No ez a nagy fogadkozás ugyan idén elmaradt, de azért titkon mégis abban reménykedtünk, hogy tanultak a hibáikból, jobban felkészültek és izgalmasabb meccset fognak produkálni, még akkor is, ha egészen más súlycsoportban vannak ők és a miniszterelnök. Talán kielemezték a tavalyi vereségüket, jobban átgondolták a kérdéseiket, ráleltek Orbán rejtett hibáira, esetleg ahogyan szokták, külföldi szakemberek segítségét kérték.
De a jelek szerint egyiket sem tették. Vagy mindegyiket, de teljesen feleslegesen, mert Orbán egész végig, három teljes órán keresztül olyan nyomasztó fölényben volt, hogy én éreztem magam kellemetlenül. Szívem szerint már a második óra elején bedobtam volna a törülközőjüket, és egyesével, finoman de határozottan kikísértem volna őket, mintegy megmentve a komplett ellenzéki propaganda-szakosztályt a további értelmetlen veréstől.
Orbánnak a mérkőzés egyik pontján volt egy érdekes gondolatmenete, ami kiválóan megmutatta, hogy miért a kormányzással, nem pedig a ellenzéki újságírókkal való harccal foglalkozik. Azt mondta, ha most itt, ebben a teremben az újságírók tartanának egy szavazást, akkor azt ő 80:20 százalékos arányban elveszítené. (Egy mondat erejéig kitért Donald Trumpra is, akinél még nyomasztóbb lenne ez az arányszám a balliberális oldal javára.) És ez bizony teljesen helytálló megállapítás. A jobboldali értékeket nem értéknek, hanem bűnnek, hibának, fogyatékosságnak tartó balliberális újságírók ugyanis, teljesen logikus módon, nem a konzervatív-jobboldali kormánynak szurkolnak.
Egyértelmű, hogy nem egy olyan kormányt látnának szívesen az ország élén, amelyik a hagyományos családmodellt és nem a melegházasság mielőbbi bevezetését támogatja, vagy amelyik segély helyett munkát ad a mélyszegénységben élő romáknak, esetleg egy olyat, amelyik a sokszínűség és a migránsok ünneplése és befogadása helyett a határai megvédését tartja fontosnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!