Az újraindítás gomb megnyomása

Szakadjunk el az Európai Unió alapító atyáitól, mert ők még föderalizmusban gondolkodtak.

Robert Schuman Fotó: MTI/FR

A másik személy pedig a világpolgár, eredetileg kereskedő és bankár Jean Monnet volt, aki mint Schuman egyfajta jobbkeze, tanácsadója kezdettől fogva európai egyesült államokban, egy szupranacionális, föderalista állam létrehozásában gondolkodott, ám Schumanhoz képest ezt jóval gyorsabban és radikálisabb formában képzelte el. Ezzel együtt az ESZAK tervét nem Schuman, hanem Monnet készítette el, Schuman erre bólintott rá, lényegesen semmit nem változtatott rajta, valójában tehát az éceszgéber ebben a felállásban a radikálisan globalista Monnet volt.

De nézzünk utána: mit gondolt Európa jövőjéről az első számú alapító atya?

Schumantól ismerjük azt a mondást, ami hithű, mélyen elkötelezett katolikus szellemiségéből következett: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Ez ma talán fontosabb igazság, mint az ő idejében volt. Kevésbé idézik egy másik mondását, ami szintén időtálló és aktuális, s ez így hangzik: „A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” (Robert Schumann: Európáért. Pécs, 2004.) A „liberális demokrácia” mai tombolásának idején sokat jelentő mondat ez. Mindkét mondással száz százalékig azonosulhatunk, ám ez nem jelenti azt, hogy az európai integráció konkrét politikai elképzelései esetében is hasonló állaspontra juthatunk Schuman nézeteivel kapcsolatban. Először is: mi áll pontosan a május 9-i nyilatkozatban, amelyet Schuman tárt a francia kormány és az európai nyilvánosság elé?

A következő: „A szén- és acéltermelés egyesítése közvetlenül biztosítani fogja – az európai föderáció első állomásaként – a gazdasági fejlődés közös alapjainak megteremtését, és változást hoz azoknak a régióknak a sorában, amelyeket hosszú ideig háborús eszközök előállításának szolgálatába állítottak.”

Illetve: „Ez az indítvány az alaptermelés egyesítése és a főhatóság újonnan létrehozott intézményei révén – amelynek döntései összefűzik majd Franciaországot és Németországot, valamint a hozzájuk csatlakozó országokat – egy a béke megőrzéséhez nélkülözhetetlen európai föderáció első kézzelfogható alapjait teremti meg.”

Itt jegyzem meg, hogy az 1952-től felállt ESZAK főhatóságának az első elnöke nem volt más, mint Jean Monnet, a megrögzött föderalista és globalista, aki egy percig sem rejtette véka alá, hogy a főhatóságra (a mai bizottság elődjére) úgy tekint, mint föderális, nemzetek feletti kormányra. (Max Kohnstamm, aki a főhatóság főtitkára és Monnet harcostársa volt, egyenesen úgy fogalmazott: világállamot kell létrehozni a nemzetek eltörlésével.)

De ugorjunk kicsit időben előre, és nézzük meg, miről beszélt Schuman 1951. március 2-án a párizsi nagyköveteknek tartott konferencián. Ott úgy fogalmazott, hogy Európa széttagoltsága idejétmúlttá, értelmetlenné, egyenesen abszurditássá (!) vált. Egy olyan világban, ahol blokkok alakulnak ki, Európának egységesülnie kell. (René Lejeune: Politika és életszentség. Új Ember Kiadó, 2006.) Hozzátette: „Kell egy közös elgondolás a jövő európai városállamáról, arról a végleges megoldásról, amely állandóan jelen van a gondolataimban.”

A vízió egyértelmű, félreérthetetlen.

Csatlakozott a schumani vízióhoz a leginkább érintett fél, Konrad Adenauer német kereszténydemokrata kancellár (1949–1963) is, aki nagy lelkesedéssel fogadta Schuman ötletét, melyet személyes tárgyalásukon közölt vele. Nyugat-Németországnak akkor, a súlyos világháborús vereség után elemi érdeke volt, hogy az európai integráció keretein belül tudjon visszacsatlakozni Európához, s ezen az úton tegye ismét önmagát szalonképessé a (nyugat-)európai népek előtt. Adenauernek e nemes cél érdekében a németek szuverenitásának részleges vagy teljes feladása is vállalható volt, ezért már 1950 januárjában javasolta, hogy a Saar-vidék ipari termelését vonják nemzetközi felügyelet alá. Sőt 1950 márciusában már odáig is elment, hogy vakmerően teljes uniót (!) javasolt Németország és Franciaország között.

Más kérdés – amibe most nem megyek bele –, hogy az ötvenes években a nagy terv, a nagy Monnet–Schuman-vízió megtört a tagállamok feléledő szuverenitási igényén, a föderális állam ott és akkor nem valósult meg, helyette kialakult a mai napig tartó szembenállás és törésvonal az unión belül a föderalisták és a szuverenisták között.

Ezúttal pusztán azt kívántam bizonyítani, hogy a megoldást ne az Európai Unió alapító atyáinak nézetei között keressük, mert ott nem a megoldást, hanem a problémát és a jelenlegi válság gyökereit találjuk meg.

A kereszténységen belül is megtalálható a globalista és a patrióta típusú törésvonal, amit például a hazai terepen is felfedezhetünk. Ez nem baj, ezzel szembe lehet nézni a keresztényi tolerancia szellemében: Schumannak a hittel és a kereszténység európai szerepével kapcsolatos nézeti örök érvényűek, viszont a politikai-intézményi-alkotmányjogi elképzelései – szuverenista, patrióta szemszögből – alapjaiban elhibázottak. Árnyalt megközelítésre van szükség.

Azt mondom tehát összegzően: az unió jelenlegi válságának okai a gyökereknél keresendők. A legkevésbé sem javaslom tehát a gyökerekhez való visszatérést, ellenkezőleg: a gyökerek kitépésével egy teljes újrakezdést valósítsunk meg, alulról létrehozva a szuverén európai államok laza szövetségét. Vagyis nem a régi foltozására, hanem egy új szövetség kötésére van szükség.

És hadd fejezzem be azzal: az unió vagy szuverén államok laza gazdasági-kereskedelmi szövetsége lesz, vagy nem lesz.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

A borítóképen: Robert Schuman. Fotó: MTI/FR