A kulturális élet totális kisajátítása

329 millió forintot osztott szét a napokban a Nyílt Társadalom Alapítvány, hol máshol, mint a kulturális világban. A kulturális világot ugyanis támogatni kell, mert Magyarországon tönkreteszik azt.

Forrás: MTI

Hogy sok-e vagy kevés 329 millió forint, az relatív, mindenesetre pontosan ennyi pénzt osztott szét a napokban Soros György egyik szervezete, a Nyílt Társadalom Alapítvány. Hol máshol, mint a kulturális világban.

A kulturális világot ugyanis támogatni kell, mert Magyarországon tönkreteszik, elhallgattatják, betiltják, és börtönbe vetik az ellenzéki színészeket és rendezőket. Magyarországon nincsenek ellenzéki műhelyek, Magyarországon nem rendezhetnek és nem játszhatnak a balliberális oldalhoz tartozó ellenzéki művészek. Legalábbis a fejlett Nyugaton valami ilyesmit gondolnak az Orbán diktatúrájában a nyelvi korlátok miatt raboskodni kénytelen ellenzéki művészekről.

A valóság persze egészen más, de a valóság minden részletétnek kibontása a legkevésbé sem szolgálja a haladást. Haladni pedig egyetlen irányba szabad: Orbán Viktor elnyomó rendszere lebontásának az irányába. Aki pedig nem hajlandó tartani a helyes útvonalat, az hatalomhoz dörgölőző elvtelen talpnyaló, gyűlölködő, fasiszta. De elsősorban tehetségtelen.

Ezért vált a haladás legfőbb ellenségévé a valóság. A valóságban ugyanis a főváros ötven színházának 90 százalékát balliberális igazgatók vezetik, a repertoáron lévő darabok is igen gyakran politizáló művek, amelyeket az ellenzéki tüntetéseken megjelenő vagy éppen szónokló rendezők mutatnak be. Alföldi Róbertnek például most volt bemutatója a Szegedi Nemzeti Színházban, és már gőzerővel készül a Radnótiban a következő premierjére.

Ez a valóság, ez az igazság, amiről nem szabad beszélni. A magyarországi színházi világ egyébként sem önfenntartó, a működési költség nagy részét a fővárostól, az adott várostól vagy az államtól kapja. Ha pedig nem kapná, azonnal be kellene zárnia az összes színháznak.

Így aztán teljesen logikus, hogy az évi több száz premier túlnyomó többségében Orbánt becsmérlik, a Fideszt szidják, nereznek és stadionoznak, olyan helynek festik le Magyarországot, ahol mindenki nyomorog, ahonnan csak elmenekülni lehet, ahol az összes fideszes korrupt bűnöző, ahol üldözik a „menekülteket”, ahol gyűlölik az idegeneket, a zsidókat, a cigányokat, és ahol elnyomják a kormányt kritizáló, csillogóan tehetséges művészeket.

Komoly tétben mernék arra is fogadást kötni, hogy a decemberi bemutatók nagy részében a győri polgármesterre vonatkozó aktuálpolitikai utalásokkal lesznek tele a fővárosi és vidéki színházak. Ahogyan arra is, hogy a kispesti százmilliós lenyúlásokról bedrogozva mesélő szocialista politikusról vagy a budaörsi polgármesterről egy fél jelenetecske sem fog szólni.

Egyébként is érdekes helyzet lesz itt a fővárosban, hiszen eddig azt hallgattuk, hogy a művészet, ahogyan az újságírás is, ellenzéki műfaj, a hatalomra reflektál, a hatalmat ellenőrzi. Ami egyébként nettó hazugság, mert aki nem szenved valamilyen, a hosszú távú memóriát veszélyeztető szervi betegségben, az pontosan tudja, hogy a szocialista–szabad demokrata kormányok alatt az egy szem Hír TV-n és a Magyar Nemzeten kívül egyszerűen nem létezett ellenzéki sajtó. A Népszava, a Népszabadság, a Magyar Narancs, a 168 Óra, az Élet és Irodalom, a közszolgálati tévé és rádió és mindkét kereskedelmi csatorna kormánypárti propagandatermékként funkcionált. Gyurcsány és Medgyessy már akkor is gyűlölte és bojkottálta a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet, viszont kiváló kapcsolatot ápolt a magyar sajtó 90 százalékát kitevő balliberális, kormánypárti médiával, valamint a bulvárlapokkal.

A majdnem milliós példányszámban kinyomtatott Blikk második oldalán például mindig ott mutatta a helyes irányt a főszerkesztő üzenete arról, hogy a szakértő szocialisták reformintézkedései fogják megmenteni Magyarországot, az ellenzék ellenben csak békétlenkedik, nincs programja, és árpádsávos zászlók alatt vonulva, a legsötétebb vészkorszakot idézve viszi utcára a politikát. A Metropol nevű ingyenesen terjesztett napilapban is ugyanezekkel az üzenetekkel találkozhatott az olvasó. Persze most a Lokált be kell tiltani, hiszen kormánypárti, ami tűrhetetlen.

És a színházi élet sem volt más. Senki se gondolja, hogy például 2006-ban nem a kormányt támogató, az ellenzéket pedig szélsőséges és felelőtlen csőcselékként bemutató előadások születtek! Dehogy kritizálták ők a kormányt vagy a korrupt és a ciklusa második felében szinte teljesen megbolondult főpolgármestert, Demszky Gábort! És nem Gyurcsány, a szemkilövető, rendőrterrort vezénylő, betegesen hazudozó, hibbant Néró került bele a művekbe, hanem már akkor is Orbán volt a főellenség. A patás ördög.

És most, hogy Karácsony Gergely lett a főpolgármester, és ellenzéki többségű a Fővárosi Közgyűlés, sem fog változni semmi. Azok az ellenzéki színházigazgatók és rendezők, akik eddig Karácsonynak kampányoltak, és akiknek most Karácsony fogja osztani a pénzt, nem lesznek egyszeriben kritikusak a hatalommal, azaz az új főpolgármesterrel. Ahogyan az ellenzéki sajtó sem lesz kritikus az ellenzéki többségű fővárosi vezetéssel. Ugyan.

A 24.hu egyik cikkének a címe mutatja meg a legjobban, mire kell felkészülni, hogyan fog a független-objektív sajtó viszonyulni az új főpolgármesterhez. Az írás címe: Ne b…sztassátok Karácsonyt! Nem is fogják. Sem a ballib sajtó, sem a balliberális színházi világ. Ezért is érthetetlen, hogy Sorosnak miért van szüksége még egy liberális hadosztályra, miért osztott szét 329 millió forintot a nyílt társadalmat, a nyitott határokat és a genderideológiát támogató úgynevezett függetlenek között.

Persze a kultúrát teljesen uralni kell, Soros György célja pedig ez. A kultúrán keresztül támadja a nemzetben gondolkodó, a hagyományos családot támogató, a határait megvédeni szándékozó magyar kormányt. A jóemberkedő liberális művészvilág pedig ingyen is megtenné, de százmilliókért cserébe viszont még lelkesebben fog diktatúrázni, a fékek és ellensúlyok hiányáról ordibálni vagy az idegengyűlölet elleni harc és az elfogadás és a sokszínűség fontosságáról aktuálpolitizálni.

És ha megvizsgáljuk, hogy az önkormányzati választáson is valaki (vagy valakik) százmilliókkal támogatta az ellenzéket Facebook-hirdetések formájában, akkor elkezdhetünk aggódni. Vagy cselekedni. Ez utóbbit javaslom.