A hitelfelvétel egyik legfontosabb oka a korábban lejáró hitelek törlesztése. Amikor egy állami hitel lejár, azt jellemzően nem fizetik véglegesen vissza az országok, hanem kiváltják egy új hitellel. Ez a megoldás a fentiek fényében teljesen logikus és prudens, hiszen a refinanszírozás nem változtat az adósságállomány nagyságán, de erre nincs is szükség, hiszen adott napon a gazdaság mérete sem változott számottevően.
Az OECD országaiban a 2025-ös, nagyjából 17 ezer milliárd dolláros bruttó szuverén hitelfelvételből körülbelül 13,5 ezer milliárd dollár erre szolgált. Azaz a tipikus hitelfelvétel közel 80 százaléka azért történt, hogy lejáró hiteleket helyettesítsenek vele, és csupán minden ötödik dollárnyi új adósság jelentette azt, hogy az adott ország teljes hitelállománya valóban növekedett.
Mi a helyzet, ha a kormányzati számlán kevés a pénz?
A Kincstári Egységes Számla (KESz) az állami pénzforgalom és likviditáskezelés központi eleme. De nem azonos az ország „pénztárcájával”. Egy alacsonyabb számlaegyenleg kisebb likviditási tartalékot jelezhet, de ebből sem az nem következik, hogy fizetési nehézségeink lennének. Hiszen jönnek majd az új állami bevételek, illetve hitelt is fel tudunk venni.
A pénzügyekben külön fogalom a likviditás és a fizetőképesség. Az első azt mutatja meg, hogy teljesíthetők-e az éppen esedékes fizetések. A második arra vonatkozik, hogy hosszabb távon fenntartható-e az adósság, és teljesíthetők-e az állam kötelezettségei. A kettőt nem szabad összekeverni.
A magyar állam ráadásul mind likviditás, mind fizetőképesség szempontjából jó helyzetben van. A fizetési kötelezettségeinek folyamatosan eleget tud tenni, és a GDP-arányos hitelállománya is alacsonyabb, mint az uniós átlag, így attól sem kell félni, hogy ne tudnánk törleszteni a korábbi hiteleinket.
Mikor lenne gond?
Az „üres kassza” kifejezés tehát nem értelmezhető az államháztartás esetében úgy, mint egy magánszemélynél. Amíg léteznek adóbevételek, amíg az ország hitelképes, addig nem beszélhetünk arról, hogy nincsen az államnak pénze.
Makrogazdasági szempontból akkor beszélhetünk finanszírozási gondokról, ha az állam bevételei folyamatosan jóval alacsonyabbak, mint a kiadásai, ezen a kormányzat képtelen változtatni, és a pénzügyi piacok sem hajlandóak megfinanszírozni a hiányt.
Egy ország helyzete akkor válik kritikussá, amikor a befektetők már nem hajlandók elfogadható feltételekkel pénzt adni neki. Ha a hitelező által elvárt kamat már olyan magas, amit az adott állam már nem képes reálisan kigazdálkodni. Amíg ez a helyzet nem áll fenn, addig értelmetlen „üres kasszáról” beszélni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!