Miközben ellenzéki politikusok választási győzelmük esetére újságírók elhallgattatását ígérik, ők azok, akik a magyar sajtószabadságot a leghangosabban féltik – a kormánytól. A sajtószabadság és a jogállamiság sérülésének bizonyítékát látják abban is, hogy a Klubrádió nem kapta meg a megpályázott frekvenciát, ehelyett a Médiatanács eredménytelennek nyilvánította a Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázatot – vagyis a frekvenciát senki sem kapta meg.
A Klubrádió ügye akkora port vert fel, hogy nemcsak Arató András, a Klubrádió Zrt. igazgatóságának elnöke, valamint a teljes magyarországi ellenzék háborodott fel, hanem „aggodalmát fejezte ki” az Európai Bizottság és több külföldi kormány is, és a rádió ügye téma volt az Európai Parlamentben is. Merthogy állítólag sérül a sajtószabadság. És sérül a jogállamiság.
Igazuk van: a jogállamiság valóban sérül. Csak nem úgy, ahogyan ezt ők gondolják. A Klubrádió ugyanis több mint tíz éve jogellenesen működik, tulajdonosai a törvényben előírt kötelezettségüknek azóta nem tesznek eleget, és ennek mind ez idáig semmilyen következménye nem volt. Ha valami, ez valóban a jogállamiság komoly sérülése, amit haladéktalanul orvosolni kell.
Miről van szó? A helyzet megértéséhez egyrészt ismernünk kell a gazdasági társaságok működésére vonatkozó magyarországi szabályozást – amelyet a jelek szerint sem Arató András, sem a magyarországi ellenzék, sem az Európai Parlament, sem az Európai Bizottság, sem pedig az aggódó külföldi kormányok nem ismernek –, másrészt tisztáznunk kell két fogalmat, a saját tőke és a jegyzett tőke fogalmát.
Nagyon egyszerűen fogalmazva a jegyzett tőke az az összeg, amivel a tulajdonosok egy céget megalapítanak, amit alapításkor a cég rendelkezésére bocsátanak. Vagyis azt mutatja meg, hogy milyen volt a cég tőkehelyzete alapításkor. A saját tőke pedig a cég éppen aktuális tőkehelyzetét mutatja meg, azt, hogy adott pillanatban mennyi a cég saját forrása. A jegyzett tőke és a saját tőke az alapítás pillanatában egyenlő, mivel a jegyzett tőke tulajdonképpen az alapításkori saját tőke. A cég működése során ez a két érték elválik egymástól, jó esetben a saját tőke a működés eredményének következtében növekszik, és meghaladja a jegyzett tőke összegét.