Csatát nyert Trump, de nem háborút

Ugyanazok, akik szeretnek sokat beszélni az úgynevezett ellenségképről, keveset emlegetik ezt Vlagyimir Putyin Oroszországa kapcsán.

2019. 03. 26. 8:00
null
Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vajúdtak a hegyek, és látszólag egeret szültek. Csaknem két év munka után a Robert Mueller különleges ügyész vezette jogászcsapat azt állapította meg: nincsen rá bizonyíték, hogy Donald Trump vagy emberei összejátszottak volna Oroszországgal a 2016-os elnökválasztási kampány során. Azt sem találták bizonyítottnak, hogy az elnök akadályozta volna az igazságszolgáltatást. Mueller ugyan nem mondta ki azt sem, hogy Trump biztosan nem tett ilyet, de William Barr igazságügy-miniszter azt közölte, ő úgy értelmezi, ez a helyzet.

Oroszország nagy mumusa ma a hivatalos Amerikának – nem is annyira a Fehér Háznak, mint az eliteknek: a washingtoni háttérintézményeknek és a fősodorbeli médiának. Ahogyan Nyugat-Európában és a magyar ellenzéki fertályon is mumus. Ugyanazok, akik szeretnek sokat beszélni az úgynevezett ellenségképről – például Soros Györgyről a magyar tájékoztató kampány összefüggésében –, keveset emlegetik ezt Vlagyimir Putyin Oroszországa kapcsán, mert hiszen azt Washingtonban és Londonban rajzolták fel ellenségképnek.

Nyilvánvalóan jobban megfelelt ezen országok érdekeinek az ittasan dülöngélő Borisz Jelcin 90-es évekbeli válság-Oroszországa, a holland GDP-nek megfelelő bruttó hazai termékével és a fegyveres leszámolások miatt lakhatatlan Moszkvával, ahol fényes nappal is letakart hullákba botlott a járókelő. Ahogyan Nyugat-Európában ma az „általános populista” a mumus Nemzeti Tömörülés, Alternatíva Németországnak, Liga stb., no meg Orbán Viktor Magyarországa (amely, ahogy egy diplomata fogalmazott: nem hajlandó a saját ligájában, értsd egy-két szinttel lejjebb játszani), Iránban Izrael, Izraelben Irán, az Egyesült Államokban pedig Oroszország az első számú közellenség.

De térjünk vissza a Mueller-jelentéshez! Trump ellenfelei akkor triumfálhatnának most, ha ki lehetne mondani: az elnök összejátszott ezzel a már-már ellenséggel. Ezt Trump aligha moshatná le magáról a 2020-as választás előtt.

Az elnök sorozatosan boszorkányüldözésnek nevezte az ellene irányuló vizsgálatot, de aligha lehetne felsorakoztatni az amerikai választók kritikus tömegét amellett az álláspont mellett, miszerint a republikánus Robert Muellert – aki elnöki ciklusokon átívelőn állt az FBI, a Szövetségi Nyomozóiroda élén, és sokak szemében a feddhetetlenséggel forrt egybe a neve – elvakult Trump-ellenesség vezérelte volna. Továbbá nemcsak arról a két mondatról van itt szó, amelyet a cikk elején idéztünk, és amelytől hangos ma a világsajtó.

Az Amerikában rendkívül szokatlan módon csaknem teljes hírzárlat mellett dolgozó Mueller-csapat sok mindent feltárt és dokumentált, aminek a továbbiakban nagy hasznát vehetik Trump ellenfelei. Emlékeztetőül: több tucat esetben emeltek már vádat a Mueller-vizsgálat során felszínre került információk nyomán.

Többeket, köztük Trump volt ügyvédjét és kampányfőnökét letöltendő börtönre ítélték. Ezek az ügyek sokszor csak érintőlegesen kapcsolódnak az orosz szál vizsgálatához. Paul Manafortot, Trump egykori kampánymenedzserét nem azért ítélték el, mert ukrán oligarchákkal volt kapcsolatban, hanem mert csalt. Mások nyaka körül is szorul a hurok. A sarokba szorítottak időnként olyan kijelentéseket tesznek, amelyek terhelőek Donald Trumpra vagy a családjára nézve.

E sorok írásakor nem világos még, pontosan mennyi és mi kerülhet Muellerék iratanyagából a kongresszus asztalára, illetve az amerikai közvélemény elé, de annyi bizonyosnak tűnik, politikai kincsesbányáról vagy – lehangolóbban fogalmazva – turkálóról van szó. Nem először és nem is utoljára írjuk le e hasábokon: Richard Nixon, az amerikai történelem egyetlen lemondott elnöke két ­rossz mondatába bukott bele – már azon ­túlmenően, hogy nem tudta, rögzítik a beszélgetéseit, továbbá nem tarthatja vissza e felvételeket a nyilvánosság elől.

Bárkinek a lába alá kerülhet banánhéj. De egy kincsesbányát okosan kell kiaknázni. Tizenkilenc hónap múlva elnökválasztás lesz, és a demokraták január óta már ellenőrzésük alatt tartják a washingtoni képviselőházat. Most muníciót keresnek mindenben. Mindent, amit tudnak, fel akarnak használni Trump ellenében.

Kongresszusi vizsgálatokra, meghallgatásokra lehet számítani amellett, hogy New ­York-i, washingtoni ügyészek is rámozdulnak mindenre, amit Muellerék feltártak. Amit pedig majd ez utóbbi ügyészek tárnak fel, az ugyancsak visszaforog a washingtoni nagypolitikába.

Az amerikai jogászok többsége úgy véli, hivatalban lévő elnököt büntetőjogilag nem lehet felelősségre vonni, de az alkotmányos vádemelés is kétélű fegyver. A sokat emlegetett impeachmentről van szó, amellyel kapcsolatban közkeletű tévedés, hogy csak az elnök ellen lehetne megindítani.

A demokrata többségű képviselőház megteheti, hogy belekezd egy ilyen eljárásba, ugyanakkor a szenátusban a republikánusok vannak többségben, és jelen állás szerint nem látni a „füstölgő pisztolyt”, azaz olyan megdönthetetlen bizonyítékot, aminek alapján el lehetne marasztalni az elnököt. Kevés csúfosabb dolgot lehet elképzelni – és ezt a demokraták közül a józanok maguk is tudják –, mint a választások közeledtével megindított, de gyenge alapokra épített, taktikailag elhibázott impeachment eljárást. Eddig két elnökkel, Andrew Johnsonnal és Bill Clintonnal szemben indítottak impeachmentet, és mind a kettő elbukott. Nixont viszont sarokba tudták szorítani annyira, hogy maga mondott le, alelnökét, majd utódját, ­Gerald Fordot is lehetetlen helyzetbe hozva. Ford becsületére szóljon, hogy az 1976-os választásokon legalább a megalázó vereséget el tudta kerülni Jimmy Carter ellenében.

Demokrata fejjel gondolkodva nem is olyan biztos, hogy érdemes most megbuktatni Trumpot. Az elnök továbbra is több tízmilliós választói bázisra számíthat, de nem tűnik 2020-ban verhetetlennek, ha megfelelő – Hillary Clintonnál mindenesetre megfelelőbb – ellenfelet találnak neki a demokrata elnökjelölő konvención. Ám ha addig meg tudnák buktatni Trumpot, akkor ő a 2020-as versenyben már nem venne részt. A Fehér Ház ura ebben az esetben alighanem Mike Pence, a jelenlegi alelnök lenne, de kérdés, van-e benne annyi ambíció, hogy a választáson is elinduljon. Trump megbuktatása esetén a republikánus gépezet is beindulna, a párton belül sokan túl akarnának lépni a Trump-korszakon, keresve a politikai centrumhoz visszavezető utat.

Miért jó az, ha Trump helyett erősebb republikánus indul? A demokraták számára az lenne a legkényelmesebb, ha hagyják Trumpot kitölteni a mandátumát. Ha pedig a republikánusok érdemi ellenjelöltet indítanának vele szemben, lehet, hogy Trump elindul függetlenként. E forgatókönyv szerint a Fehér Ház – a jobboldal megosztott szavazatai révén – egyenesen a demokrata jelölt ölébe hullana, ugyanúgy, ahogy 1992-ben a hivatalban lévő elnököt, idősebb George Busht legyőző Bill Clintonéba hullott.

Mindez egyelőre spekuláció és demokrata vágyálom. Az viszont nem az, hogy most már minden 2020-ról szól a washingtoni politikában. Téved, aki azt hiszi, hogy az amerikai szenátort vagy képviselőt az érdekli a legjobban, ki lesz az elnök. Őt a saját újraválasztása érdekli a legjobban. Ennek rendeli alá a politikai show-műsor most kezdődő epizódját is, de vigyáznia kell: a választó büntetheti azt a politikust, akiről úgy látja, az ország dolgai helyett túl sokat és feleslegesen foglalkozik Trumppal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.