rúgókat és cselekedni is próbáltak, de stratégiájuk végül is elbukott. Feltehetőleg főként azért, mert nem volt sem koherens lebeszélési módjuk a helyzet pontos megértéséhez, sem a nemzet egységének a megteremtéséhez. Az első világháború projekt mélyszerkezetének megértésére utal Tisza István miniszterelnök híres mondata, miszerint Magyarország ezzel a háborúval semmit nem nyerhet, de mindent elveszíthet, ám a kiegyezés alaphazugságára épülő birodalom romjai alá szorulva Magyarország újra, talán Mohács tragédiáját is felülmúló összeomlás tehetetlen áldozatává vált. A kiegyezés alaphazugsága az volt, hogy a magyar és osztrák uralmi csoportok valójában abban „egyeztek ki”, hogy közösen tesznek meg mindent annak érdekében, hogy kiszolgáltassák az egész birodalmat ugyanannak a „nem létező” pénzhatalmi rendszernek, amely már Mohács előidézésében is kulcsszereplő volt. Az első világháború valójában a „második” német birodalom (1871–1920) „kivégzése” volt, a németséggel ugyanis egy kicsit „érdesen” kellett megértetni, hogy a brit birodalmat nem ő, hanem az „odaát” felépített amerikai birodalom követi majd a világhatalmi trónuson.

Ezután egy még bonyolultabb játszmában, ez volt a „második világháború” fedőnevű projekt, érték el a harmadik német birodalom felépülni engedésével a németség totális vereségét. Azt ugyan Horthy kormányzó és uralmi csoportjai is tudták, hogy Magyarország ebből a „csinált” projektből is csak totális vesztesként kerülhet ki, de a koherens narratíva és az adekvát cselekvésre való képtelenség itt is értelmezhetetlenné tette a nemzet egységét. Persze valóban nem lett volna könnyű feladat az először 1938-ban Münchenben megmutatkozó „háromtest birodalom” világrend formáló dinamikájában rejlő végzetes csapdát felismerni. Azt, hogy a „Nyugat” (értsd a „nem létező” erő bábja) itt a német birodalmat akarja nekivezetni a harmadik testnek, az orosz birodalomnak. Ám a következő évben a német és orosz birodalom szövetkezik a Nyugat ellen. Na még csak ez kéne, válaszolja erre a Nyugatot mozgató erő, és mégis csak rábírja a harmadik német birodalmat a támadásra, hogy ezt követően azonnal az orosz birodalommal kössön szövetséget a német birodalom ellen. Három szereplő, három év, három különböző kombináció, bravó! Nem olyan meglepő, hogy a magyar uralmi csoportoknak végül is se tudása, se bátorsága, se becsületes helytállása nem volt elégséges az újabb katasztrófa elkerüléséhez. És ha az elitek sem képesek egységesen cselekedni, akkor nem annyira meglepő, hogy maga az egész nemzet is képtelen lesz felismerni helyzetét.