Földi életünk során megtanultuk, hogy két domináns erő munkálkodik sorsunk alakításában és a világpolitika egészében: a szabadságra, szuverenitásra és önállóságra törekvő centrifugális erő, valamint a centripetális erő, amely kordában tartja és kényszerpályára helyezi a különböző kultúrákat és autonóm törekvéseket.
A centripetális világnézet egy központból ellenőrzött, homogén, uniform világot szeretne kialakítani, amely háttérbe szorítja, megszünteti a sokféleséget. Ugyanez az ideológia cinikusan rájátszik a sokszínűség koncepciójára és fennhangon hirdeti a rasszok modern kori egyenlőtlenségének üresen kongó szólamait. A centralizáló erők álszent politikát faragnak ebből is. Sajátjuk a Black Lives Matter fordított rasszizmusának támogatása, a gyakran túlzott, gerjesztett bűntudatból fakadó migráns- és cigányvédelem stb. Neomarxista kommunikációs alapvetésük, hogy a „fehér burzsujok” általi elnyomás okoz minden társadalmi problémát. A globalista pandúrok szinte minden eldöntendő kérdést faji eredetűként tüntetnek fel. Márpedig ez a fals, megosztó kommunikáció már önmagában is rasszizmust indukál.
A centripetális erőre az egyik legtalálóbb illusztráció a körhinta láncainak rendeltetése, amely meggátolja a körhinta székeinek elszabadulását. A körhintánál mindkét erő egyszerre van jelen. Ha a lánc elszakad, a székek szanaszét repülnek. Mindez képletesen szemlélteti, hogy az emberiség legnagyobb kihívása ma a centralizáció és a decentralizáció közti választás. Már ha egyáltalán van választás.
Washington, Brüsszel, London, Párizs, Berlin és a többi centripetális irányító központ egyenesen elutasítja a szabad választás lehetőségét. Az ő ideológiai céljukban és kommunikációjukban nincs különutas, szabadutas politika, csak a centralizáció, az uniformizmus és a globalizmus parancsuralma létezik. A két szemlélet – mondani se kell – teljességgel összeegyeztethetetlen, egyik a másiknak gyökeres ellentéte.
Ami a szabadutas próbálkozásokat illeti, annak szívderítő példája volt Key West szimbolikus függetlenségi törekvése 1982-ben, amikor Florida legdélebbi városának polgármestere és a városi tanács a központi hatalomnak ellenszegülve kikiáltották a Kagyló Köztársaságot (Conch Republic). A függetlenségi kezdeményezést az váltotta ki, hogy az amerikai határőrség alakulatai útzárat létesítettek Florida City magasságában az állítólagos drog- és csempészáruk beáramlása miatt, ami ellehetetlenítette a turizmust Key West irányába, ezzel súlyos bevételkiesést okozván a városi önkormányzatnak.
A függetlenség deklarálásakor Dennis Wardlow a városi tanács támogatásával Key West miniszterelnökévé neveztette ki magát. A város főterén egy avas kubai kenyérdarabot jelképesen szétmorzsoltak egy amerikai tengerészruhába bújtatott egyén kobakján, majd egy percen belül megadták magukat az Egyesült Államoknak. A heroikus városvezetés ezt követően egymilliárd dollár kölcsönért folyamodott Washingtonhoz, hogy az útzár által okozott kieséseiket pótolják. A történet nem fikció, érdemes utánaolvasni.
A Kagyló Köztársaság ugyan mindössze pár percig tartotta magát, de nosztalgikus hagyományai azóta is folytatódnak. A Kagyló Köztársaságnak saját útlevele van, ami ugyan sehová nem érvényes, de az internetről le lehet tölteni. Saját kagyló dollár valutája is van, aminek a vásárlóértéke zéró. A köztársaságnak ugyancsak létezik nemzeti himnusza. Sajnos Ernest Hemingway, Key West egyetlen Nobel-díjas rezidense már nem érhette meg a függetlenség kikiáltását, pedig ahogy ismertük őt, azt minden bizonnyal lelkesen támogatta volna, akár miniszterelnök-jelöltként is.
Hasonló próbálkozás volt 1969-ben, amikor 89 őshonos indián és mintegy nyolcvan egyetemista együttesen elfoglalta az Alcatraz-szigetet San Francisco mellett. Ez az akció jóval hosszabb ideig, mintegy másfél évig tartott, végül az FBI és a parti őrség osztagai toloncolták ki a területfoglalókat, miután az elektromos művek kikapcsolta a villanyszolgáltatást a szigeten és vezetőjük, Richard Oakes feladta magát. Alcatraz szigetének elfoglalása technikailag más kivitelezésű függetlenségi kísérlet volt, mint Key Westé, de lényegében mindkét akció a központi hatóságok és az önállóságra törekvő helyi szuverenisták érdekellentéteiből alakult ki.
Normál esetben mégiscsak a centrifugális erő a természetesebb, amely kibontakozásra, önállóságra és kiválásra (secession) ösztönzi a szereplőket. Ez Québec tartománynak hajszál híján sikerült 1995-ben, ami Kanada szétesését okozhatta volna. A quebéciek 49 százalékban a kiválásra voksoltak, míg 51 százalékuk ellene szavazott; az utolsó pillanatig kérdéses volt a szecessziós törekvés végső kimenetele.
A szuverenitásra és önállósodásra törekvő kultúrák, nemzetek és nemzetiségek továbbra is próbálkoznak, ellenállnak a centripetális, láncokkal és béklyókkal mindenkit egybetartó erőknek. Szuverenitás kontra föderalizmus. Patriotizmus kontra globalizmus. Tessék választani! A jobb- és baloldalnak itt már nincs jelentősége, ahogy ezt Boros Imre is nem egy alkalommal akkurátusan kifejtette a Háttérkép című műsorban.
Az emberiség történelmének eddigi legagresszívebb internacionalista hegemonikus próbálkozása a marxizmusban fogant kommunizmus volt. Több mint százmillió emberéletbe került. A kifelé terjeszkedő nacionalizmusnak is volt egy hasonlóan véres időszaka Adolf Hitler idején, még ha a nemzetiszocializmus rövidebb ideig is tartott és kevesebb áldozatot követelt, mint a kommunizmus. Mindkét ideológia nyílt erőszakra épült. A láncok ott voltak a körhinta minden egyes székén a kommunizmus idején is és a Hitler által meghirdetett nácizmus idején is, amely utóbbi nem a sokat emlegetett csúnya nacionalizmusra (és nemzeti szuverenitásra), hanem globalista birodalmi ambíciókra épült.
Épp ezért szükség lenne egy kiszámítható harmadik erőre, amely egyszerre próbál szuverenitást és önállóságot garantálni a különböző kultúrák, vallások, nemzetek részére, ugyanakkor igyekezne kordában tartani a radikálisan külön utas, agresszív próbálkozásokat. Erről szól ma a magyarok és lengyelek által szorgalmazott nemzetek Európája, és ilyen próbálkozás volt anno az Amerikai Egyesült Államok is. A nemzetek Európája még nem vívta ki legitimációját, az Egyesült Államok pedig már nem létezik eredeti formájában.
Az északírek, québeci franciák, katalánok, tibetiek, ujgurok, kurdok, székelyek önállósodási útkereséseit egyelőre még, a globalista média segítségével, kíméletlenül földbe döngöli a központi kormányzat az Egyesült Királyságban, Kanadában, Spanyolországban, Kínában, Szíriában, Törökországban vagy éppen Romániában. Washington, Brüsszel, London, Berlin és Párizs különösen nagy erőkkel igyekszik a nemzeti érzést, a nemzeti kultúrát és a nemzetiségi autonómiatörekvéseket csírájában elfojtani. Egynemű világot és központi kormányzást, totális irányítást szeretnének, ami egyrészt cinikus utópia, másrészt egy olyan laboratóriumi kísérlet lenne, amely figyelmen kívül hagyja a természet rendjét, a kulturális sokféleséget.
Az univerzum is tágul, függetlenségre törnek benne a bolygók, naprendszerek. (Persze vannak benne olyan erők, amelyek lassítják a tágulási folyamatot.) A szecesszió (kiválás, elszakadás) a maga idejében eretnek, forradalmi gondolat volt, de mint művészeti irányzat később mégis elfogadottá vált Európában és világszerte. A nemzeti kisebbségek függetlenségi próbálkozásait a központosítást forszírozó erők ma még rendre eltiporják. Előbb-utóbb azonban kénytelenek lesznek elfogadni ezeket a törekvéseket, hiszen ezek legitim, belülről szerveződő mozgalmak, amelyeket a végtelenségig nem lehet elfojtani.
A nyugat-európai gyarmattartók történelmileg elnyomták és kizsigerelték meghódított területeiket, logikus tehát, hogy napjainkban a nemzetiségekre is hasonló sors várna, ha feladnák függetlenségi harcukat.
Épp ezért a karakán nemzetek és nemzetiségek soha ne engedjenek a ’48-ból! Virágozzanak az önállóságra törekvő népi, nemzeti mozgalmak, kerekedjen felül a centrifugális erő és legyen szabad önrendelkezési joga minden azt igénylő történelmi, földrajzi vagy kulturális közösségnek! Éljen a Kagyló Köztársaság és az Alcatraz-sziget! Éljen Székelyföld, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Őrvidék!
A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista
(Borítóképen a Florida állambeli Kagyló Köztársaság (Conch Republic) zászlaja. Fotó: FLICKR)
