A jó, a rossz – és az ellenzék?

A baloldal az oltások kapcsán ördögi meséket költ, melyeket aztán valóságként maga is elhisz.

A határtalanság tézise persze nem pusztán elvi síkon értendő, hanem földrajzin is. Ha minden ember egyenlő, ha a valódi szabadság nem igényli a valamiféle zártságot jelentő korlátokat, akkor az egész emberiségnek is eggyé kell válnia, így nincs szükség nemzetekre, országokra, végső soron „a hely adottságaira” épülő államra sem. Sőt, ahogy az ember teremtettségét (és Teremtőnek való alárendeltsé­gét) hirdető vallást, úgy az egyes népek történeti meghatározottságát adó szokásokat, hagyományokat, a nagyszüleinktől örökölt tudatot – tehát történelmi múltunkat – is ki kell iktatni vagy minimum át kell írni. A politikai korrektség rostáján ki kell szűrni, ami mások érzékenységét bánthatja, és ki kell mondani, hogy „mától fogva minden másképp volt!”.

De mától fogva ugyanígy másképp viszonyulunk az élethez is. Ha már sikerült kiiktatni a képből Istent, és az ember elé – a természetes, helyi közösségek lealacsonyításával – a „világpolgárság” eszményét állítani, miért ne lehetne továbblépni jó és rossz összemosásában, és megkérdőjelezni az élet e világi értelmét: magát az életet? Miért ne lehetne a „mindenkinek megvan a maga igazsága” jegyében azt mondani, hogy az élet általános, legnemesebb célja nem az, hogy valaki saját magát láthassa viszont utódai szemében? Miért ne lehetne az élet legkedvesebb és legemberibb parancsát a „miért kellene teleszülni a Földet?” hajmeresztő és bornírt kérdéséve degradálni?

Abortuszpártiak és annak ellenzői tudják nagyon jól, hogy nem az egyedi határhelyzetekről szól a valódi vita, hanem hogy elfogadható-e kivételes tragédiából általános normát faragni, morálisan alátámasztható-e a halál kultúráját ünnepelni az élet helyett? A balliberálisok szerint igen, ugyanis nincs „jó” vagy „rossz”, pusztán szabadságjogok és önmegvalósítás. Az életparancs szívélyes jóemberkedéssel leplezett tagadása fut végig ugyanígy megannyi más ügyben, legyen szó migráció­ról, drogliberalizációról, eutanáziáról vagy genderőrületről. A liberális paradigma szerint senki sem védekezhet vagy érvelhet azzal, hogy mi a „jó” vagy mi a „rossz”, az egyéni döntés és a korlátlanság felülír mindent. Arról persze, hogy mi lesz (vagy mi lehetett volna) a Nyugat javainak bírvágyára ébresztett, lélekvesztőkbe szálló tömegekkel; az újabb és újabb kábítószerek fogságába esőkkel; a pubertáskori hóbort során hormonkezelésnek vagy nemátalakító műtétnek alávetett tinédzserekkel vagy a pillanatnyi életuntságukban az asszisztált halált választó emberekkel, persze már nem szól a fáma. Arra már nincs válasz, az efféle „kényeskedés” nem rontja meg a progresszió bukott angyalainak idegeit.

Ahogy különösebben a hazai baloldal sem zavartatja magát a valóságtól így járvány idején. A rosszról ugye meg kell magyarázni, hogy jó, így lett az „akik a nyitásról beszéltek, azok nem a nyitást szorgalmazták”, és így lett az oltásellenességből „oltáspártiság”. Ájtatos képpel teszik zálogba béketűrésüket, ha valaki felhívja a figyelmet arra, ez a csodálatosan sokszínű ellenzék hónapok óta az orosz és a kínai vakcina ellen hergel, indít petíciókat, beszél „bizonytalan háttérről”, „ellenőrizetlen kutatásokról”, „emberkísérletről”, teljesen egyértelműen arra játszva, hogy az emberek elbizonytalanítása az oltakozás lassulásához, ezáltal a korlátozó intézkedések meghosszabbításához, a bezártság okozta frusztrációk erősödéséhez vezet – ami nyilvánva­lóan hatással lehet a választási eredményekre is.

De nem, ez nem oltásellenesség, pusztán – ahogy a DK fogalmazott – az ellenzék „bizonyos vakcinák hatékonyságáról és biztonságáról nincs kellőképp meggyőződve, és ennek hangot is ad”. Még ez a gúnyolódással határos közöny is mutatja, hogy az élet iránti alázat másodlagos, ha valamilyen aktuális politikai hóbortról (formálisan éppen a kíváncsiság vágyának kielégítéséről) van szó. Igen, ha szemernyi esély is van arra, hogy a járványkezelés és oltakozás aláásása a kormány iránti bizalom megingatásához vezethet, akkor bizony az emberélet olcsónak minősül.

És miután megindokolták, hogy a rossz ­miért is jó, ami nem igaz, az miért igaz, és hogy a jó az valójában miért rossz, nem győznek önmagukra mint referenciapontra hivatkozni. Egyes vakcinákat szerintük ugyanis nemcsak azért kellene a) be sem szerezni; b) betiltani; de minimum c) használaton kívül helyezni, mert „zavarosak” vagy „veszélyesek”, hanem mert – most kapaszkodjanak meg – a lakosság bizalma azok iránt megingott! Ami persze nem így van (sőt), de azért ördögi, bolsevik trükknek jó. És tudják, mi a közös az ördögben és a bolsevikokban? A bevett ábrázolások szerint mindannyian vörösök.

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója