Akik a ceruza végét fogják

Az Európai Uniót Brüsszelben építették fel, s lehet, hogy Brüsszel miatt omlik is össze.

Brüsszel, 2020. július 16. Vera Jourová, az Európai Bizottságnak az értékek és átláthatóság ügyében illetékes alelnöke egy brüsszeli sajtóértekezleten 2020. július 16-án, miután az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az EU és az Egyesült Államok között létrejött, a személyes adatok továbbítását lehetõvé tevõ adatvédelmi megállapodást. A Facebook közösségi portált érintõ ítéletében a luxembourgi székhelyû uniós bíróság kimondta, hogy a nemzeti törvényhozóknak szigorúbb intézkedéseket kell tenniük a felhasználói adatok továbbítása terén a magánélet védelme érdekében. MTI/EPA pool/Stephanie Lecocq Fotó: Stephanie Lecocq

Kik irányítják az Európai Uniót? Netán a Bizottság? A nagy államok vezetői? A háttérhatalom? Soros György? Kevesen mutatnának rá a brüsszeli bürokrácia szerepére.

De jó lenne, ha nem lenne igazuk! Ha a biztosok irányítanának, és nem azok, akik kidolgozzák az előterjesztéseket. Az egyik – még a rendszerváltás előtt jelentős posztra jutott – köztisztviselő mondta nekem: az a döntő, hogy ki fogja a ceruzát. Ki az első megfogalmazója egy előterjesztésnek. Kik is fogják manapság Brüsszelben a ceruzát? Zömmel a nyugati, főleg az alapító államokból származó eurokraták.

A European Democracy Consulting egy minap megjelent tanulmánya kifogásolja, hogy az unió intézményeiben a vezető beosztások nagyon egyenlőtlenül vannak elosztva. Ezt már 2004-ben, új európai parlamenti képviselőként nehezményeztük. Azt felelték, hogy a bővítés miatt nem mondhatnak fel bevált embereknek. Ez méltánytalan és nagyon drága, fejtegették, mert hatalmas végkielégítésre lennének jogosultak. Ez igaz, de épp ez a baj: bebetonozott állásokról van szó, ami nem ösztönöz jó munkára. A másik érv az volt, hogy nincsenek az európai joganyagot jól ismerő jelöltjeink. Átlátszó védekezés: hogyan állták meg akkor a helyüket régiónk képviselői, biztosai, számvevői, bírói?

A nagy béketábor részeként eltöltött évtizedek után a közép-európaiak különösen érzékenyek, ha másodrendűként kezelik őket. Márpedig az adatok épp erre utalnak. Az említett tanulmány önkényesen nyugati, déli, skandináv, keleti és közép-európai régiókba osztotta a 28 tagállamot. Kiderült, hogy a nyugat- és dél-európaiak, valamint a skandinávok szám­arányukhoz képest jóval többször nyerik el a jó állásokat, Kelet- és Közép-Európa jelentősen le van maradva. Az állásoknak nemcsak a számát, hanem a súlyát, azaz az európai folyamatokra való ráhatását is tekintetbe kell venni. A legbefolyásosabbak a Bizottságnál és a Tanácsnál lévők, ezekből közép-európai nem részesült. A legkisebb súlya az ügynökségi állásnak van. A nyugat-európai vezetők közül 35 százalékban kerültek ide emberek, a közép-európaiaknál 83 százalékban. A minket érintő két régió lényegében ki van semmizve.

Az új belépőket mindig háttérbe szorították. A tagság első öt évében tizenhárom ország egyetlen álláshoz sem jutott, köztük Ausztria, Portugália, Görögország, Ciprus, Málta. A finnek és az angolok az első öt évben két posztot tudtak megszerezni, az egy álláshoz jutottak között ott van Magyarország, egyetlen visegrádiként. A birtokon belüliek, tehát az alapító hatok a mai napig őrzik vezető pozíciójukat. Kiegyenlítődésről aligha beszélhetünk. Tizenhat évvel a belépésük után Ciprus, Görögország és Portugália még egyetlen számottevő poszthoz sem jutott.

Nem hiszem, hogy ez a kép lényegesen más lenne, ha nemcsak a vezető állásokat elemezték volna, hanem a brüsszeli adminisztráció egészét. Nehéz kivédeni azt a vádat, hogy a bővítések a régebbi tagállamok gazdasági érdekeit, piacszerzését szolgálták, de a döntésektől az újakat távol tartották. Ez a helyzet, különösen a brexit után, elég veszélyes, az unióból való kiábrándulást növelő tényező.

Lehetne ezen segíteni, de van-e hozzá bátorság és akarat? A brüsszeli elefántcsonttorony úgy is átalakítható, hogy a hivatalnoki kar nem kvázi örökös állásban lévő emberekből állna, hanem a tagjait a tagállamok kormányai delegálnák népességszámuk arányában, meghatározott időre. Még felmenő rendszerben is valósítva ezt meg, egy évtized alatt Brüsszelben többnyire olyan emberek dolgoznának, akik értik a tagállami gondolkodást, és hazájukba visszatérve úgy végeznék a munkájukat, hogy értenék az európai szempontokat is. Minőségi javulás állna be az egész európai közigazgatásban.

Utópia, tudom. Az említett tanulmány az unióból való kiábrándulást az európai választások részvételi arányával méri. Párhuzamba állítja ezt a régiónak a brüsszeli bürokráciában való részvételével. Az összefüggés meggyőző. Szlovákia mind­össze 22 százalékos választási részvétele vészjel.

Mélységesen és joggal fel vagyunk háborodva, hogy Věra Jourová biztos elutasította a kisebbségvédelmi kezdeményezést. Ezzel az egész bizottság, azon belül Jourová asszony megbukott a szemünkben. De vajon nem azok „fogták most is a ceruzát”, akiket csak bírósági úton lehetett rákényszeríteni, hogy egyáltalán megkezdődhessen az aláírásgyűjtés? Nem a hivatal packázása, nem kisstílű és primitív bosszú, ami történt? Jourová, a báb, képes lehetett volna ennek ellenállni?

Egy szó, mint száz: valamit tenni kell. Az Európai Uniót Brüsszelben építették fel, s lehet, hogy Brüsszel miatt omlik is össze. Ötvenmillió embert Jourová mindenesetre az elefántcsonttorony ellen fordított.

A szerző volt európai parlamenti képviselő