Az SZDSZ reinkarnációja

Volt egyszer egy SZDSZ 1., aztán következett az SZDSZ 2. (ez volt az LMP), most pedig az SZDSZ 3. van, ami nem más, mint a Momentum.

Szabó S. András
2019. 07. 14. 8:59
null
A főiskolások és egyetemisták szavazataival jöttek fel Fotó: Mátrai Dávid
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az európai parlamenti választásokon – megítélésem szerint váratlanul – meglehetősen jól, sőt kiemelkedően jól szerepelt a Momentum Mozgalom, amely a szavazatok csaknem tíz százalékát érte el, s ezzel a 3. helyen végzett a kormánypárt és a DK után.

Őszinte leszek, én nem örültem ennek. A Momentum ténykedését sajnos nem tudom másként illetni, illetve jellemezni, mint a nemzetellenes szóval. Elég, ha az illegális migránsokkal kapcsolatos véleményükre, az olimpiaellenességükre vagy a nukleáris energia felhasználásával kapcsolatos elutasító álláspontjukra emlékeztetem a tisztelt olvasókat.

S most, a számukra is meglepő sikeres eredmény után mit s hogyan kommunikálnak? Azt, hogy a bivalyerős nemzetközi kapcsolatrendszerükre hivatkozással ők lesznek az Orbán-rendszer esküdt ellenségei és a multikulturális Európa szószólói. A kormánypárt európai parlamenti bizottsági jelöltjeit élesen elutasítják, hazai politikai indokokra hivatkozva. Ez is nagyon ismerős valahonnan.

Egy viszonylag új pártról van szó, melynek vezetői arrogánsak, pökhendik, nagyképűek, mint ahogyan a balliberális elit képviselői általában. Mintha csak a korábbi SZDSZ-t látnám, a jól ismert hármas jelszavukkal!

Az a párt is éppen ilyen, magukat végtelenül okosnak gondoló, mások véleményét lebecsülő, kioktató stílusú, antipatikus, kozmopolita szemléletű emberekből állt. Pár éve azt írtam egy könyvben: őszinte örömömre szolgál, hogy a szabad madarak már nem fészkelnek a magyar Ország­gyűlésben. Ott nem, de az Európai Parlamentben ismét ott fognak. Hiszen ha nem lenne világos, akkor leírom: volt egyszer egy SZDSZ 1., aztán következett az SZDSZ 2. (ez volt az LMP), most pedig az SZDSZ 3. van, ami nem más, mint a Momentum.

A szerző egyetemi tanár

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.